Óriási volt az érdeklődés az augusztus 12-i napfogyatkozás iránt, pedig hazánkból csak a kurta bevezetőt láthattuk, részleges napfogyatkozásként. Az igazi látványért utazni kellett: Spanyolországba! Megérte!
Ujvárosi Beáta, Buena, Spanyolország
Két év tervezés után sikerült megfigyeljem életem első teljes napfogyatkozását (elméletileg a ’99-est is láttam, de nem emlékszem rá). Egy jó nyugati kilátású helyszínről fotóztam Buena település mellett, az ég nem volt a legtisztább (por+erdőtüzek füstje). A részleges fázisról időnként készítettem 1-1 képet, majd a legérdekesebb rész következett: a teljesség kezdetekor meglepően gyorsan és intenzíven sötétedett, nem is számítottam rá, hogy ennyire erőteljes lesz. Szabad szemmel nagyon szép látvány volt a napkorona halvány gyűrűje, miközben szürkületi fényviszonyok uralkodtak, csak észak és dél felé derengett a horizonton a holdárnyékon kívül eső légkör sárgás sávja. A teljesség alatt sorozatfelvétel készült, 20 kép kombinálásával próbáltam a korona részleteit láthatóvá tenni, melyek a vörös színcsatornán jöttek a legerősebben, így feldolgozáskor a fényességhez csak ezt használtam fel (a színek az eredeti színes képről vannak), végül egy alulexponált képet is hozzákombináltam (a belső, fényes részek kiégésének elkerülésére) és Sirilben Wavelets transform függvényt használva emeltem ki a részleteket. Az utolsó kép a teljesség után, részleges fázisban nyugvó Napot mutatja (minden fotó 200 mm-en készült, Canon R7 géppel, az első 3 kivágat). Továbbá telefonnal nagylátós timelapse is készült a teljesség környékén (10 mp-nkénti képek 10 fps-re gyorsítva), amin a holdárnyék átvonulása látható: https://www.youtube.com/watch?v=a3ggbUeLECU

A hét képe: a napkorona a 2026. augusztus 12-i teljes napfogyatkozáskor. Ujvárosi Beáta felvétele.










