A Csáp-galaxisok (NGC 4038, 4039) 45 millió fényévnyi távolságukkal a hozzánk legközelebb eső kölcsönható galaxispáros. Nevüket a rovarok csápjára hasonlítható megjelenésükről kapták.
Éder Iván, Namíbia
Minden tömeggel rendelkező testnek van gravitációs tere. Minél nagyobb a tömege, annál nagyobb a gravitációja. Egy galaxis rengeteg, általában több százmilliárd csillag csoportosulása, melyek gravitációs egyensúlyban, az általuk alkotott több százezer fényév átmérőjű égitest tömegközéppontja körül keringenek. A keringés során különböző, legtöbbször spirális formát alkotva helyezkednek el a csillagok. Így volt ez a Csáp-galaxisok esetében is, egészen addig, amíg a két égitest égi útja során nem keresztezte egymást.
Az ütközés emberi léptékkel mérve igen lassú folyamat, több százmillió évig tart. A két galaxis már kb. 600 millió évvel ezelőtt érte el egymást, melynek hatására a két galaxis egymás gravitációs terét teljesen felborította. Az egyensúlyban levő spirális formák szabálytalanná váltak, teljesen eltorzultak, a csillagok és a csillagközi anyag egy része ki is dobódott a galaxisokból (ezeket most csápokba rendeződve látjuk). Az árapályerők a galaxisok központjában heves csillagkeletkezést generáltak. Ezek az aktív csillagkeletkezési területek sok kis apró rózsaszín/lila foltként láthatóak a felvételen.
Már kisebb, 10-15 cm átmérőjű távcsövekkel is kivehető a két galaxis központi fényes vidéke, ám a két csáp igen halvány, azokhoz rendkívül sötét égbolt és nagy átmérőjű (legalább 40-50 cm-es) távcső szükséges. A Corvus csillagkép területén látható objektumpáros megfigyelését nehezíti, hogy Magyarországról a legjobb esetben is a horizont közelében látszik, sosem emelkedik 23 foknál magasabbra az égen. Viszont a déli féltekén, pl. Namíbiában kedvező helyzetben, épp a fejünk felett helyezkednek el, így onnét ideálisak a megfigyelés körülményei. Fotón már néhány perces expozícióval is láthatóvá válnak a halvány csápok, azonban az esztétikus kép eléréséhez igen hosszú expozícióra van szükség.
A fotót a namíbiai észlelőexpedíciók során készítettem 2012 és 2016 között, átalakított EOS 550D-vel, QSI 683 CCD kamerával és saját építésű 200/750-es Newton-távcsővel, átalakított EQ6 mechanikán, összesen 27 órányi expozíciós idővel. Háromszor futottam neki. 2012-ben 10 órát exponáltam rá az EOS-szal, melyről akkor úgy gondoltam, hogy bőven elegendő lesz egy igazán jó képhez. Aztán itthon a kép feldolgozása során derült ki, hogy messze nem adja azt a minőséget, amit látni szerettem volna. Így hibernáltam a dolgot. A következő „kitelepülésnél” már CCD-kamerával felfegyverkezve kb. 7 óra anyagot készítettem, de sajnos ez sem volt elég. Kellett a harmadik „kitelepülés” is, amikor ismét 10 órát gyűjtöttem a fényt a CCD-vel. Így állt össze a 27 óra expozíció és az itt látható kép.
