Világító felhők

815

A legutóbbi időkig csak elvétve érkeztek hazai megfigyelések a nyári időszakban kora este vagy hajnalban látható világító felhőkről. Idén júniusban azonban érezhetően megszaporodtak hazánk felett a világító felhők, ami a globális felmelegedés újabb jele lehet.Berkó Ernő, Ludányhalászi

A világító felhőkről, e rejtélyes, és hazánkból ritkán látható jelenségekről a következőket írja az Amatőrcsillagászok kézikönyve (MCSE, 2006):

Napnyugta után fél-másfél órával, amikor a sötétedő égbolton előbukkannak a fényesebb bolygók és csillagok, nyugati irányban a horizont felett időnként kékes, ezüstös színű, esetleg narancsos vagy arany szegélyű, feltűnően fénylő felhők tűnnek fel. Erősen elütnek a többi felhőtől, melyek ekkor már csak sötét foltokként vetülnek az égboltra. A jelenség a keleti égen, hajnalban is megfigyelhető a csillagászati és a navigációs szürkület ideje alatt.

Az ún. világító felhőket 1885 óta tartja számon a tudomány. Mibenlétükről hosszasan vitáztak a tudósok. Ma már tudjuk, hogy ezek a szokatlanul nagy légköri magasságban, mintegy 80 km-en lévő, nagy kiterjedésű felhők igen ritkásan elhelyezkedő jégtűkből állnak. Ezek a jégkristályok még akkor is visszaverik a Nap fényét, amikor az már mélyen a horizont alatt van, és amikor a szokványos felhők (amelyek maximális magassága 30 km lehet) már régen elsötétültek. Kiterjedésük a 10–100 ezer km2-es nagyságot is elérheti, azonban igen gyér szerkezetüknek köszönhetően össztömegük ilyenkor is csak 1–2 kg vízjégnek felel meg. Ennek köszönhetően a fényesebb csillagok fénye minden akadály nélkül áthalad rajtuk.

2007w27_nagy
Világító felhők Ludányhalászi határából június 24-én hajnalban. Berkó Ernő felvétele 3:26-kor készült Canon 300D fényképezőgéppel, 18 mm-es fókusszal, 2,5 s expozíciós idővel, 200 ASA érzékenység mellett

A világító felhők júniusi „vendégjárása” június közepén kezdődött, azóta több beszámoló is érkezett az MCSE észlelőitől. Június 24-én hajnalban Budapestről is látszottak a Berkó Ernő által megörökített felhők. Sárneczky Krisztián így számolt be élményeiről: „A Múzeumok Éjszakájáról hazafelé tartva már a pirkadat kezdetén volt valami furcsa a keleti égen, mert nagyon egyenetlenül fényesedett az ég a horizonttól felfelé. Aztán lassan előjöttek a szinte neonkéken világitó felhők! Gyönyörűek voltak, vízszintes csíkok, azok árnyékai a felettük lévő, lángnyelvre hasonlító foszlányokon, északabbra sűrűn haráncsíkozott részek. A Sarkcsillag alatti égrésztől egészen a Marsig húzódtak. Szinte minden pontban más-más intenzitással kéklettek, és folyamatosan változtak, ahogy a Nap egyre feljebb jött. Aztán halványodtak, de a kezdeti 10-15 fok magasságról egészen 40-50 fok magasra törtek, ahogy a Nap közeledett a horizonthoz. Ezeket gondolom már a svájci vagy francia észlelők látták a keleti horizontjukon. Korábban azt hittem, már láttam világító felhőket, de azok semmik voltak ehhez képest. Ez a hatalmas világító kékség a sötétkék, alul vöröses-sárgás háttér előtt az egyik legszebb dolog volt, amit 20 éves észlelői pályafutásom alatt láttam.”

Témánkhoz kapcsolódik, hogy a NASA nemrégiben felbocsátott AIM (Aeronomy of Ice in the Mesosphere) műholdja május 25-étől folyamatosan követi a világító felhőket, melyeket az utóbbi időben egyre délebbi szélességekről lehet megfigyelni. A jelenség Földünk globális klímaváltozásával állhat kapcsolatban.

A világító felhők észleléseit hazánkban a Meteor szabadszemes jelenségekkel foglalkozó rovata gyűjti.

Hozzászólás

hozzászólás