Csillagcsokor a Rákban

1260

Igazán tündöklő látvány ez a hozzánk legközelebb eső nyílt csillaghalmaz egy kis kézi látcsőben, 6×30-as, 8x- ill. 10×50-es műszerrel nézve. Nagyobb távcső erős nagyítása már túlságosan is szétszórja ezt a csillaghalmazt. Nyugat felé hajlik az Ikrek (Gemini) hosszan elnyúló csillagképe is, de két fényes csillaga, a Castor és a Pollux (alfa és beta Geminorium) még magasan áll a láthatár fölött. A délvonaltól keletre az Oroszlán (Leo) emelkedik egyre magasabbra. Jól felismerhető legfényesebb csillagáról, a Regulusról (alfa Leonis), a csillagkép többi tagja, amelyek együtt valóban egy fekvő oroszlánt formáznak, már jóval halványabbak.

Az ikrek két fényes csillaga és a Regulus közt, kb. fele úton, tavasszal éppen a délvonalon egy jellegtelen, halvány kis csillagképre bukkanunk: a Rákra (Cancer). Aligha tartanánk számon, ha nem lenne az ún. Állatöv tagja. A deltával jelzett csillagától kissé északnyugatra derült, holdtalan éjszakákon, távol a városi fények zavaró világításától egy halvány, elmosódott kis foltocska vehető észre. Ez az M 44 jelzésű, puszta szemmel még éppen látható nyílthalmaz (vagy másként galaktikus csillaghalmaz). Szabad szemmel éppen megpillantható, de már egy jobb kézi látcsőben (pl. 10×50-esben) elragadó látványt nyújt a benne sziporkázó két-három tucat csillag. Jókai Mór a Fiastyúkot nevezte csillagok gyémánt bokrétájának, de kis távcsőben már az M 44 is sziporkázó csillagcsokornak tűnik.
A 16/17. sz. fordulóján Augsburgban élt egy jogász, Johannes Bayer – Tycho Brahe, Galilei és Kepler kortársa -, aki nem csak kedvelője volt a csillagászatnak, de alapos ismerője a csillagos égboltnak (1572-1625). Bayer 1603-ban kiadott egy gyönyörű csillagtérkép-albumot, amelyben az addig jegyzékbe vett minden csillagot feltüntetett. Az "Uranometria" (vagyis az "Égbolt felmérése") c. térképsorozat nem csak szép kivitele révén nevezetes, hanem azért is, mert Bayer itt alkalmazta először a csillagok görög kisbetűs jelzését: az egyes csillagképek kb. legfényesebb csillagát alfával, a következőt bétával, majd a harmadikat gammával, stb. jelölte. Ha a görög ábécé 24 betűje nem volt elegendő – pl. a Hattyú esetében – a latin nagy betűkkel folytatta a jelölést, egészen a P-ig. Mindmáig ez a jelölési rendszer használatos a fényes csillagok esetében.
A Rák csillagai közt a halvány ködös foltocskát epszilonnal jelölte. Az epszilonCancrit azonban ma már hiába keresnénk a csillagjegyzékben. Ehelyett a Praesepe megnevezést – görögül Kaptár, Méhkas -, vagy az M 44, ill. NGC 2632 sorszámot találjuk. Az előbbi a Messier-féle katalógus rövidítése, az utóbbi az 1888-ban megjelent, Dreyer-féle New General Catalogue (Új Általános Katalógus) jelzése.

Az M 44 (Praesepe) egyike annak a kis számú távoli égitestnek – csillaghalmaznak, ködfoltnak – amelyet már az ókori tudósok is ismertek és katalógusba vettek. Az alexandriai Klaudiosz Ptolemaiosz, aki a Kr. u. 2. század derekán adta ki hatalmas művét, a rhodoszi Hipparkhosz 250 évvel korábbi katalógusát használta fel, és így jellemezte a csillagfelhőt: "A Praesepé-nek nevezett felhőszerű tekervény a [Rák] mellében". A perzsa Al Szufi (Kr. u. 903-986): "A csillagok elseje [a Rákban] egy kis felhőcskére emlékeztető apró foltocska, négy csillagtól körülvéve – a folt középütt található -, kettő előtte, kettő pedig mögötte van". A későbbi katalogizálók általában felhőcskének, ködöcskének említik. Maga J. Bayer is mint "kicsi felhő"-t jelzi, ennek belsejében egy halvány csillagocska az epszilonCancri.
Az ókori népi csillagmondák – utóbb az egész európai népi csillagismeret – Méhkasként (latinul Apiarium), vagy Jászolként (Praesepe) ismerte. A középkorban a Jászoltól északra és délre a két csillagocskát, a khiés delta Cnc-t Csacsiknak, Szamárkáknak (Asinelli) nevezték. Magyar népi neve nincsen. A "Rák zsombikja" (zsombék) elnevezés a tudós költő Fazekas Mihály (1765-1828) leleménye, amint az általa kiadott Debreceni Kalendárium 1819. évi első kötetében írta: "…egy kis csomó ködöcske, mely, valamint a Tejút, csak nézőcsőn [távcsövön] látható csillagocskák csoportja, neve Praesepe, lehetne talán Zsomboknak nevezni".
Az ókorban időjósló szerepe is volt, Aratosz nyomán az enciklopédiaszerző idősebb Plinius azt írja, hogy ha: "A Praesepe nem látható a derült égen, az heves vihar előjele". Talán az időváltozást megelőző légköri páratartalom megnövekedésével függ össze a Földközi-tenger hajósainak tapasztalata.
Amikor azután 1609-ben Galilei először irányította távcsövét a Rák "felhőcskéje" felé, kitűnt, hogy a ködös folt valójában több tucat apró csillag összeolvadó fénye. Az olasz tudós rajzot is közölt a Praesepéről, ezen 36 csillagot ábrázolt, de megjegyezte, hogy negyvennél több látható. Ma mintegy 300 csillagot tartanak számon 1, 5 fok átmérőjű (vagyis a Hold látszó átmérőjének háromszorosát kitevő) körön belül.
A Messier-katalógus (M) 44. sorszámú – az NGC 2632 jelzésű – nyílt (galaktikus) csillaghalmaz mértani közepének koordinátái 2000-re: rektaszcenzió = 8h 40, 1m; deklináció = +19,96°. Összfényessége kb. 3,6-4,0 magnitúdó. Egy 1,5 fokos átmérőjű kör területén belül 350 csillag számlálható meg a 17 magnitúdós fényességig; de ezek nem mindegyike tartozik a halmazhoz. A csillagok mozgása és fizikai sajátosságai alapján a halmazban kb. 45 fényév átmérőjű gömb alakú térségen belül mintegy 220 csillag foglal helyet, amelyek összetartozó csoportot alkotnak. A halmaz átlagos sűrűsége 1,5 csillag köbparsecenként (35 köbfényév), ez az érték kb. húszszorosa a Nap környezetének. A halmaz legfényesebb csillaga, amelyet Bayer epszilonnal jelzett, 6 fényrendű, éppen a szemmel láthatóság határán. Valójában abszolút fényessége 0 magnitúdó, fényerőssége a Napnak több mint százszorosa; színképtípusa alapján tömege hetvenszeres naptömegű.
Az M 44 csillagai, nagyjából egymással párhuzamosan évente 0,037 ívmásodpercnyit mozdulnak el (sajátmozgás). A Naprendszertől másodpercenként 40 kilométeres sebességgel távolodnak. A párhuzamos haladás (és egyforma távolodási sebesség) azt mutatja, hogy a halmaz tagjai, igen kis mértékben szétszóródva egykor közös "fészekben" keletkeztek és indultak ki. Még érdekesebb, hogy térbeli mozgásuk nagyjából azonos a Hyadokéval (a Bika Aldebaranja körüli halmazzal), mintha azzal együtt, egy helyen keletkeztek volna. Kimutatható az is, hogy a Praesepe csillagai lassan távolodnak egymástól.
A Praesepe csillagai közül 11 fényesebb 7 magnitúdónál, és 70 fényessége nagyobb 10 fényrendnél. (A Nap a Praesepe csillagfelhőjében csak 11 magnitúdós fénnyel pislákolna számunkra!)
A Yerkes Csillagvizsgálóban (USA) 1903 óta végzett fénykép vizsgálatok alapján Burton F. Jones arra az eredményre jutott a csillag-mozgásokból, hogy az M 44 össztömege 560-szoros naptömeget tesz ki. Korábbi, más módon végzett számításokkal a nyílthalmaz tömegére a Napénak 330-szorosa adódott. (Ez nem jelenti azt, hogy a halmazban valóságban is ennyi csillag van, hiszen mint láttuk, egyetlen csillag tömege is sokszorosa lehet a mi Napunkénak!)
Az M 44 legfényesebb csillagai alkalmasak arra, hogy színképüket részletesen megvizsgálják. Eszerint a csillagok színképtípusa az A2 (fényes, forró fehér) és a K6 (halvány, kis hőmérsékletű vörös) színképosztály közt foglalnak helyet. A halmaz halványabb csillagainak is meghatározható a színindexe, vagyis a kék és a vizuális tartományban mérhető fényességek különbsége. A kék (B) és a vizuális (V) tartományban mért fényesség különbség (B-V) jellemző a csillag színképtípusára, és színére. Mennél nagyobb a B-V számértéke, annál vörösebb a csillag. A Praesepe nagyszámú csillagát felhasználva felrajzolható a szín-fényesség diagram.
A csillaghalmazok csillagai úgy tekinthetők, hogy nagyjából egyforma távolságra vannak tőlünk. (A hatalmas távolságához viszonyítva a csoport kiterjedése elhanyagolhatóan kicsi.) Ezért feltehető, hogy a halmazon belüli csillagok fényesebbjei valóban nagyobb fényességűek a halványaknál. Grafikusan ábrázolva a vízszintes tengelyen a színindexet, a függőleges tengelyen a mért fényesség értékeket tüntetjük fel. Ebben a grafikonban tehát a fényesség (fényerősség) és a szín (színkép típus) összefüggését rajzolhatjuk fel, vagyis a Hertzsprung-Russel diagram egyik változatát kapjuk meg.
A szín-fényesség diagramban az M 44 legtöbb csillaga egy balról jobbra lejtő egyenes mentén helyezkedik el. Ez a sáv az ún. főág, amelynek bal oldalán a fehér színű, magas felszíni hőmérsékletű csillagok, jobb oldalán az alacsony hőmérsékletű sárga és – a diagram alsó végén – a vörös törpe csillagok helyezkednek el. A Hertzsprung-Russel diagramnak ezen a főágán tartózkodnak a csillagok életük legnagyobb részén át, energiatermelésüket hidrogén-hélium átalakulásból fedezik. (Mint ismert, a Nap is főágbeli csillag.) Néhány sárga, ill. vörös csillag azonban jóval fényesebb a főág hasonló színindexű csillagainál, ezek a grafikon felső részén, középen és jobb oldalon láthatók. Ezek a sárga és vörös óriások (pontosabban óriás alattiak), amelyek átmérője a Napénál több tucatszor nagyobb. A vörös óriások és szubóriások életük végéhez közeledő csillagok. A "normális" és óriás csillagok mellett a Praesepében öt forró, de igen kis átmérőjű fehér törpe csillagot is találtak. Úgy tűnik, az M44 aránylag "öreg" (milliárd éves) halmaz.

{mosimage}

Ha ismernénk a halmaz csillagainak M abszolút fényességét (azt a fényesség értéket, amelynek 10 parsec = 32,6 fényév távolságból látszanának), és pontosan lemérjük az M látszó fényességet, úgy a két érték különbségéből kiszámíthatjuk a Praesepe távolságát. Az M 44 távolságát azonban sokáig nem sikerült közvetlenül meghatározni. Szerencsére a szín-fényesség diagramja igen hasonló az ismert távolságú Hyadok halmazának diagramjához. Ennek alapján, a két grafikon összehasonlításából megállapítható volt, hogy mennyivel van távolabb tőlünk a Praesepe mint a Hyadok. A szín-fényesség diagramok alapján az M44 távolságára 544 fényév adódott. Az elmúlt években azután a HIPPARCOS asztrometriai műhold segítségével közvetlenül is lemérték a Praesepe távolságát, és azt 577 fényévnek találták, jó egyezésben a fénymérési módszerrel.

A Betelgeuse 2001. március-áprilisi számában megjelent cikk másodközlése

Hozzászólás

hozzászólás