Régi magyar kalendáriumok és a naptárreform 4/4

A polgári hét napjait ezzel szemben az ókorban ismert hét bolygó égitestről nevezték el, így lett a nevük Dies Solis (Nap), Dies Lunae (Hold), Dies Martis (Mars), Dies Mercurii (Merkúr), Dies Jovis (Jupiter), Dies Veneris (Vénusz) és Dies Saturni (Szaturnusz). Akár látható fényességük, akár sziderikus periódusuk, akár szinodikus periódusuk alapján rakjuk sorba a hét bolygót, semmiképpen sem ezt a sorrendet kapjuk. A magyarázatot az asztrológia rejti, amely szerint minden órát más-más bolygó ural, mégpedig csökkenő sziderikus periódus szerinti sorrendben. Az első nap első óráját a Szaturnusz, a második órát a Jupiter, a harmadikat a Mars, a negyediket a Nap, az ötödiket a Vénusz, a hatodikat a Merkúr, a hetediket pedig a Hold uralja, és így tovább. A napot uraló bolygónak az első órát uraló bolygót tekintették, tehát az első nap a Szaturnuszé. Ha végigszámoljuk, kiderül, hogy a második napot a Nap, a harmadikat a Hold, a negyediket a Mars, az ötödiket a Merkúr, a hatodikat a Jupiter, a hetediket pedig a Vénusz uralja, és így megkapjuk a hét napjainak a sorrendjét. Ezt a módszert valószínűleg Mezopotámiából vagy Egyiptomból vette át a római naptár.

Egy másik változás, a napok 1-től 28-ig, 30-ig, illetve 31-ig történő számozása a hónapokon belül szintén az ókorban indult el, de általánossá csak az újkorban vált.

Az évek Krisztus születése szerinti számlálása

Dionysius Exiguus római apát I. János pápa megbízásából⁽⁷⁾ kezdett el húsvétszámítással foglalkozni a 6. század elején. Az általa készített húsvéttáblázat első ciklusának az éveit az Anni Domini Nostri Jesu Christi 532-550 névvel látta el. Addig Diocletianus uralkodásának a kezdetétől, vagyis 284-től számolták az éveket a húsvétszámítás során, hiszen az ő uralkodása a mártírok korszaka volt, és az ő emléküket akarták ezzel megőrizni. Dionysius szerint azonban inkább az Úr megtestesülésére illene emlékezni, nem pedig egy hírhedt keresztényüldöző uralkodására. Az azonban eszébe sem jutott, hogy ezzel egy új keresztény érát állítson fel – ezt a fajta időszámítást csupán a húsvétszámításban akarta alkalmazni.

Dionysius ismerte a húsvét 532 éves ciklusát, és sokak szerint ennek a segítségével kapta meg Jézus születéseként az i. sz. 1. évet. A régi keresztény hagyomány szerint Jézus 30 éves korában, március 25-én halt meg. Dionysius tudta, hogy a húsvét 563-ban éppen március 25-re fog esni, tehát 532 évvel korábban, vagyis 31-ben szintén március 25-én volt. Tehát Jézus ekkor halt meg, vagyis i. sz. 1-ben született. Ez a gondolatmenet azonban hibás, ha egy másik hagyományt is figyelembe veszünk, mégpedig azt, ami szerint Jézus december 25-én született, ugyanis így azt kapjuk, hogy 31-ben még nem töltötte be a 30. életévét. Azért sem valószínű, hogy Dionysius így számolt (amennyiben azt feltételezzük, hogy nem számolt el semmit), mert a húsvét nem Jézus halálának, hanem a feltámadásának az ünnepe, tehát a számítás csak akkor lenne pontos, ha március 27-én lett volna a húsvét 563-ban – természetesen a számítás egyik esetben sem felelne meg a valóságnak, hiszen az említett hagyományok nem pontos és megbízható történelmi adatok.

A Krisztus születése szerinti évszámlálás elterjedése Beda Venerabilis (kb.673-735) angol bencés szerzetesnek köszönhető, aki történelmet tanuló diákjai számára könyveket kezdett írni. Rengeteget kutatott, és amikor csak tehette, az eredeti forrásokat használta fel és szakemberekkel értekezett. Így olyan történelemkönyveket sikerült írnia, amelyek igen népszerűek lettek egész Európában, és mivel ezekben Dionysius érája szerint számozta az éveket, gyorsan elterjedt a Krisztus születésén alapuló évszámítás.

4.2. A niceai zsinat után

A tavaszi napéjegyenlőség általában március 20-ára esik, tehát ha nem táblázatok, hanem a valós csillagászati események alapján számítjuk ki a húsvét időpontját, akkor a legkorábban március 21-én lehet a húsvét. Ez akkor következhet be, amikor a napéjegyenlőség és a telehold is 20-ára esik, és március 21. éppen vasárnap. A legkésőbb pedig akkor lehet, amikor a napéjegyenlőség előtti napon, vagyis március 19-én volt telehold, a következő pedig 30 nap múlva, április 18-án, vasárnap lesz: ilyenkor április 25-én lenne a húsvét.

Ha azonban március 21-ére esik a napéjegyenlőség, és egy nappal korábban, március 20-án volt holdtölte, akkor a következő telehold vagy 29, vagy 30 nap múlva lesz. Ha 30 nappal később, április 19-én lesz, ami éppen egy vasárnapi nap, akkor a húsvétot április 26-án kellene tartani, a Julianus-öröknaptár szerint azonban az első tavaszi holdtölte soha nem eshet április 19. napjára. Emellett az egyház sem biztos, hogy elégedett lett volna, ha a húsvét ilyen késői dátumra esett volna.

I. Leó pápának például már április 24. is túl késői időpontnak tűnt. Írt is egy levelet 453-ban Marcianus kelet-római császárnak, amelyben arra kérte, hogy próbálja meg elintézni, hogy 455-ben ne április 24-én legyen a húsvét. Kifejtette, hogy április 22. és 23. még elfogadható időpontok, de április 24. és 25. már túl későn vannak. Ezeket a késői időpontokat végül Bedának sikerült mindenkivel elfogadtatnia a 8. században.

A következő elégedetlen pápa I. János (523-536) volt. Ő az 526. évi húsvét időpontjával szemben emelt kifogást. Az akkor használt húsvéttáblázat szerint 526-ban április 19-én kellett lennie a húsvétnak. I. János szerint április 19. még nincs nagyon későn, azonban egy héttel a tavaszi holdtölte után lenne a húsvét, és ez elfogadhatatlan. Ezért megkérte Dionysiust, hogy foglalkozzon ezzel a problémával. Dionysius nem változtatta meg a húsvét időpontját, azonban kiegészítette Kürillosz 531-ig érvényes, 95 éves ciklust használó alexandriai húsvéttáblázatát egy újabb ciklussal, amelynek első 19 évét Krisztus születése szerint adta meg.

4.3. A naptárreform

A Julián-év és a tropikus év, valamint a 19 tropikus év és a 235 szinodikus hónap közötti eltérés miatt a niceai zsinat után több mint ezer évvel a naptárral két probléma is volt. Egyrészt az évszakok kissé hamarabb következtek be, ez az eltérés azonban a naptárreform idején is még csupán 10 nap volt, ami a mezőgazdaságban még nem jelent problémát, a húsvétszámításban viszont annál inkább. Másrészt a holdfázisok 3-4 nappal a Julianus-öröknaptár szerinti időpontjuk előtt következtek be, ami szintén problémákat okozott a húsvéttal kapcsolatban.

A régi naptárt már a 13. században kritizálták – Roger Bacon például már ekkor naptárreformot javasolt..A naptárproblémát 1435-ben a baseli zsinat megpróbálta megoldani, később pedig IV. Sixtus pápa megbízta Regiomontanust a naptár kijavításával 1476-ban, ő azonban meghalt, mielőtt azt befejezhette volna. Még Kopernikusz is írt a naptárreform lehetőségéről De revolutionibus című művében 1543-ban, azonban még a tridenti zsinaton sem tudtak megoldást találni. A zsinat utolsó ülésén, 1563 decemberében a pápára bízták az új naptár kidolgozásának a feladatát. IV. Pius pár év múlva meghalt, V. Pius azonban az 1568-ban kihirdetett új breviáriumban kísérletet tett a naptár hibáinak a kijavítására. Az újholdak időpontját minden hónapban négy nappal korábbra tette, és 1800-tól kezdve 300 évenként szökőnap beiktatását tervezte. Ennek a próbálkozásnak azonban nem volt nagy sikere – többek között azért, mert a tavaszi napéjegyenlőség még mindig nem március 21-ére esett.

Végül 1572-ben az új pápa, XIII. Gergely felállított egy bizottságot, amelynek a feladata a naptár problémáinak a megoldása volt. A bizottság legtevékenyebb tagja Christoph Clavius német származású, Olaszországban élő matematikus és csillagász volt – később ő írta meg VIII. Kelemen pápa megbízásából a naptárreformhoz fűzött magyarázatokat, amelyeket először 1603-ban adtak ki.

A naptár kijavítására, valamint a jövőbeli hibák megelőzésére alakított bizottság fő szempontja a hagyományok tiszteletben tartása volt: a naptárt úgy akarták tökéletesíteni, hogy közben a lehető legapróbb változtatásokat vezessék be. Emellett a számításokat a tropikus év és a szinodikus hónap átlagos hossza, nem pedig a valódi csillagászati adatok alapján végezték, így a húsvét időpontját az átlagos év- és hónaphossz segítségével számítják azóta is. A csillagászati megfigyelések alapján történő húsvétszámításnál például a legnagyobb probléma az lenne, hogy a napéjegyenlőség és az első tavaszi telehold napja a megfigyelés helyétől függ, ezért a húsvét nem esne mindenhol ugyanarra a napra. Lehetett volna választani egy kitüntetett meridiánt (például Rómában), és az ott mért csillagászati adatok alapján számítani a húsvét időpontját. Ez nem történt meg, de ennek ellenére a húsvét a legtöbb esetben egybeesik a csillagászatilag is pontos húsvéttal.

Az új naptár tervezete szerint a tavaszi napéjegyenlőség 10 napos eltolódása miatt valamikor ki kell hagyni az évből 10 napot, hogy a napéjegyenlőség ismét március 21-ére (valójában 20-ára) essen. A jövőbeli hibák elkerülése érdekében pedig csökkenteni kell az év átlagos hosszát, hogy az jobban megközelítse a tropikus évet. Ezt a tervezet szerint úgy kellene megoldani, hogy a 100-zal osztható évek közül csak azok legyenek szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók. Így az év átlagos hossza 365,2425 nap lenne, ami azt eredményezi, hogy a tropikus év és az átlagos Gregorián-év közötti eltérés csupán körülbelül 3000 év alatt nő egy napra.

Emellett a szinodikus hónap átlagos hosszát, és ezzel a holdfázisok napjait is pontosabban meg kellett közelíteni. A bizottság által elfogadott és a lehető legtökéletesebbnek tartott megoldást Luigi Giglio (Lilius) olasz orvos és matematikus-csillagász dolgozta ki. Az aranyszámok helyett új epacták használatát javasolta, amelyeket később róla neveztek el (Lilius 1576-ban, évekkel a naptárreform előtt meghalt). Ezek szintén a hold korát mutatják, azonban nem március 22-én, hanem január 1-jén. A Lilius-epacták figyelembe veszik az új naptár szerinti szökőévek kihagyását, valamint azt is, hogy a 19 éves ciklus hibája körülbelül 2500 év alatt 8 napra emelkedik. Ezt Lilius úgy oldotta meg, hogy 1800-tól kezdve hét alkalommal 300 évenként, a nyolcadik alkalommal pedig 400 év után eggyel növelte, a kihagyott szökőévekben – vagyis a 100-zal igen, de 400-zal nem osztható években – pedig eggyel csökkentette az epacták értékét. Így az első epactatáblázat csak 1699-ig volt érvényes a naptárreform után, a következő 1700-tól 1899-ig mutatta meg az epactákat, ma pedig az 1900-tól 2199-ig érvényes táblázatot használják.

A Lilius-epacták egyik előnye az, hogy a holdfázisok idejét nagyon pontosan megadják, az eltérés a legrosszabb esetben is csak egy nap. A másik előnyük az, hogy a csillagászathoz és a matematikához nem értő egyházi emberek szinte észre sem vették a különbséget a régi és az új húsvétszámítás között, hiszen azok nagyon hasonlók voltak – csupán más számok szerepeltek a táblázatokban.

Az aranyszám (G) és a Lilius-epacta (E) közötti összefüggést a következő oldalon szereplő táblázatok mutatják. Az új epacták – akárcsak a régiek – évente 11-gyel nőnek, ha pedig 30-nál nagyobbak lesznek, akkor 30-at le kell belőlük vonni. Az aranyszámot ugyanúgy kell számolni, mint eddig, vagyis az évszámhoz hozzáadunk egyet, a kapott számot elosztjuk 19-cel, és az osztásnál kapott maradék lesz az év aranyszáma.

1583-tól 1699-ig:

1700-tól 1899-ig (a * a nullát jelenti):

1900-tól 2199-ig:

Az így kapott epactákkal azonban az a probléma, hogy a húsvéthatár bizonyos esetekben április 19. lesz, vagyis a húsvét utolsó lehetséges időpontja április 26. Ezt a legkönnyebben a Julianus-öröknaptár és az aranyszámok segítségével érthetjük meg.

Mivel az évből elvettünk 10 napot, a régi január 1. most január 11. lett, tehát minden aranyszám 10 nappal későbbi dátum mellé került. Ezután figyelembe vesszük azt is, hogy a valódi újholdak már nem az aranyszámok által jelölt napokon voltak, hanem általában 3 nappal korábban, vagyis az aranyszámokat 3 nappal korábbra, összességében tehát 7 nappal későbbre kell tenni a Julianus-öröknaptárhoz képest.

Ha ezzel megvagyunk, akkor az így kapott naptár nem öröknaptár lesz, mivel az összes olyan évben, amikor kihagyjuk a szökőnapot, egy nappal későbbi dátumokra csúsznak az aranyszámok, amikor pedig a szinodikus hónap jobb megközelítése érdekében 2500 évente 8 alkalommal korrigálunk a naptáron, egy nappal korábbi dátumokra kerülnek az aranyszámok.

A húsvét számítása szempontjából elegendő csak márciusra és áprilisra elvégezni a fenti műveleteket. A következő két oldalon látható táblázat a naptárreform előtti, valamint a naptárreform utáni aranyszámokat mutatja 2199-ig márciusban és áprilisban.

Minden évben azon a napon van az első tavaszi holdtölte előtti újhold, amely nap mellett az illető év aranyszáma látható március 8. és április 5. között, a holdtölte napja pedig ezután 13 nappal lesz. Láthatjuk, hogy a naptárreform előtt nincs semmi probléma, az összes aranyszám megtalálható március 8. és április 5. között.

A következő, 1699-ig érvényes oszlopban azonban a 14-es aranyszám már nem fordul elő e két dátum között, csupán március 7. és április 6. mellett láthatjuk. Azonban ha március 7-én van az újhold, akkor 20-án lesz a holdtölte, vagyis ez még nem számít tavaszi holdtöltének, ha pedig április 6-án van az újhold, akkor április 19-én lesz a holdtölte. Ez még nem túl késői dátum, azonban ha éppen vasárnapra esik, akkor a húsvétnak április 26-án kell lennie, ami már túl késői dátumnak számított, és Lilius tudta, hogy ezt az egyház nem fogadná el. Ezért ilyenkor a 14-es aranyszám április 6. helyett április 5. mellé került, vagyis a hold kora egy nappal nőtt ebben az évben minden, április 6. előtti dátumra, így január 1-jére is. Tehát ilyenkor az epacta értéke eggyel nagyobb a számítottnál, azaz 24 helyett 25 lesz.

A következő probléma az utolsó, 1900-tól 2199-ig érvényes oszlopban fordul elő. Itt a 6-os aranyszám az, amelyik nem fordul elő március 8. és április 5. között, és szintén csak március 7. és április 6. mellett látható. A problémát ugyanúgy meg lehet oldani, mint az előző esetben, vagyis a 6-os aranyszámot egyszerűen április 5. mellé írjuk, és ezekben az években az epacta 24 helyett 25 lesz. Azonban itt fellép egy újabb probléma: április 5. mellett már áll egy aranyszám, a 17-es. Egy cikluson belül azonban nem állhat egy nap mellett két aranyszám, mivel ez azt jelentené, hogy egy cikluson belül kétszer is ugyanarra a napra esik az újhold, vagyis a ciklus valójában nem is 19 éves. Ezért a 17-es aranyszám is egy nappal korábbra kerül, április 4-ére, így ezekben az években az epacta 25 helyett 26 lesz.

A 2199 utáni évekre ugyanígy meg lehet szerkeszteni a táblázat folytatását, és így megkaphatjuk, hogy mely években kell megváltoztatni az epacta értékét az előre kiszámítotthoz képest.

A pápa 1578 januárjában elküldte a reform tervezetét a katolikus országok valamennyi szakértőjének, és azt kérte tőlük, hogy küldjék vissza neki a véleményüket és a javaslataikat. A legtöbben az ellen tiltakoztak, hogy a tavaszi napéjegyenlőség március 21-ére fog esni – szerintük március 25. (egyesek szerint március 24.) lenne a megfelelő időpont erre, hiszen Jézus korában erre a napra esett a napéjegyenlőség.⁽⁹⁾ Voltak, akik azt szerették volna, ha nem 10, hanem 14 nap marad ki egy évből, mert így a vasárnapi betű nem változik meg, és a napéjegyenlőség is március 25-ére kerül. Az egyik szakértő szerint 11 napot kell kihagyni az évből, mégpedig október 4. után, mert akkor egyik fontos szentnek sincs ünnepnapja. Mások azt javasolták, hogy ne egyszerre hagyják ki a napokat, hanem néhány évtizeden keresztül minden év tartalmazzon egy szökőnapot, néhányan pedig felhívták a pápa figyelmét arra, hogy a napéjegyenlőség valójában nem is március 11-én van, hanem március 10-én. Emellett a pápa könyvtárosa megtalálta I. Leó pápa Marcianus császárhoz írt levelét, és próbálta meggyőzni XIII. Gergelyt arról, hogy az új naptárban már ne lehessen a húsvét vasárnapja túl késői időpontban.

A csillagászok nagy része az ellen tiltakozott, hogy az új naptár sem veszi figyelembe a Nap és a Hold valódi mozgását, hanem ugyanúgy az átlagos periódusukon alapul, mint a régi naptár. A csillagászati szempontból legelegánsabb megoldást Savoya hercegének a matematikusa, Giovanni Battista Benedetti nyújtotta. Szerinte 21 napot kell kihagyni az évből, hogy a téli napforduló január 1-jére kerüljön, a hónapok hosszát pedig aszerint kell megválasztani, amennyi időt a Nap az egyes állatövi jegyekben tölt. Tisztában volt azzal, hogy az így kapott hónapok hossza változó lenne, azonban számításai szerint csupán 24 000 év alatt lenne a változás olyan mértékű, hogy változtatni kelljen a naptáron.

A fent leírt javaslatok közül végül a bizottság csupán azt vette figyelembe, amely szerint október 4. után érdemes kihagyni a napokat a naptárból. A végleges reformot 1582. február 24-én írta alá XIII. Gergely. Az Inter gravissimas kezdetű, máig is érvényes pápai bulla szerint 1582. október 4. után 10 napnak ki kell maradnia a naptárból, tehát október 4-ét október 15-e fogja követni. Emellett a 100-zal osztható évek közül csupán a 400-zal oszthatók lesznek szökőévek. A húsvét időpontját a Lilius-epacták alapján fogják kiszámítani, húsvét vasárnapja pedig ezután is március 22. és április 25. közé eshet. A naptárreform után kiadott latin nyelvű misekönyvek tartalmazták az új öröknaptárt, a húsvét kiszámításának a módját, valamint a húsvét időpontját több évszázadra előre kiszámolva.

A mért, valós csillagászati adatok alapján azonban április 26-án is lehetne a húsvét. Ez akkor fordulhat elő, ha március 20-án, a tavaszi napéjegyenlőség előtt következett be a telehold, a következő pedig április 19-ére esik, ami éppen vasárnap. Ez történt 1981-ben is. Ekkor a tavaszi napéjegyenlőség március 20-án 17:03-kor volt, a holdtölte pedig 15:22-kor. A következő telehold április 19-én vasárnap 7:59-kor volt, a húsvétnak tehát április 26-án kellett volna lennie. A húsvétot azonban átlagos periódusok alapján felállított táblázatokból számítják: az év aranyszáma 6, Lilius-epactája pedig 25, ebből pedig az következik, hogy április 18-án van az első tavaszi holdtölte. Tehát   a húsvétot ebben az évben április 19-én, valójában éppen az első tavaszi holdtölte napján ünnepelték. Az alábbi években az első tavaszi holdtölte napján, április 19-én volt vagy lesz a húsvét: 1609, 1981, 2076, 2133, 2201, 2296, 2448, 2668, 2725, 2820, 3192.

Itália, Spanyolország és Portugália még abban az évben átvette a naptárreformot: 1582. október 15-től ezekben az országokban már az új naptárt használták. Magyarországon 1588-ban fogadta el az országgyűlés az új naptár használatát, 1918-tól pedig már minden európai országban a Gergely-féle naptár a hivatalos. Az ortodox egyház mindezek ellenére máig nem fogadta el a naptárreformot, és az ortodox húsvét sokszor nem esik egybe a keresztény húsvéttal.

Az új húsvétszámítás is ciklikus. A ciklus hossza itt is a hét napjai számának (7), a holdciklus hosszának (2500 év) és a szökőévciklus hosszának (400 év) a legkisebb közös többszöröse, vagyis 70 000 év. Ezzel nem is érdemes foglalkozni, hiszen az új naptár sem pontos, ezt is meg kell majd változtatni néhány ezer vagy néhány tízezer év múlva.

Az alábbi táblázat az aranyszámot, valamint a vasárnapi betűt és a húsvét időpontját mutatja a régi és az új naptár szerint 1583-tól 1600-ig.

5. A naptárreform utáni magyar kalendáriumok

Az alábbi táblázat az 1583 és 1711 közé eső évekre szóló kalendáriumokat tartalmazza. A táblázat elején a vastag betűvel szedett elemek az öröknaptárakat mutatják – itt az évszám a kiadás évét jelenti. A többi kalendárium egy meghatározott évre szólt – itt nem a kiadás dátuma szerepel, hanem az az év, amelyre a kalendárium érvényes volt. A hely minden kalendárium esetében a kiadás helyét jelenti. A dőlt betűvel szedett kiadványok létezése nem bizonyított, azonban mindegyik egy naptársorozat tagja, és a nyomdák működési időintervallumának ismeretében feltételezhető a kiadásuk.

5.1. A naptárreform magyarországi fogadtatása

A pápai bulla rendelkezése szerint 1582. október 4. után már az új naptárt kellett használni, a legtöbb országban azonban csak később vezették be az új naptár használatát. II. Rudolf császár (I. Rudolf magyar király, 1576-1608) 1582 decemberében körlevélben fordult a birodalmi rendekhez az új naptár bevezetése érdekében, az augsburgi birodalmi gyűlés azonban a protestánsok javaslatára elvetette ezt a javaslatot. A nagyszombati nyomda ennek ellenére 1583 februárjában kiadott egy latin nyelvű új naptárt arra az évre.

II. Rudolf 1583. szeptember 4-én kiadott rendelete szerint 1583. október 4. után október 15. következik, azután pedig az új naptárt kell használni. A rendeletet a protestánsok kivételével valamennyi katolikus és Habsburg kézen lévő tartomány elfogadta, a protestánsoknak azonban csak nőtt az ellenállásuk: egyrészt az ellen tiltakoztak, hogy a pápa bele akar szólni a naptár használatába, másrészt pedig azért, mert rendeleti úton akarták kényszeríteni őket az új naptár használatára.

A rendelet alapján azonban Radéczy István egri püspök és királyi helytartó utasítására a nagyszombati nyomda kiadott egy latin nyelvű falinaptárt az év utolsó három hónapjára. A falinaptár egy példányát Antonio Possevino pápai követ még 1583. november 1-jén elküldte a pápának – ez az egyetlen, máig is fennmaradt példány ebből a naptárból. A nagyszombati nyomda ezután minden évre kiadta az új naptárt magyar nyelven. A németújvári nyomda 1584-re és 1585-ra szóló, valamint a krakkói nyomda 1586-os naptára pedig mind a régi, mind az új kalendáriumot tartalmazta.

A rendeletet követő első magyar országgyűlés 1587 novemberében kezdődött Pozsonyban. Az országgyűlés 1588. január 28-ára keltezett törvénycikkei közül a XXVIII. számú kimondta, hogy ezentúl lehet használni az új naptárt. A szöveg szerint a rendek inkább a régi naptárt szeretnék továbbra is használni, de a király rendeletének is eleget szeretnének tenni, ezért ezután nem ellenzik az új naptár használatát. Ezután – nehogy bárki is azt gondolja, hogy a pápa utasítására történik az új naptár elfogadása – még egyszer nyomatékosan kijelentik, hogy semmi más, csupán a király rendelete alapján engedélyezik az új naptár használatát.

A törvénycikk hatására elkezdték kiadni a megújított naptárt, azonban – a nagyszombati kivételével – minden kalendárium tartalmazta a régi naptárt is. Ennek hatására az 1599. április 26-ára keltezett, Prágában aláírt XLV. számú törvénycikk már büntetést rótt ki a régi naptár használói és kiadói számára. Az új törvénycikk értelmében a törvényt megszegő papok minden egyházi jövedelmüket elveszítik, a régi naptár nyomtatói és használói pedig minden olyan alkalommal, amikor rajtakapják őket a naptár nyomtatásán vagy használatán, ezer magyar forint pénzbüntetést kötelesek fizetni.

Az új törvény ellenére a bártfai, a debreceni és a lőcsei nyomda csak az 1701-től érvényes kalendáriumokból hagyta el a régi naptár megjelentetését az új naptár mellett, a kolozsvári nyomda pedig még az 1711-re érvényes kalendáriumban is kinyomtatta mind régi, mind pedig az új naptárt.

5.2. Néhány, a naptárreform után kiadott magyar kalendárium

A nagyszombati naptársorozat minden tagja ugyanarra a sémára épül, ezért a fent leírt 1579. évre szóló kalendáriumhoz hasonlók. A különbség csupán annyi, hogy az 1584. évre szóló kalendáriumtól kezdve mindegyik már az új naptárt tartalmazza. Az 1584. évi kalendárium két okból is kitűnik a többi közül. Egyrészt ez az első magyar nyelvű új naptár, ezért a prognosztikon elején találhatunk egy leírást a naptárreform előtti problémákról és a reform szükségességéről, valamint arról, hogy a naptár megújítása miatt a tavaszi napéjegyenlőség immár március 21-ére esik, ami összhangban áll a niceai zsinat határozatával. Másrészt 1584-ben egy részleges napfogyatkozás (május 10-én) és egy teljes holdfogyatkozás (november 18-án) volt látható Magyarországról. A kalendárium megadja a két fogyatkozás méretét, napját, kezdetét, közepét és végét, valamint a fogyatkozás teljes időtartamát.

A régi és az új naptárt is tartalmazó kalendáriumokban a kétféle naptár szerinti, a valóságban megegyező napokat egymás mellett láthatjuk: például a régi naptár szerinti augusztus 17. mellett az új naptár szerinti augusztus 27. áll. Az 1585. évre szóló németújvári kalendáriumban a kétféle naptár két külön oldalon foglal helyet, az 1593. évi debreceni kalendáriumban pedig egy oldalon, két oszlopban áll a kétféle dátum.

A Bécsben kiadott kalendáriumok természetesen csak az új naptárt tartalmazták. Az 1654. évre szóló kalendárium – amely Trója históriájának egy részét is tartalmazta, ugyanis ebben az időben a bécsi kalendáriumokban ez a történet jelent meg folytatásokban – azért érdekes, mert az évszámot többféleképpen is megadja (például Krisztus születése, a világ teremtése, a vízözön és Róma alapítása szerint is), és a naptárreform idejének 1582-t, vagyis a pápai bulla kiadásának az évét tekinti.

Az 1710-re szóló kolozsvári kalendárium a naptár és a prognosztikon után magyar krónikát is tartalmaz 371-től 1602-ig. Eszerint a magyarok 371-ben vonultak ki először Szkítiából, majd 380-ban letelepedtek Pannóniában. Másodjára 744-ben, a második Szkítiából történő kivonulás után telepedtek le Pannóniában. Az első magyar király I. Géza volt 958-tól (Géza valójában 972 körül lett fejedelem), a második magyar király pedig Szent István volt 989-tól (István 997-től volt fejedelem, 1000-től pedig király).

A naptárreform után kiadott öröknaptárakban már nem álltak aranyszámok a hónapok napjai mellett. Az 1650-ben Lőcsén kiadott Regiomontanus-féle Cisio már csak felsorolja az év 365 napját, amelyek mellett a napi betűk, az ünnepek nevei, valamint magyar és latin nyelvű csízió található. A prognosztikon egyik legérdekesebb része a villámlásról („mennyütő kőről”) való rövid leírás, mely szerint a mennykő valójában nem igazi kő, és az ég két részének az összeütközésekor keletkezik. Az üstökösről pedig azt írja, hogy amint azt már Arisztotelész is megmondta, az üstökös csillag nem igazi csillag, hanem meleg, száraz párából áll, és az ég sebes forgása miatt gyulladt meg.

Köszönetnyilvánítás

A legnagyobb köszönettel témavezetőmnek, Barlai Katalinnak tartozom, aki rengeteget segített mindenben, hasznos tanácsokkal látott el, és mindig nagyon gyorsan elolvasta a dolgozat legújabb változatát.

Emellett köszönetemet szeretném kifejezni Hetesi Zsoltnak, aki nagyon jó olvasnivalókat javasolt, Dudás Csabának és a nővéremnek, Szabó Ildikónak, akik a fordításban segítettek, valamint az egész családomnak és minden barátomnak, különösen Ambrus Józsefnek, Ambrus Katalinnak, Ambrus Laurának, Ambrus Mihálynak, Ambrus Tamásnak, Gabányi Krisztinának, Hangyál Gabriellának és Petényi Györgyinek.

Ezt a dolgozatot Hangyál Éva és id. Hangyál Albert emlékének ajánlom.

Irodalomjegyzék

J. Dobrzycki, “Astronomical Aspects of the Calendar Reform”, Gregorian Reform of the Calendar: Proceedings of the Vatican Conference to Commemorate its 400th Anniversary, 1582-1982 (Vatican City, 1983) 117-127

Ildikó Ecsedy, Katalin Barlai, “Astronomy in ancient written sources of the Far East”,  Archaeoastronomy in the 1990s, ed. C. Ruggles (Longborough, 1993) 123-127

J. Mayr, “Das Kunstwerkdes Lilius”, Astronomische Nachrichten, Band 247, Nr.5928 (1937) 431-444

J. Mayr, “Der computus ecclesiasticus”, Zeitschrift für katholische Theologie, Band 77 (1955) 301-330

Nagy Balázs, „A gregorián naptárreform sorsa Magyarországon”, Magyar Könyvszemle 102 (1986), 60-67

W.M. O’Neil, Time and the Calendars, Sydney, 1978

O. Pedersen, “The Ecclesiastical Calendar and the Life of the Church”, Gregorian Reform of the Calendar: Proceedings of the Vatican Conference to Commemorate its 400th Anniversary, 1582-198, (Vatican City, 1983) 17-74

Szentpétery Imre, A kronológia kézikönyve, Budapest, 1985

A. Ziggelaar, “The Papal Bull of 1582 Promulgating a Reform of the Calendar”, Gregorian Reform of the Calendar: Proceedings of the Vatican Conference to Commemorate its 400th Anniversary, 1582-1982 (Vatican City, 1983) 201-239

eRMK – Elektronikus Régi Magyar Könyvtár, Budapest, 2001 (CD-ROM)

http://www.1000ev.hu/

A "Régi magyar kalendáriumok és a naptárreform" című szakdolgozat másodközlése

Régi magyar kalendáriumok és a naptárreform 1/4

Régi magyar kalendáriumok és a naptárreform 2/4

Régi magyar kalendáriumok és a naptárreform 3/4

Hozzászólás

hozzászólás