Az 1753-1756 között felépült nagyszombati csillagvizsgáló hosszú ideig részt vállalt a korabeli nemzetközi csillagászati programokban. Ezek közül a legfontosabb, a Jupiter holdjainak rendszeres megfigyelése volt. Észleléseiket saját kiadványukban és külföldi évkönyvekben adták közre rendszeresen.
Ma már hiába keressük Nagyszombatban a régi egyetemi csillagdát. Az 1635-ben létesült Pázmány-féle egyetem – mai Tudományegyetemünk őse – régi épületében ma a szlovák katonai levéltár működik. A csillagvizsgáló tornyoknak Nagyszombatban ma már nyomuk sincs.
A nagyszombati egyetemi csillagda berendezése az egyetem Budára költözése idején szintén ebbe a városba került, a vár egyik legmagasabb pontján felépített új egyetemi obszervatóriumba. Szerencsére régi metszetek megőrizték számunkra a hajdani várbéli csillagvizsgáló képét.
A Duna, a Gellértheggyel
Amikor 1780-ban új helyén, a budai várban folytatta működését a Nagyszombatból Budára került csillagvizsgáló, az intézmény már kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett. Buda egyike volt azoknak a városoknak, ahol először állítottak fel meteorológiai vizsgálatok számára szolgáló műszereket. A Budán végzett megfigyeléseket a Mannheimi Meteorológiai Közlemények adták közre.
A várbéli csillagda kényszermegoldásból született, épülete statikailag nem volt alkalmas csillagászati megfigyelésekre. Ennek következményeit az ott dolgozó csillagászoknak már a kezdeti időkben tapasztalniuk kellett.
A várbeli csillagda utódjáról, az 1815-ben felépült Gellérthegyi Csillagdáról – amelynek fundamentuma megőrződött a Citadella helyén felépült vendéglátó intézményben – már egy kicsit többet tudunk fennmaradt metszetek, festmények és hivatalos iratok alapján.
A Gellért-hegy tetején hosszas előkészületek után, Pollack Mihály tervei alapján 1815-ben épült fel az új csillagda. Az építészen kívül Pasquich János igatgató és Reichbach müncheni műszerkesztő is tevékenyen munkálkodott azon, hogy az akkori Európa egyik "főcsillagvizsgálója" megszülessen.
A Lánchíd és a vár, hátterében a Gellérthegy a csillagvizsgálóval
Hogy ez az épület mennyire Buda egyik legfőbb ékességének számított, arról tanúskodik az a számtalan róla készült metszet és festmény, amelyet ma a Budapesti Történeti Múzeumban őriznek.
A Gellérthegyi Csillagda a kiterjedt nemzetközi tudományos kapcsolatokon túl jelentős szerepet töltött be a hazai kulturális életben. Irodalmi feljegyzések alapján tudjuk, hogy Kazinczy Ferenc, Széchenyi István, Döbrentei Gábor (*) és még sokan mások a magyar szellemi élet kiválóságai közül rendszeres vendégei voltak a gellérthegyi csillagdának. Vörösmarty Mihály, aki maga is gyakori látogató volt, versben siratta el 1831-ben az újonnan alakult Tudós Társaság első halottját, a gellérthegyi igazgatót, Tittel Pált.
————————————————————————————————————————–
(*) DÖBRENTEI GÁBOR: (1785-1851) író, irodalomszervező, a Magyar Tudományos Akadémia első titkára. 1814-ben megalapította az Erdélyi Múzeum c. folyóiratot,és szerkesztette az első magyar nyelvemléktárat. Lírai és epikus verseket írt, és sokat fordított. A harmincas évektől szembekerült a haladás élén álló Auróra-kör tagjaival,majd a reformtörekvésekkel, s mindinkább elszigetelődött.
————————————————————————————————————————–
A számos épületből álló, klasszicista stílusú épületegyüttes az 1848-1849-es szabadságharcban súlyosan megsérült.
A még rendbe hozható csillagvizsgálót később, a Bach-korszakban hivatalos osztrák parancsra robbantották fel, hogy helyére építsék a Citadellát.
Szomorúan jellemzi a magyar történelmi viszonyokat, hogy míg az osztrák birodalom más részeiben, így Bécsben és Prágában ma is háborítatlanul gyönyörködhetnek a látogatók a régi csillagvizsgálók pompázatos épületeiben, a mi hajdani szép csillagdánkról csak régi metszetek segítségével alkothatunk képet.
{mosimage}
Az egykori egyetemi csillagvizsgáló a Gellérthegy tetején
A gellérthegyi Csillagda pusztulása
Albert Ferenc álladalmi segéd-csillagász és tanár beszámolója a gellérthegyi egyetemi csillagda pusztulásáról
Tisztelt Bizottmány!
Hivatalosan felszólítva, Budaváros ostromlása és bevétele alatt az országos egyetemi csillagdában történt tetemes kár iránt magamat igazolom, következő sorokban mint böcsületes ember az ezen szomorú idő alatt az egyetemi Csillagdában történt minden eseményeket mennyire lehet röviden, de velősen és lelkiismeretesen előadni bátorkodom.
Huszonnégy év óta az Intézetnél szolgálván és benne úgyszólván fölnövekedvén, a Csillagdával történt szomorú eseményeket jobban fájlalom, mintha magam életét elvesztettem volna. De reménylem, hogy valamint öntudatom tiszta úgy egyszerű és a legszigorúbb valóságon alapuló előadásomból ki fog világolni, miszerint és ezen rendkívüli viszonyok közt mindent tettem, mit ezen felséges intézet megmentésére megtenni tehetségemben állott.
A Csillagda mindaddig háborítatlan maradt, míg a magyar sereg Pest szomszédjában nem gyanítatott. De midőn ennek háre keletkezett sok nép a hegyre jött, mire a Militorisch-politische Komission elébe idéztettem, és attól szigorúan odautasíttattam, miszerint nemcsak magamnak ezentúl csövökkel élnem nem szabad, hanem miszerint a csövök használtatása úgy nelem, mint az intézet többi személyzetének egyáltalában megtiltatik. Azon megjegyzésemre, miszerint ezen rendeletet ne hozzám, ki az intézet főnöke nem vagyok, hanem ahoz intéztessék azon parancsot vevém, hogy a tudtomra adott szigorú megtiltást Mayer Lambert főnök úrral is közöljem,mit még az nap meg is tettem. Erre a csövek úgy mint maga az intézett elzárattak, és munkálatainkat a legszükségesebb csillagászati teendőnkre szórtítkozva senkit a csillagdába nem vezettünk. Ezután egy pár nappal mintegy martius 20dika körül ott termett egy császári őrcsapat, mellynek a volt feladata az egész vidéken csöveinken körülnézni és az észrevett minden gyanús eseményekről a császári főparancsnokságnak jelentést tenni.
(Ezután nehány nappal ezen őrcsapat parancsnokául egy utász tiszt úr rendeltetett ki, husvét napján pedig Hoffman cs.k. tábornoki ezredes úr jelent meg a Csillagdában, ki főparancsnokul volt rendelve a most igen számos őrcsapatnakis ki egészen Aprilis 22dikeig ott maradván szinte a tájékot éjjel nappal csővön megvizsgálta és az észrevett eseményeket a cs. k. főparancsnokságnak följelentette. (Eltávozása után ismét egy főtiszt úr vitte az őrparancsnokságot. Aprilis 22-én egyszerre eltünvén az igazgató Úr anélkül, hogy szándékolt elutazásáról legkisebb tudomásom lett volna, én elutazását Andrássy tisztelendő Úrtól hallám legelőször, ki nekem a könyvtár kulcsait elhozta, és én mihelyt igazgató Úr elutazásáról értesültem volna kötelességemnek tartottam azt az egyetem Rectorának írásban bejelenteni,noha Hentzi er. k.várparancsnok Úr nyomatott rendeletben mindenkit a legszigorúbb büntetésekkel fenyegetett,ki a poszton székel ő hatóságokkal érintkezésbe erezkedik. Én jelentésemet beadni azért éreztem magamat kötelesnek, mivel az egyetem közvetlen fölebbvalóm, de jelentésem, fájdalom,minden válasz nélkül hagyatott. Így magamra hagyatva is mindég a császári őrcsapat szemügye alatt állván az intézetet biztosnak hívék, de egyszersmind Hentzy tábornok placátjától megijesztve mellyben ellentétben Havas József akkori királyi kormány- biztos Úr nyugtató hírdetésével a várnak erős védelmezése nekünk Buda lakosainak tudtunkra adatott, és gyanítván, miszerint még igen véres jeleneteknek lehetünk szemtanúi, azon kéréssel folyamodtam Abele Ferencz akkori őrparancsnok és háznagy Úrhoz, miszerint szíveskedjék az eszközöknek általam szükségesnek tartott elrakatásában segédkezet nyújtani. Azonban azt nyervén a császári parancsnok Úrtólválaszul, hogy ezt előbb a várparancsnok Úrnak bejelenteni köteles volna, hadnagy Úr maga személyesen ment el Hentzy tábornok Úrhoz honnan azon válasszal tért vissza: hogy az általam indítványozott dolog (t. i. az eszközök elhordatása szükségtelen tett, mellyet ő meg nem engedheti, mert ő olly jeles tudományos intézetet megrontani soha nem fog…
Amint 10 óra felé a huszárok mindenfelől de kivált Budaörsről közelegtek,a császári őrparancsnok Ábele Ferencz hadnagy Úr, Hentzi tábornok Úrhoz küldött útmutatásért és ettől azon parancsot vevén, miszerint a várba vonuljon vissza, 11 óra felé embereivel a hegyet oda hagyva, a várba visszavonult. Elmenete után, mintegy 3/4 órávat már a hegyen termettek a huszárok, egy nemzeti lobogót hozván magukkal, mellyet a gőzhajói jelfán azonnal kitűztek. Most hozzáfogtam az egyetem sajátjának biztosításához, és a maga jószágát abba hagyva, legelőször minden üvegeket a csővekről leszedtem és azokat biztonságos helyekre vittem. Munka közben egy magyar ágyuüteg hozattatott fel hegyünkre, mellynek parancsnokát minden tőlem kitelhető módon kértem, hogy ágyuit ne az intézet szomszédjában, hanem attól nagyobb távolban állítsa fel. De kéréseim siker nélkül maradván az ágyuztatás tőlünk a várba és onnan hozzánk már mindjárt 3 óra után megkezdetett és élénken folyvást tartott. Az alatt bizonyos Erlanger Lajos Úr, a fiam tanítója és Krancz Venczel háziszolga segítségével az eszközöket szétszedni és a szögletekbe a legvastagabb falak mögé elrakni iparkodtam. Május 5-én Nagy Sándor tábornok Úr jött fel az intézetünkbe onnan a várat szemlélni jött továbbá ágyufődezetre és házőrzetre egy egész honvédzászlóally (mely naponta felváltatott) az ágyuztatás pedig olly élénken és hathatósan folytatódott, hogy még az nap délelőtt több golyó a ház főfalán keresztül, konyhámba, ebédlőmbe az intézet termébe is így több helyre ütött, és már a házbani tartózkodás életveszéllyel vala egybekötve…
Másnap, úgy mint vasárnap 6-dikán reggeli 5 órakor az első bomba csapott bé a Csillagda épületébe, mire fölkérvén Aulich tábornok Urat segítségért az eszközök megmentésével a lehetségig védtem és nem gondolván az avval egybekötött életveszéllyel folyvást a teremben müködtem segítve több lelkes polgároktól (például Kammerer Frigyes budai szitásmestertől, Dink Dávid pesti kereskedőtől,és több más böcsületes polgároktól, kiket személyesen ugyan de név szerint nem ismerem) és honvédektől (kiknek egyike munka közben golyó által megsebesült, még magamat egy 18 fontos ágyugolyótól okozott légnyomás földhez csapott). Miután nem kevés zavarodásomra tapasztaltam volna, hogy az eszközök elpakolására szolgáló ládákból már csak három létezik, mert az idő folytában elrodhattak, a megmentendő eszközöket, könyveket és irományokat, hamarjában ki a szabadba, kertembe vitettem, hol honvédőrcsapat által megőriztettek; a mely darabokat pedig nagy súlyok vagy vitelre alkalmatlan idomuk miatt azonnal szabadra kivinni lehetetlen volt a két torony aljából emelkedő 9 lábnyi átmérőjű kőoszlopok mögé rakattam le. Dél felé a bombázás türhetetlenné válván, az akkor ott tanyázó honvéd zászlósallj parancsokától elküldettem is miután mindent katonai őrizet alatt láttam el is mentem a Sáros fördőbe családomat falura küldendő, mert éppen a fördőkapu előtt egy borért menő szegény leányt megölte egy granát. Családom falura kiszállítása után is miután este felé a bombázás kissé megszünt volt,ismét felnéztem a hegyre s mit nappal a szabadra megmentettem volna, éjjel hol levitettem a városba a Rádféle téglavetőbe, hol pinczémbe elraktam, és elzártam. Ezen munkát több napig folytattam elrakván mindent a három ajtóval elzárt pinczémbe, vagy amit vinni lehetett, elvitetvén a városba…
És evvel befejezvén a történt dolgoknak tiszta valóságán alapuló előadását nem átallom, sőt szoros kötelességemnek ismerem egyenesen kimondani miszerint még a honvédeknek egy nagy része magát igen tisztességesen viselte, az intézetnek erőszakos feltörése és az ott biztosan elrakott holminak elidegenítése az nap történt, midőn a vadászok előörsi szolgátatra a hegyen megjelentek és hogy ezen adott rossz példát az utána következett honvédektől a budai lakosság egy megromlott részével egyetembenutánoztatott;hogy azonban azon rémítő pusztítás után, mellyet a várbeli ágyuk az épületen okoztak és azon nagy ingerültség mellett, mellyel a honvédek a csillagda iránt viseltettek, örülni, sőt bámulni kell, hogy még annyit tudtam biztosítani ‘s hogy e tekintetben kiválts Aulich és Nagy Sándor tábornok Uraknak tartozok hálás köszönettel, kik folytonos fáradozásimat eréllyel és szigoral elősegíteni szíveskedtek.
Végre bizván a tisztelt bizottmány igazság szeretetébe, és fenntartván magamnak az eddig megtett nem csekély költségekről maga idején okmányolt számadásomat benyujtani, valamint az általam vallott tetemes kár némileges megpótlását a tisztelt bizottmány szíves figyelmébe ajánlván, bátor vagyok a megmentett eszközöknek személyes felügyelésem alatt történendő megigazítására aránylagos előlegezést – körülbelől 500 pengő forintot – kieszközlését megkérni: egyébiránt szives tisztelettel maradván:
Tisztelt Bizottmánynak
Budán Junius hó 28dik napján 1849.
alázatos szolgája
Dr. Albert Ferenc
álladalmi segéd csillagász és tanár
az egyetemi Csillagdánál
Az Élet és Tudomány 1994/11. számában megjelent cikk másodközlése
