140 éve született Gothard Jenő

1017

Gothard tudományos érdemeiért már életében több elismerésben is részesült: 1886-ban a bécsi Photographische Gesellschaft a Voigtländer-féle ezüstéremmel tüntette ki, az 1887-i fotográfiai kiállításon aranyéremmel, az 1889-i berlini és moszkvai fotográfiai kiállításokon pedig a legnagyobb kitüntetésekkel jutalmazták. A Magyar Tudományos Akadémia 1890-ben választotta levelező tagjai sorába, de tagja volt ezen kívül a Royal Astronomical Society-nek és az Astronomische Gesellschaft-nak is.

Gothard Jenő tudományos eredményeit az utókor ismeri, tiszteli és megbecsüli. Nevét az általa alapított intézet jogutóda, az ELTE Asztrofizikai Obszervatóriuma őrzi. Az egykori csillagvizsgáló műszereiből és tudományos tárgyhagyatékából létrehozott szakgyűjtemény ma mindenki számára látogatható és hozzáférhető.

{mosimage}

De ezen túl is Szombathely és Vas megye intézményei, szervezetei őrzik Gothard Jenő nevét, egyebek mellett
— a szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskola,
— a Gothard Amatőrcsillagászati Megfigyelő és Bemutató Csillagvizsgáló,
— a Gothard Obszervatóriumért Alapítvány,
— a Gothard Amatőrcsillagászati Egyesület,
— az egyesület által alapított Gothard Emlékérem, illetve — Szombathely Megyei Jogú Város által alapított Gothard Jenő kitüntetés.

Mindezek ellenére mégis úgy érezzük nem felesleges ezen — nem teljesen kerek — évforduló alkalmából Gothard emlékének ébresztgetése.

2007-ben ünnepeljük születésének másfél századus jubileumát, de addig az elkövetkezendő évtizedben számos tennivalónk van annak érdekében, hogy Gothard valóban mindennapjaink valóságos részévé váljon. Hirdessük meg itt és most e fórumon a Gothard Évtizedet!

Vigyük tovább a megkezdett kutatásokat, s ha lehet tegyük teljessé a Gothard életmű bemutatását. Szorgalmazzuk, hogy az egykori Gothard kastély ne legyen véglegesen az enyészeté. Nevezzenek el róla egy szombathelyi utcát vagy teret, öntessék bronzba nemes arcélét, készüljön egy összefoglaló Gothard monográfia, hogy majdan 10 év múlva egy nemzetközi tudománytörténeti konferencián ne kelljen szégyenkezve, lesütött szemmel állnunk a „művelt nyugat” képviselői előtt, akik — lehet — jobban ismerik és tisztelik őt, mint mi saját hazánkfiát.

(…)

Az utóbbiból is jól látszik: a Gothard-kutatás korántsem tekinthető még lezártnak, de megtisztelő kötelezettségünk nagy és névadónk emléke iránt.

Az Egyesületi Híradó 1997/3. számában megjelent cikk másodközlése

Hozzászólás

hozzászólás