Konkoly Thege Miklós és Fényi Gyula 3/1.

916

1. AZ ÚJKORI MAGYAR CSILLAGÁSZAT A 18. SZÁZADBAN ÉS A 19. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN

Bár a 17–18. századi református főiskolákban is voltak csillagászati műszerek, s végeztek csillagászati megfigyeléseket, s a 17. században Nagyszebenben tanító Schnitzler Jakab korábban Wittenbergben a matematika és a csillagászat professzoraként tanított, az európai csillagászati kutatásokba integrálódó, nemzetközileg is elismert újkori magyar csillagászat megteremtése alapvetően a nagyszombati egyetem és a jezsuita rend érdeme.

A jezsuita renden belül a 17. század elejétől kezdődően intenzív érdeklődés mutatkozott a csillagászat iránt. Így a kezdeti fönntartások ellenére a jezsuiták római tudományos központjában Galilei távcsöve hamar népszerűvé válik. A jezsuita Scheiner elsőként készít Kepler-féle csillagászati teleszkópot, hogy azután segítségével mindmáig tudományos jelentőséggel bíró napmegfigyeléseket végezzen. Riccioli a 17. század egyik legjelentősebb csillagász személyisége, s a kínai uralkodói udvart is a jezsuita csillagászok nyerik meg Kopernikusz rendszere számára. Angelo Secchi pedig a 19. században meghatározó szerepet játszik a csillagászati színképelemezés bevezetésében, valamint az asztrofizika tudományának megteremtésében.

Jólehet az asztronómia a kezdetektől fogva szerepelt a nagyszombati egyetem tananyagában, s 1679-től az egyetem évente csillagászati kalendáriumokat jelentetett meg, melyek főképpen a csillagászati megfigyelésekkel és számításokkal kapcsolatos gyakorlati problémákat tárgyalták,1 a nagyszombati csillagászatról a 18. század első harmadáig nincsenek közelebbi információink. Az 1730-as évekről viszont tudjuk, hogy Kéri Borgia Ferenc (1702–1768) intenzíven érdeklődött a csillagászat iránt, s csillagászati munkásságát Magyarország határain kívül is elismerték. Kéri Borgia később, az 1750-es években a nagyszombati egyetem rektoraként működött, s neki is szerepe volt abban, hogy Weisz Ferenc (1717–1785), Hell Miksa (1720–1792) valamint Sajnovich János (1733–1785) közreműködésével a csillagászat jelentős pozíciókat szerzett itt magának, majd az 1750-es évek első felében fölépült Magyarország első komoly, tudományos megfigyelésekre is alkalmas csillagdája.2 Az pedig közismert, hogy az akkor már Bécsben működő Hell Miksa és Sajnovich János az 1769. évi Vénusz-átvonulás alkalmával Lappföldön nemzetközileg is figyelmet keltő megfigyeléseket végzett.3

A nagyszombati egyetem 1777-es Budára történő áttelepítését követően az egyetemi csillagvizsgáló 1780-ban a budai várba költözött, ahol Weiss Ferenc folytatta Nagyszombatban megkezdett csillagászati kutatatásait, melynek föltételei jelentősen romlottak, hiszen a nagyszombati csillagda műszereit csak 1785-ben szállították át Budára, s azok a század végére egyébként is elavulttá váltak. 1815-ben viszont a Gellért-hegyen az akkori Európa egyik legkorszerűbb csillagdáját avatják föl.4 Külsődleges tényező, de mindenképpen mutatja az esemény jelentőségét, hogy mindez az osztrák, a porosz és az orosz uralkodó jelenlétében történik. A három uralkodó találkozója nyilván nem a csillagda avatásának volt köszönhető – a Szent Szövetség megalakulásának időpontja ez –, ám csak egy valóban jelentős és színvonalas intézmény átadása történhetett ily reprezentatív külsőségekkel. A Gellért-hegyi csillagda létrehozását a kiváló matematikus és csillagász Pasquich János (1754–1829) javasolta, s miután erre az uralkodótól megbízást kapott, ő szervezte és irányította a tényleges munkálatokat is.5 Pasquicht 1806-ban nevezték ki az egyetemi csillagászati obszervatórium vezetőjévé, s e funkciójában 1815. évi átadása után az új csillagda első igazgatójaként működött, mely kezdetben az ő, majd 1824-től Tittel Pál (1784–1831) igazgatásával mint Európa egyik jól fölszerelt csillagdája vett részt az európai csillagászati kutatásokban.6 Kiugró fölfedezések, korszakalkotó eredmények ugyan nem születtek, de a csillagászat jelen volt és művelték Magyarországon.

Az állami csillagda mellett az 1840-es években, a reformkori nemesi tudománypártolás ugyancsak megjelenik a magyarországi csillagászatban. Különösen ígéretes volt az irodalmár-polihisztor Nagy Károly (1797–1868) által finanszírozott és építtetett bicskei csillagda: a még épülőfélben lévő csillagdát 1847-ben az Astronomical Journal alapítója, Benjamin Gould is meglátogatta, s kifejezett elismeréssel nyilatkozott már meglévő könyvtáráról és műszereinek modernségéről.7

Ha viszont az 1850-es évekre, vagy a kiegyezés korára tekintünk, ezen ígéretes, immáron közel száz esztendős magyar csillagászattörténet után azt látjuk, hogy Magyarország térképéről gyakorlatilag eltűnt a csillagászat. Ennek a drasztikus fordulatnak elsősorban szó szerinti – tehát nem pénzügyi – értelemben vett anyagi oka volt: 1849-ben a hadi cselekmények során a Gellért-hegyi csillagda megrongálódott,8 majd később az osztrákok az építményt megsemmisítették, műszer- és könyvállománya a pesti egyetem pincéjébe került. Ami a bicskei csillagdát illeti, itt a szabadságharc leverése utáni represszió teszi lehetetlenné a csillagászat művelését, amennyiben az őt ért atrocitások hatására Nagy Károly I. Ferenc Józsefnek ajánlja föl a csillagdát, amelynek azután a császári adminisztráció ellehetetleníti működését. Az országban megmarad ugyan az egri, a gyulafehérvári és a kolozsvári csillagda, de ezek ekkora már teljesen elavulttá váltak. A represszió miatt a megsemmisült Gellért-hegyi obszervatórium újjáépítése szóba sem jöhet, s a Magyar Királyi Egyetemen a csillagászat teljesen elveszíti jelentőségét: csupán a földrajz részeként oktattak – alapfokú – csillagászati ismereteket.9 S úgy tűnik, hogy a magyar csillagászat történetében beállt ezen kedvezőtlen fordulat öngerjesztő folyamattá vált: amikor a kiegyezés után föllendül a gazdasági fejlődés az országban, s állami támogatással tudományos és oktatási intézmények alapulnak, a csillagászatra – mely pedig az európai természettudomány egyik vezető ága volt akkor – nem jutottak állami források.

Mégis, a 19. és 20. század fordulóján Magyarországon újra virágzik a csillagászat és a csillagászati kultúra. Az országban két nemzetközileg számon tartott obszervatórium működik: az ógyallai és a kalocsai, melyek vezetői, Konkoly Thege Miklós és Fényi Gyula nemzetközileg elismert tudós személyiségek. De az országban más csillagdák is működnek, s a műkedvelő csillagászatnak ugyancsak van közönsége.

A következőkben röviden áttekintjük a magyar csillagászat e markáns újjászületésének történetét.10

2. KONKOLY THEGE MIKLÓS ÉS A MAGYAR CSILLAGÁSZAT ÚJJÁSZÜLETÉSE

2.1. Konkoly Thege Miklós (1842–1916) személyisége és csillagászati programjának megszületése

Bartha Lajos a következő szavakkal nyitja meg a Magyar Csillagászati Egyesület által Konkoly Thege Miklós emlékezetére összeállított, 1992-ben megjelent könyvecskét:

„Színes képzeletű elbeszélőnk, Jókai Mór már életében is sok megrovásban részesült a kritikusoktól, mivel rendkívüli alakokat, szokatlan helyzeteket rajzol, egyik-másik hőse már szinte emberfölöttien sokoldalú, mindentudó. […] Szinte csodálkozhatunk azon, hogy Jókai tollát sohasem ihlette meg kortársa – és nem is távoli rokona – Konkoly Thege Miklós, a magyar csillagászat újjáteremtője, a hazai légkörtani kutatások megszervezője, a hajózás és a vasút ügyének fáradhatatlan szószólója (maga is vizsgázott hajóskapitány és mozdonyvezető), az amatőr fényképezés egyik úttörője, a kitűnő zongoraművész és komponista. Nevét külföldön elsősorban mint a fizikai csillagászat (asztrofizika) és a modern műszertervezés egyik jeles művelőjeként említik. Magyarországon azonban nem csekély érdemeket szerzett azzal, hogy fedelet, kutatási lehetősége adott a korszerű csillagászatnak, vagyonának nagy részét a tudomány előmozdítására és népszerűsítésére áldozta, másfélezer holdnál nagyobb Komárom megyei birtokát pedig a magyar népnek ajándékozta.”11

Konkoly Thege Miklós Komárom megyei, Ógyalla környéki birtokokkal rendelkező középnemesi magyar család egyetlen gyermekeként született 1842. január 20-án. Szülei jogi-közéleti pályára szánták, ám az előbbi jellemzésből is kirajzolódó aktív, sokoldalú és kreatív személyisége számára – mely már gyermekkorában megmutatkozott, s bizonyos mértékig „csodagyermek” jelleget kölcsönzött az ifjú Konkolynak12 – nem tűnik vonzónak az alapvetően bürokratikus, adminisztratív jellegű hivatás. Így amikor Konkoly 1857-ben a nagyszombati egyetem utódegyetemeként működő Magyar Királyi Egyetemen rendkívüli tanulóként megkezdi felsőfokú tanulmányait, inkább a természettudományok iránt érdeklődik, s különösen a fizikus Jedlik Ányos órái vannak nagy hatással rá. Nem sokkal később pedig Konkolyban föltámad az érdeklődés a csillagászat iránt, s – tekintettel arra, hogy a pesti egyetem e területen semmit sem nyújthat számára – Berlinben folytatja tanulmányait, ahol – csillagászati érdeklődése ellenére – szülei kérésének eleget téve jogot is tanul, s abból szerzi meg diplomáját. Ám Konkoly ennek ellenére Berlinben ténylegesen a csillagász szak hallgatója, elsősorban e szakon alakulnak ki kapcsolatai, itt formálódik baráti társasága. S ez nem csupán azért szerencsés, mert olyan csillagászok tanítanak itt, mint Johann Franz Encke, hanem mert itt tanulnak ekkor a jövőbeli német csillagászat vezető tudós személyiségei, akiknek közösségébe így Konkoly a kezdetektől fogva bekerül. (Így a kontinentális csillagászat később meghatározó német tudományos szervezete, az Astronomische Gesellschaft megalapítói Konkoly hallgatótársai és barátai.)

Konkoly számára a csillagászati pálya választása azt követelte volna, hogy valamely német kutatóintézetbe helyezkedjen el, hiszen erre Magyarországon nem volt lehetőség. Aktív, dinamikus személyiségének azonban ez valószínűleg nem jelentett perspektívát, de magyarországi kötődése, és a szülők iránti tisztelet is szerepet játszott abban, hogy Konkoly berlini tanulmányai után hazatért, s bekapcsolódott a magyar közéletbe. Mindez nem jelenti azt, hogy a hagyományos középnemesi életformát választaná. Ez az az igen aktív időszak, amikor a közéleti funkciók ellátása mellett Konkoly gőzhajókat és mozdonyokat vezet, gőzbárkát építtet és részt vesz az Al-Duna szabályozásában. Ugyanezen idő alatt Konkoly figyelemmel kíséri a csillagászat fejlődését, sokat utazik, ápolja németországi kapcsolatait, meglátogatja a legnevesebb megfigyelőállomásokat, ám úgy tűnik, a csillagászat iránti rajongása megmarad nála az érdeklődés, a műkedvelés szintjén, s a csillagászat professzionális művelése nem szerepel tervei között. 1870–1871-ben még ezzel az amatőr-műkedvelő jelleggel kezdi meg Ógyallán egy kis csillagda fölszerelését, amelyről később így ír:

„Mint a legtöbb magáncsillagdának, az ó-gyallainak eredete is onnan datálódik, hogy a csillagászatért lelkesedő magánember vesz magának egy többé-kevésbé tökéletes távcsövet, amelyet teraszára, balkonjára állít, s eleinte kedvtelésből, laikus szemmel, később mindig növekvő buzgalommal és szakértelemmel vizsgálja az ég csodáit.”13

Ez a kezdetben csupán műkedvelő program azonban 1871-től kezdődően – miután korábban meghalt másodszülött kisfia után Konkoly elveszíti első gyermekét is – egy színvonalas tudományos csillagda, s a korszerű magyarországi csillagászat megteremtésének elhivatott programjává válik.

Konkoly programja három elemből tevődött össze: egyrészt egy korszerű, a tudományos kutatásra alkalmas csillagdának – Konkoly saját, személyes vagyonából finanszírozott – létrehozásából, másrészt – Konkoly csillagászati érdeklődésének és képzettségének megfelelően, s a szokásos tudománypártolói tevékenységtől eltérően – a csillagászat hivatásszerű, tudós művelésének személyes programjából, harmadrészt pedig a magyar csillagászati tudomány és kultúra megteremtésére irányuló tudományszervezői tevékenységből.

2.2. Az ógyallai obszervatórium megalapítása

Ami a program első részét illeti, fontos újból hangsúlyoznunk azt a tényt, hogy amikor Konkoly megkezdte obszervatóriuma megalapítását, Magyarországon nem volt korszerű, megfigyelésekre alkalmas csillagda. S ez egy olyan korszakban volt így, amikor egyrészt a megfigyelő csillagászat jellege jelentősen megváltozott, másrészt Európa nyugati felében számos állami, egyetemi és magáncsillagda alapult. Ami a megfigyelő csillagászat jellegének megváltozását illeti: a 19. század második fele az a korszak, amikor – a műszerek oldaláról megalapozva az asztrofizika megszületését – megjelenik a csillagászati spektrográfia, valamint a csillagok fényességének fotometrikai eszközökkel történő műszeres mérése, s az is lehetővé válik, hogy a csillagászok speciális spektrográfiai eszközökkel a Nap koronájának jelenségeit – amelyek korábban csak teljes napfogyatkozáskor voltak megfigyelhetők – normál körülmények között vizsgálják. De ugyancsak ez az az időszak, amikor fokozatosan teret nyer a csillagászati fényképezés. Mindez pedig azt jelentette, hogy a hagyományos pozíciómegállapító és fölfedező csillagászat – amely az égitestek mozgásának, pozícióinak megfigyelésére, új égitestek, üstökösök, ködök, csillagok fölfedezésére, a ködök és csillagcsoportok geometriai alakzatának megállapítására irányult –, most korábban elképzelhetetlen vizsgálódásokkal egészült ki, s ennek megfelelően új műszerek jelentek meg a mindennapi csillagászati kutatásban. Ezért az a tény, hogy Magyarországon ekkor nem volt korszerű csillagda, nemcsak azt jelentette, hogy a rendelkezésre álló műszerek elavultak voltak annyiban, hogy máshol immáron jobb, nagyobb teljesítményű műszereket használtak, hanem azt is, hogy miközben a megfigyelő csillagászatban és az alkalmazott műszerek tekintetében – ha nem is a kuhni tudományos forradalom koreográfiája szerint, hanem fokozatosan – forradalmi változások zajlottak le, az ennek nyomán megjelenő új műszerek és megfigyelési eljárások Magyarország szellemi horizontján kívül maradtak. A második mozzanat – az európai csillagdák éppen ez időszakra eső gyarapodása – részben ezzel a változással, részben pedig az ipari forradalommal és a csillagászati műszerek iparszerű kereskedelmi előállításával függött össze. Konkrétan: a csillagászat történetében mindig is jelentős szerepe volt a műkedvelő érdeklődésnek – gondoljunk arra, hogy a 18–19. század fordulójának legnagyobb csillagásza, az eredetileg zenész Herschel is műkedvelőként fordult a csillagászat felé14 –, s most az új fejlemények fölfokozták a csillagászat iránti érdeklődést. Ugyanakkor a megfigyelőeszközök ekkori jellege olyan volt, hogy az iparszerű, kereskedelmi gyártás körülményei között még viszonylag olcsón elő lehetett állítani tudományosan már használható eszközöket, s azok ezért a jobb módú műkedvelők számára hozzáférhetőek voltak. Ebben a helyzetben pedig különösen éles kontrasztot és elmaradást jelentett Nyugat-Európához képest, hogy Magyarországon egyetlen egy korszerű eszköz vagy obszervatórium sem működött. Konkoly Thege obszervatóriumépítő programja tehát nem csupán intézményi-műszeres föltételeket teremtett a magyar csillagászati kutatás fölújításához a korábban meglévő, de elpusztult keretek pótlásával, hanem egy teljesen új, a 19. század első felében még nem létező szemléletmód és a hozzá tartozó eszközök meghonosítását is jelentette.

Persze az új típusú csillagászati megfigyelések továbbra is igényelték a hagyományos csillagászati távcsöveket, hiszen a spektrográfia, a fotometria és a csillagászati fényképezés továbbra is e műszereken alapult. (Csak a 20. század második felében kialakuló rádiócsillagászat változtatott ezen, melynek nincsen szüksége a hagyományos teleszkópra.) Ezért az ógyallai obszervatórium fölszerelésében is központi szerep jutott a megfelelő csillagászati távcsövek beszerzésének, amelyről Konkoly nagy körültekintéssel, az ilyen eszközöket gyártó németországi és angliai intézetek megismerése, termékeik tanulmányozása után döntött.

Az obszervatórium műszerekkel történő fölszerelésében és a csillagda végleges formájának kialakításában az 1874. esztendőnek volt különös jelentősége. S nemcsak azért, mert ekkor érkezik meg Ógyallára a 26,2 cm-es átmérőjű Browing-féle tükrös teleszkóp, mely már valóban lehetővé tette a komoly tudományos értékű megfigyeléseket. Mivel a teleszkóp súlya miatt nem volt alkalmas arra, hogy Konkoly a lakóház épületében helyezze azt el, ekkor dönt úgy, hogy a családi kúria parkjában – a már régóta használaton kívüli fürdőépület átépítésével – egy önálló épületet biztosít a csillagászati kutatás számára.15 Tulajdonképpen ezen épület kialakítása és fölszerelése után beszélhetünk csak az önálló ógyallai obszervatóriumról.

A csillagászati eszközök sem úgy fejlődnek azonban, hogy egy-két zseniális, kiugróan kreatív képességű tervező megtervezi, s azután a gyártó legyártja azokat, s az így adódó eszközöket a kutatók – a műszer konstrukciója felől tekintve passzívan – használatba veszik. Ha a műkedvelő csillagászat igényeinek az ilyen típuseszközök megfeleltek, a kutató csillagászok a mindennapi használatban szerzett tapasztalat és a formálódó igények alapján műszereiket maguk is apró korrekciókkal, ötletekkel továbbfejlesztették, s ezen újítások egy részét a gyártók is átvették. Azaz az apró, mindennapi kutatómunka során megszülető, önmagukban jelentéktelennek tűnő – a mindennapok kreativitását követelő – újítások összeadódása e területen is nagy jelentőséggel bírt, s e tekintettben fölöttébb hasznosnak bizonyultak Konkoly érzéki-tapasztalati jellegű, elsősorban manuális-technikai és művészi készségei. Az a kreativitás, amely eddig egyrészt Konkoly zenei előadóművészi és komponista képességében, másrészt technikai eszközök Konkoly által történő tervezésében és megépítésében jelent meg, most igen gyümölcsözőnek bizonyult az obszervatórium műszeres berendezésében: Konkoly mérnöki-tervezői konstrukcióival és kétkezi munkájával egyaránt hozzájárult a beszerzett távcsövek mechanikájának, és a spektrográfiai és fotometriai eszközöknek a tökéletesítéséhez. Később pedig Konkoly maga tervezi és építi meg a megvásárolt optikához a mechanikát az Ógyallán létrehozott műhelyben, s spektrográfiai, valamint fotometriai eszközöket konstruál. Mindennek nyomán Konkoly szerkesztői-mérnöki munkássága nem csupán az ógyallai obszervatórium berendezésében hasznosul, hanem egyúttal – kutató csillagászként történő elismerése mellett – csillagászati műszertervezőként is nemzetközi sikereket hoz számára: az egyik általa tervezett és készített fényképkimérő komparátort a drezdai Gustav Heyde-üzem sorozatban gyártotta, s a jénai Zeiss-művek termékei között még 1960-ban is szerepelt az a protuberancia-megfigyelő eszköz, melynek prototípusául ugyancsak egy Konkoly által készített eszköz szolgált.16

2.3. Konkoly mint nemzetközileg elismert tudós csillagász

Konkoly azonban elsősorban megfigyelő csillagászként vált elismertté a csillagászat egyetemes történetében. S itt megint nem korszakalkotó fölfedezésekre, új, a csillagászatot fölforgató elméletekre kell gondolnunk. Hiszen a tudomány elsősorban nem ebből áll, hanem az ilyen nagy, korszakalkotó eseményeket és fölfedezéseket is megalapozó és lehetővé tévő színvonalas napi kutatómunkából, annak eredményeiből, s a kutatói közösség tagjaival azokról folytatott folyamatos diszkusszióból. Éppen a magyar tudománytörténetben oly sokszor jelentkező elmaradottság karakterisztikus jele az a magyar tudománytörténet-írásban gyakran fölbukkanó hamis zsenikultusz, amely a tudományos teljesítményt és a tudományos színvonalat elsősorban a rendkívüli eredményekkel azonosítja, s eközben áttekint a kor nemzetközi színvonalán folytatott folyamatos, szorgos, a nemzetközi tudományhoz apró eredményeivel folyamatosan hozzájáruló tudományos kutatómunkán. Valójában egy ország tudományos kutatásának fejlettségét azt itt fölbukkanó zsenik számánál jobban – de legalábbis annyira – jellemzi, hogy mennyire kiterjedt, mennyire széles körű ez a mindennapi, de színvonalas, nap mint nap folyamatos kreativitást, apró ötleteket kívánó kutatómunka, hány olyan intézmény működik területén, amely alkalmas arra, hogy ilyen tevékenység színtere legyen. Konkoly pedig egyrészt obszervatóriumalapításával és az ahhoz kapcsolódó pénzügyi támogatással lehetővé tette, hogy Magyarországon ilyen, a nemzetközi tudomány élvonalába integrálódó folyamatos csillagászati kutatás alakuljon ki, másrészt személyes tudósi munkásságával hozzá is járult e kutatáshoz.

Igen fontos körülmény ugyanakkor, hogy a csillagászat akkori magyarországi hiányának ellenére Konkoly mint tudós nem úgy jelenik meg az európai tudományos életben, mint valamely elmaradott régió kívülről érkező, s ezért az elfogadtatásért, a „betörésért” küzdelemre ítélt idegen személyisége, hanem berlini tanulmányainak köszönhetőleg kezdetektől fogva az akkori élvonalbeli európai csillagászat egyik kutatói alközösségének, a német csillagászok közösségének elfogadott tagja volt, akit ennek részeként számos német kutatóhoz nem csupán szakmai kapcsolat, hanem személyes barátság is fűzött. Ezért Konkoly előtt a német obszervatóriumok mindig nyitva álltak, s Konkoly nagyvilági, utazásokkal tarkított életvitele során már a rendszeres csillagászati kutatómunka megkezdése előtt is folyamatosan ápolta tudományos kapcsolatait. Így nem kellett az elismerésért küszködő magányos magyar zseni szimptómájával megküzdenie, mely oly kedves sok magyar tudománytörténész számára, s ez a szociológiai tényező igen fontos Konkoly gyors sikereinek megértése szempontjából. Azt is látnunk kell egyúttal, hogy ez a kapcsolatrendszer nem valami egyedi, esetleges, Konkolyra szabott tényező volt, hanem minden tehetséges és ambiciózus, a természettudományok iránt érdeklődő magyar fiatalember számára nyitva állt, ha megfelelő vagyoni háttérrel rendelkezett, hiszen a magyar kultúrában ekkor jelen lévő minden elzárkózó, németellenes tendencia ellenére Magyarország mégiscsak a német kulturális térhez tartozott, s ezért Konkoly egyetemi tanulmányainak német orientációjában nem volt semmi szokatlan. Viszont helytelen volna, ha ennek nyomán – a nemzeti kultúra valamiféle téves fogalma alapján – úgy gondolnánk, hogy e német orientáció egyoldalúságot, és például az angol csillagászattól való elzárkózást jelentett. Kétségtelen, hogy ekkorra már az angol és a német csillagászat nemzeti jegyekkel bírt, s jellegében bizonyos mértékig különbözött egymástól. Csakhogy – s ez egy másik, önálló kutatás keretében szövegszerűen is bizonyítható – az európai csillagászok kölcsönösen tisztelték egymást, figyeltek egymás eredményeire, s föl sem vetődött valamiféle elzárkózó, versengő elkülönülés közöttük. A német orientáció, a német csillagászok közösségéhez való tartozás Konkoly számára nem elzárta, hanem éppenséggel megnyitotta az utat és a kapcsolatokat a nagy-britanniai csillagászok irányába, s ő élt is ezzel a lehetőséggel: több ízben fölkereste az angliai csillagdákat és a csillagászati műszereket gyártó üzemeket, ahol elsősorban a korszerű megfigyelési eszközöket tanulmányozta.

Konkoly tehát mint művelt, értelmes, a csillagászatban fölkészült és azért lelkesedő személyiség, már mintegy előre, a tudományos kutatás megkezdése előtt kivívta a német és angol csillagászok megbecsülését. A megfigyeléseiről készített beszámolók, a különböző szakfolyóiratokban – így főképpen a német csillagászat vezető folyóiratában, a Kielben kiadott Astronomische Nachrichtenben – megjelent publikációk, majd az ógyallai obszervatórium Hallében német nyelven rendszeresen megjelenő és nemzetközi elismerésnek örvendő kiadványai nyomán pedig ez a személyiségnek szóló megbecsülés és bizalom immáron kiegészült a tényleges tudományos tevékenység elismerésével, mely elismerés markáns kifejeződéseként Konkolyt mind a londoni Royal Astronomical Society, mind a német Astronomische Gesellschaft – Európa két vezető csillagászati szakmai szervezete – tagjává megválasztják. De Konkoly nem csupán a szűkebb csillagászat területén kap elismerést, hanem nagy sikert arat a csillagászati műszertan tárgyában írt könyveivel is, melyben saját műszerépítő tapasztalatait foglalja össze. Így különösen nagy sikert aratott 1883-ban Braunschweigben megjelent műszertani szakkönyvével, mely sokáig a távcsőtervezés egyik alapvető kézikönyveként volt közismert,17 de a német csillagászok ifjabb generációjának jelentős része ugyancsak Konkolynak a csillagászati fotográfiával foglalkozó, Hallében 1878-ben megjelent szakmonográfiájából szerezte meg az e szakterület műveléséhez szükséges ismereteket.18

2.4. Konkoly mint tudományszervező közéleti személyiség

Az obszervatórium megalapítása, s a keretében folytatott sikeres szakmai munka talán minden bizonnyal kielégítette Konkoly csillagászati érdeklődését. De mint láttuk, a csillagászat Magyarországon történő újbóli meghonosítása ezen érdeklődésen túlmutató küldetéstudattá – mintegy nemzeti programmá – vált számára. Amiként Vargha Domokosné írja, e tekintetben „Konkoly tisztában volt vele, hogy »egy fecske nem csinál nyarat«”.19 Ezért Konkoly mint közéleti személyiség, tudósi munkásságával egyidejűleg intenzív tevékenységet folytatott a csillagászati kultúra magyarországi meghonosításáért, s a magyar tudományos csillagászat intézményi kereteinek kialakításáért.

Ennek részeként támogatta tehetséges magyar fiatalok csillagászati tanulmányait – elsősorban azzal, hogy az ógyallai obszervatóriumban tudományos munkakört és kutatási lehetőséget biztosított a számukra. A magánobszervatórium így tudományos kutatóhellyé vált, ahol a magyarok mellett fiatal német csillagászok is dolgoztak. Konkoly két legjelentősebb munkatársa a német Hermann Albrecht Kobold és a magyar Kövesligethy Radó volt, akik közül az előbbi később az Astronomische Nachrichten szerkesztőjeként működik, az utóbbi a budapesti egyetem neves professzoraként tanít. Ugyancsak Konkoly hatásának köszönhető, hogy – szintén magánforrásokból – Gothard Jenő a szombathely melletti Herényben, báró Podmaniczky Géza Kiskartalon csillagvizsgálót létesít.20 S fontos szerepe volt Konkolynak a Haynald érsek támogatásával létrehozott kalocsai csillagvizsgáló megalapításában is, amely – Fényi Gyula munkásságának köszönhetően – Ógyalla mellett a magyar csillagászat másik nemzetközileg elismert centrumává vált. Emellett Konkoly számtalan magyar nyelvű, a csillagászati kutatásokat a szélesebb közvéleménnyel megismertető cikket ír, s neki köszönhető az is, hogy a csillagászat jelentős pozíciókat szerez magának a Magyar Tudományos Akadémián belül. Konkoly révén a század végére a magyar csillagászat közüggyé válik, mely nem csak a tudományos életen belül vált ki érdeklődést, hanem a magyar kultúra, a magyar műveltség integráns részeként jelenik meg.

Konkoly legfontosabb célja a tudományszervezés terén azonban a csillagászati kutatás stabil, államilag támogatott intézményi kereteinek biztosítása volt, s e területen fáradozását sokáig nem kísérte siker. Bár kész volt arra, hogy vagyona nagy részét a csillagászat ügyére áldozza, tisztában volt azzal, hogy ez nem elegendő a magyar csillagászat jövőjének biztosítására. Ezért az obszervatórium fönntartása és a kutatás biztosítására vonatkozó kötelezettségvállalás ellenében kész volt arra, hogy csillagdáját és a benne található műszerekkel, könyv- és folyóirat-állománnyal valamely egyetemnek vagy a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozza. E törekvése azonban sokáig nem találkozott fogadókészséggel, s így csupán az Astronomische Gesellschaft Konkoly elismertségének köszönhetőleg 1898-ban Budapesten megtartott ülésének hatására, a nemzetközi csillagászati közvélemény nyomására születik meg 1899. május 16-án a döntés a magyar állam részéről Konkoly ajánlatának elfogadásáról és a csillagda átvételéről. Az obszervatórium hivatalos neve ettől kezdve Konkoly Alapítványú Magyar Királyi Ógyallai Astrophysikai Observatórium. Az obszervatórium igazgatójává Konkolyt nevezték ki, de az ekkor már pesten élő Konkoly helyett a tényleges vezető a helyettes Kövesligethy Radó – Konkoly korábbi alkalmazottja és munkatársa – lett. A csillagászokon kívül kevesen tudják már, hogy a trianoni békekötés után Csehszlovákiához került épületből a műszereket és a könyvállományt sikerült Magyarországra átmenekíteni, s az MTA ma is működő Konkoly Thege Miklós Csillagászati Obszervatóriuma a Konkoly-féle obszervatórium jogutódja. A 20. századi magyar csillagászat – beleértve ebbe mind a tudományos csillagászatot, mind az amatőr csillagászati mozgalmat – a Konkoly által megteremtett tradíció folytatója.

2.5. Csillagászati kutatások az ógyallai obszervatóriumban

Mint már jeleztük, az ógyallai obszervatórium alapítása idején – a 19. század utolsó harmadában – minőségileg új korszak kezdődött a csillagászatban, melyet a megfigyelés oldaláról a csillagászati spektrográfia, elméleti oldalról a spektrográfiával szorosan összefüggő asztrofizika megjelenése jellemzett. Ez az a korszak, amikor is Auguste Comte nevezetes megjegyzésével szemben (mármint hogy sohasem fogjuk megtudni, hogy miből állnak a csillagok) az égitestek fizikai-kémiai összetevőit, fizikai-kémiai szerkezetét illetően is lehetővé vált az empirikus kutatás és az erre épülő elméletalkotás. Az asztrofizika megszületésében kiemelt szerep jutott a Nap kutatásának: a csillagok fizikájának alapmodelljét szükségképpen a Nap adta, s így a napfizika és az asztrofizika kezdetben egybeesett. A Nap kutatása iránt megnőtt érdeklődéshez a napfizika e kitüntetett módszertani és teoretikus helyén túl hozzájárult az a szerencsés körülmény is, hogy a spektrográfia tulajdonképpeni funkcióján – azaz a vizsgált objektumok színképének megállapításán – túl szerencsés módon lehetővé tette egy olyan eszköz – a heliospektrográf – megalkotását, melynek segítségével a napperem jelenségei – így a protuberanciák – rendszeresen vizsgálhatóvá váltak.

Mármost szemben a később alapított és ugyancsak jelentőssé vált kalocsai csillagda jól fokuszált, határozottan a napkutatásra – s ezen belül is elsősorban a protuberanciákra – irányuló tevékenységével, az ógyallai csillagdában végzett vizsgálatok a csillagászati objektumok gazdag skáláját fogta át. A csillagda munkásságát azonban ennek ellenére jól meghatározott profil jellemezte: kutatásai a napkutatás és a csillagászati spektrográfia köré szerveződtek.

A csillagda egyik kutatási irányát a napfoltok rendszeres megfigyelése és képük grafikai rögzítése képezte. Bartha Lajos szavaival: „Ógyalla volt az egyike az első obszervatóriumoknak, ahol folyamatosan foglalkoztak napmegfigyeléssel (Catania, Greenwich, Postdam és Zürich mellett).”21 Tekintettel a rendszeres napmegfigyeléssel foglalkozó obszervatóriumok korlátozott létszámára, illetve arra, hogy igen kevés megbízható adat állt ezen időszakban a napkutatók rendelkezésére, a szakmailag megbízható ógyallai obszervatórium alapvető módon hozzájárult a korabeli napkutatáshoz. Konkolynak különösen jó szakmai kapcsolata volt a potsdami csillagda vezetőjével, G. Spörerrel, aki együttműködött Konkolyval a napfoltok vizsgálatában, s intenzíven támaszkodott az ógyallai eredményekre. De 1885-től a napkutatás másik nagy centruma, a zürichi csillagda is rendszeresen elkérte és fölhasználta az ógyallai napfoltmegfigyelések eredményeit. Kálmán Béla jellemzésében: „Konkoly megfigyelései jelentős mértékben járultak hozzá a korabeli napfoltkutatás eredményeihez. Az ő jelentőségét nehéz pontosan fölmérni, mert ő a gyakorlat embere volt, szervező, műszerkészítő és megfigyelő…, de nem állított föl új teóriákat a csillagászati jelenségekről. Az ő gondosan végzett megfigyelései mások eredményeibe és elméleteibe épültek be.”22 Kálmán Béla ezen összegzése azon túl, hogy hozzájárul Konkoly csillagászati munkásságának megértéséhez, arra is figyelmeztet, hogy az új elméletek fölállítói körül kialakult egyoldalú kultusz mennyire tarthatatlan mind tudománytörténeti, mind pedig tudományfilozófiai szempontból, s a tudománytörténet-írásnak az elméletalkotók mellett a megbízható megfigyeléseket szolgáló, a tudományos kreativitást az empirikus kutatásban megvalósító kutatók munkáján sem szabad áttekintenie.

A másik igen jelentős hozzájárulását kora csillagászatához az ógyallai obszervatórium a csillagok színképének megállapításában, s színképük szerinti katalogizálásában – azaz a napkutatás mellett a korai spektrográfia másik jellegzetes területén – nyújtotta. A 19. század utolsó negyede ennek a mai csillagászati világkép kialakulásában oly nagy szerepet játszó kutatási iránynak a hőskorszakát jelentette, s Konkoly és társai e hőskorszak kiemelkedő empirikus kutatói közé tartoztak. A színképkatalógus elkészítése során Konkoly szorosan együttműködött a postdami C. H. Vogellal, akit a csillagászattörténet az asztronómiai színképelemzés egyik legjelentősebb személyiségeként tart számon, de szoros barátság fűzte az e területen ugyancsak jelentős Hugginshoz is.23 Az északi égbolt csillagainak szisztematikus spektrográfiai átvizsgálásának programját Vogel tervezte meg, s a program kivitelezésében legfontosabb partnere Konkoly és az ógyallai obszervatórium volt. Az 1887-ben Halléban kiadott ógyallai csillagkatalógus – Konkoly és Kövesligethy Radó 1883. augusztus 1. és 1986. augusztus 26. között folytatott szisztematikus kutatómunkájának eredménye és összegzése – 2022 csillag színképét adja meg a 0° és –15° deklináció között, 7,5 magnitúdó fényességig, kiegészítve Vogel és Müller 1883-as színképkatalógusát.24 A katalógus sorsa szempontjából némileg balszerencsés körülmény, hogy az 1874-ben Vogel által kidolgozott és bevezetett klasszifikációt – melyet abban az időben még általánosan használtak a csillagászok – az amerikai csillagászat fokozódó dominanciájának jeleként az 1890-es években kiszorította a Harvard-féle klasszifikáció, s mivel Konkolyék értelemszerűleg Vogel klasszifikációját alkalmazták, a katalógus iránt az 1890-es években megszűnt az érdeklődés.25

A 19. század végi napkutatás és a csillagok színképének korai vizsgálata a majdani 20. századi csillagászat és fizika alapvető ágának, az asztrofizikának aranykorát jelentette, s az ógyallai obszervatórium – mint az előbb láttuk – szervesen kivette részét e kutatásokból. A spektrográfia azonban nem csupán az asztrofizika számára volt jelentős, hanem fontos eszközzé vált az üstökösök kutatásában is, és ez volt az ógyallai kutatások harmadik fő területe. A spektrográfiai eszközök ugyanis lehetővé tették az üstökösök színképének – s ezáltal kémiai és fizikai összetételének – az elemzését is, s e területen Konkoly ugyancsak kora egyik legjelentősebb megfigyelő csillagászként működött.26 De a Naprendszeren belüli objektumokra irányuló kutatásban Konkoly szintén elismerést szerzett magának a Jupiter és a Mars fölszínéről készített rajzaival,27 s az elsők között tanulmányozta sikeresen a „hullócsillagok”-nak – a meteoroknak – a színképét.28 Végül megemlítendő még, hogy az 1870-es évek elején új kutatási iránykén jelentkezett a csillagászaton belül a meteorrajok megfigyelése, melynek céljából Konkoly amatőr megfigyelőhálózatot szervezett. Az ily módon összegyűjtött adatokat azután elméleti oldalról Konkoly munkatársa, Kövesligethy Radó dolgozta föl.29

Az ógyallai obszervatóriumban folytatott csillagászati kutatások fénykorát az 1870-es és az 1880-as évek jelentették. Ezt követően a csillagászati műszerek fejlődése oly mértékben megváltoztatta a tudományos kutatáshoz szükséges eszközök árfekvését, hogy csak jelentős állami beruházással lehetett volna lépést tartani az új igényekkel. Bartha Lajost idézve: „Az 1890-es években a nagy műszerekkel fölszerelt külföldi obszervatóriumok számának gyarapodásával – és az USA-beli óriás műszerek fölszerelésével – az ógyallai csillagvizsgáló spektroszkopikus munkaprogramjának jelentősége egyre inkább háttérbe szorult: az akkor már inkább a közepesnél kisebbnek számító eszközök nem vehették föl a versenyt a nagy intézményekkel.”30 Konkoly vállalkozásának elengedhetetlen föltétele volt az a kedvező viszony, amely az 1870-es években a korszerű csillagászati kutatások követelményei és az ehhez szükséges eszközök bekerülési értéke között fönnállt: egy olyan körülmény, mely fölött sem az anyagi áldozatvállalás, sem a tehetség nem rendelkezhetett.

"A honi Kopernikusz-recepciótól a magyar Nobel-díjakig" című könyvben megjelent írás másodközlése

Konkoly Thege Miklós és Fényi Gyula 3/2.

Konkoly Thege Miklós és Fényi Gyula 3/3.

Hozzászólás

hozzászólás