Számomra emberformáló tudós volt Gyurka bácsi

928

Tizenéves fiatal voltam, és persze lelkes amatőr csillagász, a ’70-es évek első felében. Ekkor kezdtem járni az akkori debreceni csillagászati szakkörbe. A hetvenes években még sok száz fős hallgatósággal szerveztük meg a Kossuth Lajos Tudományegyetem kémiai épületében a Csillagászati hét rendezvénysorozatát. Itt találkoztam először Kulin György csillagásszal, aki csakhamar számomra is Gyurka bácsi lett! Ezekben az években ismerkedtem meg az Univerzum alapjaival, és ennek a tanulási folyamatnak a keretében sikerült csillagászati titkokat tanulni Gyurka bácsitól, amikor előadásokat tartott, vagy eljött a szakkörünkbe…
Tőle mindig élményszerű, emberközeli képbe csempészve lehetett az ismeretanyagokat megtanulni! Rendkívül elgondolkodtató, cselekvésre ösztönző volt az a megfoghatatlan hatás, ahogyan ő emberközelivé tudta tenni a csillagászati tudományokat. Ő az Univerzum titkait, folyamatait mindig úgy ismertette a hallgatói számára, hogy kialakulhatott bennünk egy felelősségérzet a bolygónk iránt! Kialakult bennünk az, hogy mi is az Univerzum szerves részét képezzük, és az is, hogy nagyon is törékeny kis bolygó a Föld, és az ezen lévő páratlan kincs, a természet és az élővilág, és maga az ember is! Én ebben látom Kulin György rendkívüli tanító és emberformáló erejét, ugyanis az a fiatal, aki a természet iránt fogékonnyá válik, az mindenben nagyobb felelősségérzettel rendelkező ember lesz az életben.
Gyurka bácsi kiváló tudós, ugyan akkor egyszerű ember volt. Erős tartású, politikailag (ami már akkor is érdekelt engem!) is a helyes oldalon állt, így ő számomra nem csak csillagász, hanem tanár, barát, példakép is volt. Mégpedig olyan példakép, aki egy egész életre adott útmutatót, néha a "csillagászat leple alatt"… Így ő messze nem csak csillagász volt, nem csak csillagászati titkokat hagyott az utókorra, a fiatalokra, hanem az egész Földben, mint élővilágban, társadalomban, környezetóvásban gondolkodni tudó, felelős ember volt! Az emberformáló gondolatokat, tudományokat pedig úgy tudta egész élete során tovább adni, hogy szinte észre sem vették a hallgatói, tanítványai, a fiatalok (és idősebbek!), hogy bizony jellemüket is formálta! Így hatott az ő munkássága, szervező ereje, a tudományok népszerűsítésétől a csillagászati eszközök előállításáig, sok mindenre.
Jómagam azért emlékezem ma is, ennyi év után, nagy tisztelettel és szeretettel rá, mert sok pluszt adott számomra fiatal koromban, ami végig kísért életem során. Ezért adózom most kegyelettel emléke előtt, bízva abban, hogy az ő fáradhatatlan munkássága ma is hat, és mi, ma élő amatőr- és szakcsillagászok, át tudunk adni valamit az ő szellemiségéből azoknak a fiataloknak, akik Gyurka bácsit nem ismerhették személyesen.

Kulin György születésének 100. évfordulója tiszteletére megemlékezett: Szoboszlai Endre, csillagász-ismeretterjesztő, újságíró, Magnitúdó Csillagászati Egyesület, Debrecen

Hozzászólás

hozzászólás