Az ősmagyarok csillagos ege

    A magyar népi csillagnevek kutatása elsősorban nyelvészeti és néprajzi oldalról közelíthető meg. A kutatások kezdetei a XIX. századra tehetők. Legfőbb művelői között alapozó és úttörő munkát végzett Ipolyi Arnold (1823-1886), aki az 1854-ben megjelent Magyar Mythológia című munkájában többszáz magyar népi csillagnevet sorol fel. Ipolyi Arnold püspök főként művészeti és művelődéstörténeti kérdésekkel foglalkozott. Ennek kapcsán jutott el a népi csillagnevek gyűjtéséhez és rendszerezéséhez. Munkája során elsősorban Lugossy József 1855-ben megjelent Ősmagyar csillagismei Közlemény című művére támaszkodott. Ez a munka sajnos nyomtatásban nem látott napvilágot, és Ipolyi Arnold is csak a szívességből átadott kéziratból idézte munkájában. Szerencsére, mert Lugossy József írása elveszett és így egyedül Ipolyi Arnold műve alapján ismerhettük meg annak legalább egy részét. Ipolyi mintegy 300 Lugossy által gyűjtött és részben azonosított csillagnevet sorol fel. (Ezt a listát találjuk a Távcső Világa első kiadásában is.)

    Sokat lendítettek a népi csillagnevek gyűjtésén a nyelvészeti és néprajzi kutatások is. A Magyar Nyelvőr régi számai gyakran közöltek népi csillagneveket. E tekintetben kiemelkedő helyet foglal el a XXX. kötet, amelyben 18 helység és 10 terület vonatkozásában rendszerezték az összegyűjtött csillag és csillagkép neveket. Ez a cikkgyűjtemény az 1901-ben folytatott társadalmi segítséget is igénybe vevő gyűjtés eredményeinek összefoglalása volt.

    Kiterjedt gyűjtőmunkát folytatott a múlt század utolsó évtizedében Kálmány Lajos, aki főként Szeged vidékéről gyűjtött népi csillagneveket és csillagnevekhez fűződő ősmagyar mondákat. Fő érdeme, hogy Lugossy után először közli az egyes csillagok és csillagképek azonosításait is, jóllehet ezek meglehetősen bizonytalanok. Különböző a tárgykörrel kapcsolatos írásokat és tanulmányokat közöltek még Lázár István (1896), Gönczi Ferenc (1914), Toroczkai Wigand Ede (1915), valamint Jankó János (1883). A felsorolt szerzők részben néprajzi, részben nyelvészeti kutatásaikkal kapcsolatban jutottak el a népi csillagnevek gyűjtéséhez és elemzéséhez.

    Kiemelkedő munkát végzett az 1946-ban elhunyt nagy népmese szakértő, dr. Berze Nagy János, akinek Égigérő Fa című magyar mitológiai munkájában számos népi csillagnevet és ősmagyar mondát találunk.

    Napjainkban a Pécsi Janus Pannonius Múzeum kutatójának, dr, Mándoki Lászlónak a munkássága szinte egyedüli útjelző a témakörben. Főbb munkái az 1958-ban megjelent: Az Orion csillagkép a magyarságnál, az 1962-ben megjelent: Szalmásút, valamint az 1965-ben megjelent: Herman Ottó Csillagnévgyűjtései című tanulmányok. (Itt említjük meg, hogy dr. Mándoki László a jelen tanulmány alapján és ezzel azonos címmel az Uránia Csillagvizsgálóban 1972. december 14-én tartott előadáson is jelen volt és számos érdekes, összehasonlító nyelvészeti adattal egészítette ki az előadást.)

    A fenti a kutatás történeti áttekintését célzó adatok természetszerűen nem lehetnek teljesek, hiszen számos szétszórt adat kerülhet napvilágra a különböző szakfolyóiratokban. Mégis vázát nyújtja az eddigi kutatási és gyűjtő munkának. Rajtunk, ismeretterjesztőkön és az Amatőr Csillagászok Baráti Körének tagtársain a sor, hogy ezt a nagyon szép és nagyon hasznos gyűjtő munkát tovább folytassuk és kiegészítsük. Annál is inkább, mert az ősmagyar csillagos égbolt nagy, áttekintő térképezése még késlekedik. Az egyetlen, ősmagyar csillagképeket és csillagneveket illusztráló csillagtérképet Toroczkai Wigand Ede 1915-ben megjelent Öreg Csillagok című munkájában találhatjuk.
    A térképet Nagy Sándor rajzolta. Összesen 45 csillag- és csillagképnevet találunk rajta. (15 csillagképnevet, 26 csillagnevet, 1 nevet a Tejútra és 3 név esetében eldönthetetlen, hogy csillagra vagy csillagképre vonatkozik-e.)

    Az eddigiekben hivatkozott szerzők zöme megelégedett a népi csillag- és csillagképnevek ábécé sorrendbeni felsorolásával. Olyan törekvést, hogy a népi csillagneveket bizonyos főbb témakörök szerint is csoportosítsák, Kandra Kabostól eltekintve nem találunk. Kandra Kabos is megelégedett azonban a rendelkezésére álló csillagnevek néhány, meglehetősen szűk témakör szerinti csoportosításával, amennyiben szöveg közben utalt arra, hogy a csillagnevek bizonyos témakörök szerint csoportosíthatók. Magát a csoportosítást azonban nem végezte el. Pedig ha a csoportosítást elvégezzük, és az egyes csillag- és csillagképneveket bizonyos téma- és tárgykörökbe soroljuk, akkor rendkívül izgalmas, az ősmagyarság szinte egész életét tükröző égbolthoz jutunk. Kézzel foghatóan tárul elénk a magyar népnek az égboltról, annak bizonyos irányairól, mindennapi életéről, társadalmi életéről és érzelmi életéről „írt" égi képeskönyv.

    Ez a felosztás a rendelkezésre álló néhányszáz csillagnév áttanulmányozása nyomán önként adódik. Nem lehet nem észrevenni az égbolt isteni mivoltának őshitét, és nem lehet szó nélkül elmenni a csillagok megszemélyesítésének gyönyörű magyar példái mellett sem. Nyilvánvaló, hogy a csillagok járnak, kelnek, nyugszanak, jutnak és szaladnak az égbolton, mintha lábuk lenne, tulajdonságokkal rendelkeznek, mintha személyek lennének, és történelmi, mondabeli vagy éppen vallásos ihletésű hősök eszközeivé, tárgyaivá válnak a nép képzeletében. E felismerés nyomán már pusztán csoportosítási probléma, mely csillagot melyik csoportba soroljuk be. Az istenek vagy emberek kertjét, asztalát, palotáját, szemét, ujját, vetését vagy éppen szerszámait jelenti-e egy-egy csillag- és csillagképnév?

    Csoportosítási alapot képezhet annak felismerése is, hogy az ősi néphitben igen nagy befolyása volt az égboltnak az összes misztikus és vallási képzetekre. Nem csupán azért, mert a fölénk boruló égbolt az istenek lakhelye, de mert ez az a terület, ahonnan az ember az élethez szükséges fényt, meleget és világosságot kapja, amelynek látszó forgásához irányítja egész tevékenységét, amelynek alapján számítja az időt és amelyből nem egyszer megkísérli kihámozni a jövőjét is. Nyelvünkben szép megkülönböztetéseivel találkozunk a különféle alapon felfogott égboltnak. A minden jót adó ég – amely a világosság és fény forrása, amelyen minden fénylik és ragyog – mellett külön névvel illeti nyelvünk a vallási értelemben vett menny-et. Az ősmagyar ég főként a nagy hősök, istenek és mesebeli alakok lakhelye, amelyet a Tejút köt össze a Földdel. E nyelvi megkülönböztetést csak a német himmel, valamint a szász hevén, az angol sky és heaven ismeri.

    A csoportosítás nyomán vizsgálhatjuk a magyar csillagneveink eredetének kérdését. Választ kereshetünk a kérdésre: milyen volt a honfoglalás korabeli ősmagyar égbolt? Úgy tűnik, hogy leginkább a Kalevala égboltjára hasonlított. Az északi és keleti néphagyományok adnak e kérdésben megnyugtató tájékoztatást. (Ezért is utaznak nyelvészeink pl. Mongóliába összehasonlító nyelvészeti alapon történő népi csillagnév kutatásra.) E régi népek őseinek életét és lelkét éppen úgy befolyásolta az égbolt, mint a mi őseinkét.

    A csillagos égbolttal kapcsolatos hagyományaink közül legrégebbinek az időmutató vagy óracsillagok sorát tekinthetjük. Ez egyébként minden népnél így van. Még azoknak a népeknek is, amelyek nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a csillagászatnak és csillagképeknek, van időmutató csillaguk és csillagképük. Ennek a ténynek az az alapja, hogy az időmérés szükségletét a csillagos égbolt fedezte már a legrégibb időkben is. Ilyen időmutató csillagkép a Nagy Medve (Nagy Göncöl) és a vele járó Kisbéres (Alkor). Ennek állásáról a nép pontosan tudja, hogy éjfél előtt vagy éjfél után van-e.

    A Nagy Göncöl időmutató jellegét a régi palóc elnevezés is jelzi; „Kincső" = az éjszaka órája.

8. táblázat. IDŐMUTATÓ (ÓRA) CSILLAGOK

    Óracsillag a Hajnalcsillag és Virradócsillag is. Az előbbi reggel 3, az utóbbi reggel 5 órát mutatott. Egyik mindenképpen a Vénusz volt. Az időmutató csillagok sorát a 8. táblázat mutatja.

    Azt, hogy az Állatöv jegyeihez kötötték-e őseink az évszakok váltakozását, nem tudjuk. Az azonban bizonyos, hogy a csillagképek lassú évi körbevándorlására felfigyeltek. Az ősi csillag- és csillagképnevek közül feltétlenül évszakokat jelzőket a 9. táblázatban soroltuk fel.

Megjegyzés: Azoknál a csillagneveknél, amelyeknél az azonosítási rovatban semmi vagy csak kérdőjeles azonosítás szerepel, a népi csillagnév azonosított neve ismeretlen, illetve bizonytalan.

    Az ősmagyar égbolt „felső" része a Sarkcsillagra és környékére esett. Ennek is két központi csillagképe: a Kis és Nagy Göncöl, valamint maga a Sarkcsillag állt az érdeklődés központjában.

    Minden idők egyik legizgalmasabb ősmagyar mitológiai kérdése: ki volt Göncöl? –  akit semmiféle megújulás és haladás, sem a kereszténység, sem a modern kor nem tudott kitörölni a nép emlékezetéből. Közkedveltsége és kivételes tisztelete alapján úgy tűnik, hogy az egyetlen magyar félisten, talán éppen a sokat emlegetett Magyarok Istene, a magyarok csillagistene, aki villámhordó szekerével a Hadak Útján, a Tejúton dübörög végig. Nevének ősi változati közül ma a következőket ismerjük még; Kincső (palóc), Dönczöl (Szeged környéke). Ez utóbbinak a Dönczö változata is előfordul. Kálmány Lajos szerint a nép istennyilákkal terhes szekérnek tartja. Ugyanő mondja, hogy Szeged környékén sosem használták a Göncöl elnevezést.

    Göncöl kilétét illetően csak a néphagyomány nyújthat tájékoztatást. Sokan úgy tartják, hogy azzal a táltos emberrel azonos, aki a kocsit feltalálta és aki nagytudású ember volt. Beszélt a madarakkal, fákkal és növényekkel, értette a csillagok jelentését, sok csodát is művelt, de senki sem látta, miként halt meg. Úgy vélték, az égben tűnt el. Kocsival járt, amelynek mindig görbe volt a rúdja. és most ezzel jár tovább az égen is. A táltosok létében sokáig hitt a magyarság. Még a múlt században is voltak, akik „láttak" ilyen titokzatos embereket, Nyilvánvaló, hogy a népképzelet a táltosokat olyan tulajdonságokkal ruházta fel, amelyeket maga is szeretett volna megszerezni. Göncölt táltosnak tartja a csallóközi néphit is, de ugyanott Tündérkirályné Szekereként is emlegetik. Keresztény korból maradt fenn az erőltetett Krisztus Urunk Szekere, később: Szent László Szekere, Szent Mihály és Szent Illés Szekere elnevezés.

    Hogy Göncöl több volt, mint egyszerű ember, arra vonatkozóan tájékoztat a szekérre vonatkozó néphit is. Ez különböző, máig is élő mondásokban nyilvánul meg. így Szeged vidékén ismert mondás; „Ojan nehéz mint a Dönczöl szekere." – vagy; „Nehéz mint a Dönczölszekér". „A Dönczölszekér húzza az egész eget". Nagyon bájos népmesékkel és hiedelmekkel szolgál a Göncöl -szekérrel kapcsolatban a néphagyomány. Egyet idézünk közülük; „A Dönczöl szekérbe ökör van fogva három pár; a középső ökörnek a fülében van a Hüvely Piczi s onnan hujángat: Cselő, hajsz!" (A kis mese az Alkorra céloz, melynek magyar nevei: Béres, Kisbéres, Ostoros, mivel a Göncöl rúdját nálunk is összekötötték a szekeret húzó ló fogalmával.)

    Magának Göncölnek mindenféle alkalmatossága van. Ezek is ott vannak körülötte az égbolton: Göncöl koszorúja, Göncöl lánca, Göncöl szérűje, Göncöl térítője, Göncöl vágása. Van tehát földje és gazdasága, és van Pallérja is. Van mása is, és ez nem más, mint a Kis Göncöl, melyet gyakorta neveznek Göncöl Másának. És ez a Tündérkirályné Szekere is, melyet a néphit szerint egykor Jézusnak ajándékozott Göncöl, vagy annak utasa.

    A hagyományok azt igazolják, hogy a régi népek képzeletét igen erősen foglalkoztatta a Föld és az Ég közepe. Ez utóbbit az „Ég Köldökének" tekintették – mintha az égbolt ember lenne. Az Ég Köldöke tulajdonképpen maga a Sarkcsillag volt, vagyis az ősmagyar „felső ég"-nek az a másik nevezetes pontja, amelynek minden nép igen nagy jelentőséget tulajdonított.

    A Sarkcsillagnak a különböző népeknél betöltött igen fontos szerepéről meglehetősen bő irodalom áll rendelkezésünkre. Ez az irodalom azonban elsősorban csillagászati, navigációs vonatkozású. Néprajzi, mitológiai vonatkozású adatunk már kevesebb van, de ez is elegendő ahhoz, hogy megállapíthassuk: jelentős szerepe volt a Sarkcsillagnak ilyen vonatkozásban is. A legtöbb északi nép „Oszlop", „Világoszlop" elnevezést használ e csillagra. E népek az égboltot egy hatalmas tartóoszlopra szerelve képzelték el, és úgy vélték, hogy a csillagok egyenként vannak ráerősítve. Összefüggés mutatkozik a nálunk is megtalálható „Világ Közepe" és a Sarkcsillag között. Sok város és falu lett a „Világ Közepe" őseink képzeletében. így Cinkota, Kóly, Tápé, Enying, Kenese, Pécska, Gyula és Gyöngyös is. Ez számos népdalból kiderül. E felfogás alapján készült hazánkban is egykor a „Világoszlop." E képzeletbeli díszes oszlop tartotta az égboltot, tetején van az aranygomb, amely nem más, mint a Sarkcsillag. Lent a Föld közepébe nyúlik ez az egyébként a házak előtt felállított díszes oszlop, ahol egy rézhegyre támaszkodott. A magyarok Világoszlop és Világfa kultuszára a már hivatkozott Berze Nagy János mutat rá az Égigérő Fa című magyar mitológiai tanulmánykötetében. Mindezek az elgondolások azon a feltevésen alapultak, hogy a Sarkcsillagtól a Földig képzelt függőleges tengely a Világtengely, a Világ közepe. Főként Észak-Európa, Szibéria és Közép-Ázsia népeinek ősi kozmológiai felfogásában találkozunk ezzel, ami érthető is, mert ezeken a földrajzi szélességeken a Sarkcsillag magasan áll a láthatár felett. így lett a Sarkcsillag az Ég Köldöke is. A régi altáji népek képzeletében az ég az ember sátrának mása, és amint a sámán sátrának van kürtőnyílása, az ég sátrának is van; – pontosan annyi, ahány égi réteg van. Ezeken a nyílásokon át jut a sámán az egyik égi szférából a másikba. Az első nyílás a Sarkcsillagnál van, vagyis az ég közepében.

    Ezek az elképzelések készítették el a házak előtt felállított Világoszlopot is, amelynek a népmesékben igen fontos szerep jutott. Kapcsolatban volt az Élet Fájával, gyümölcse minden hónapban új gyümölcsöt terem, elvezet a Lelkek Hazájába, zengenek az ágai és madarak dalolnak rajta. De jósfa is mert rajta ül a jósmadár.

    A Tejút ősi, népi elnevezéseinek irodalma a leggazdagabb valamennyi ősi csillagnév irodalmunk közül. Szerencsére a fennmaradt adatok azonosításával itt nincs probléma, és a kép is pontosabb, ami az ősmagyar égbolt Tejútjáról elénk rajzolódik. Igen sok a Tejút ezüstösen derengő sávjához fűződő ősmagyar, vagy ősmagyar történeteket feldolgozó mondák száma is. A legismertebb és a legszebb is az ősi székely monda, amely szerint a hátrálni kényszerült Csaba vezér az elveszett haza visszaszerzésére ázsiai rokonaival együtt kíván visszatérni az Erdély határánál őrködni rendelt székelység megsegítésére. Háromszor is visszatér serege egy részével a zaklatott nép segítésére. Időközben azonban meghal, de a székelyek járó csillaga utána viszi a hírt a Földről az égi vidékekre is, és amikor az utolsó nagy csata készül, egyszerre paripák dobogása és fegyverzörej hallik és a fényes hadak némán vonulnak az égen fölfelé. A testvérek, negyedszerre sem maradnak el; „Mint hallgatag szellemek hosszú sorban vonulnak a csillagos égen végig és leszállnak ott, hol a havasok a kék égig emelkednek. Nincs halandó, ki megállhatna a sebezhetetlenek előtt. Rémület szállja meg a tenger ellenséget s futnak minden felé. A fényes hadak ösvénye pedig, melyet jöttökben és visszatértökben taposának, eltörölhetetlen marad az égboltozaton: az ő lábaik és lovaik patkóinak nyoma az, mit derült éjfeleken, mint tejfehér szalagot látsz tündökleni a magasban s melynek azon órától hadak útja neve a székelyeknél, melyre tekintve megemlékeznek ők Csabáról és hős atyjáról, Eteléről." (Idézet Kandra Kabos nyomán.)

    A Hadak Útja elnevezést a külföldi szakirodalom is jól ismeri. A Tejút elnevezései között magyar vonatkozásban ezt említi a legtöbb külföldi forrás. Ám az ősi magyar elnevezések hosszú sorának puszta felsorolása is meggyőzhet arról bárkit, hogy az ősmagyarság gazdag hit- és képzeletvilága milyen nagy szeretettel és tisztelettel tekintett a milliárd és milliárd csillag egybefolyó fényeként felénk tükröződő ezüst sávra, a Tejútra. A legismertebb elnevezéseket a 10. táblázatban gyűjtöttük össze.

    Az elnevezések egy részében más népeknél is ismert nevek keverednek, de igen sokban eredeti magyar elnevezés és képzeletvilág tükröződik. Ezen az égi úton szálltak le hozzánk az istenek, hősök és tündérek is. Itt volt valahol az égiek kerek udvara is.
    A Pécsi Janus Pannonius Múzeum 1962. Évkönyvében dr. Mándoki László Szalmásút című tanulmányában részletesen foglalkozik a Tejút népi elnevezéseivel. Munkája során kartografikus módszert alkalmazva feltérképezi, mely vidékeken milyen névvel illették a Tejutat és miből levőnek képzelték el.
    A hivatkozott tanulmányból kiderül, hogy az ország legtöbb helyén szalmából levőnek képzelik a Tejutat. Némely helyen polyva a szétszórt növényi anyag (Rigács, Szamoshát). Az ország nyugati részén úgy tudják, hogy pozdorja hullt szét a Tejút mentén. Voltak olyan községek, ahol borsóból levőnek képzelték a mondák alapján a Tejutat. Külön dolgozta fel a szerző, hogy vajon a néphit szerint ki szórta szét a növényi anyagot? A válaszok az ország ötven községében a következőképpen alakultak: 14 községben cigányok, 21 községben a Göncölszekér vagy utasa, 12 községben ismeretlen személy, végül 4 községben egyéb ok a növényi anyag szétszóródásának magyarázata. Bizonyosra vehető – vonja le a következtetést a szerző -, hogy a magyarság a szalmásút vagy szalmaút típusú elnevezéseket már a Kárpát Medencében ismerte meg. Körülbelül a XIII—XIV. századra tehető a cigányságnak Európában való megjelenése, így az összefüggést a cigányok által szétszórt szalma és a Tejúttal kapcsolatos elképzelések között itt kell  keresnünk.

    Talán egy nép sem írta fel olyan szemléletesen az égboltra a mindennapi életét, környezetét, hitét, örömét és bánatát, mint éppen az ősmagyar nép. Ha valaki gondosan áttanulmányozza a rendelkezésre álló sokszáz ősi népi csillag- és csillagképnevet, önkéntelenül fel kell hogy figyeljen, miként ismétlődnek köztük a földi élet dolgai, tárgyai, eseményei, emberei és állatai. Mintha csak egy magyar tanyára látogatnánk el, amikor az ősmagyar égboltra tekintünk, úgy ismétlődnek rajta a földrajzi és emberi környezet fogalmai, de tágabb értelemben a mindennapi élet tükröződésének tekinthetjük mindazon elnevezéseket is, amelyek az időmeghatározásra, az évszakok váltakozására utalnak. A magunk részéről a mindennapi élet tükröződésének főként a földrajzi környezetre, az eszközökre és tárgyakra, valamint az élelemre és végül az állatokra utaló elnevezéseket tekintjük.

    Az egyik legszembetűnőbb elnevezés csoport. Leginkább a néprajzi kutatások tárgykörébe tartozó határ- és dűlőnevekre emlékeztet. Általában a lakókörnyezetre utaló elnevezéseket találunk köztük. Némely név önállóan jelentkezik, némelyikben népmeséi elemekkel vagy hősökkel társult összetételekkel találkozunk.

    Meglepően nagyszámú tárgy található az ősmagyar égbolton. Ezek többnyire a már letelepült földműves társadalom eszközeire utalnak, és a ház körül fellelhető, sokszor előttünk már alig ismert tárgyak elevenednek meg a csillagok között. Itt is gyakori a népmeséi hősökkel kapcsolatos összetétel, a nevek társulása. Ez utóbbiakban a tárgy valakinek a tulajdona. Pl. Kaszás emelője, Koldusszekér stb. E tárgykör egy elenyészően kis része az élelemre utal.

    A többi tárgykörhöz képest meglepően kevés az állatokra vonatkozó elnevezés. Néhány önálló esetet kivéve csak közvetve találkozunk ilyen nevekkel. A 11. és 12. táblázataink ezekből az elnevezésekből mutatják be a leginkább jellemzőket.

    Talán a legmeglepőbb az ősmagyar csillag- és csillagképnevek elemzése és rendszerezése során annak felismerése, hogy a nevek alapján szinte tökéletesen kirajzolódik az ősmagyar társadalom szerkezetének képe. Feltűnő módon igaz ez az égi társadalmi körkép: az égbolt emberi szereplői egyszerű emberek, a puszták népe társadalmának tagjai. Kunyhólakók, akik életüket nehéz munkával tartják fenn, magukhoz hasonló sorsú egyszerű emberek veszik körül őket. Nemigen akad olyan személy, aki kiemelkedne soraikból, csak a mesék és mondák jelképes hősei, megszemélyesített alakjai. Ezek azonban olyan tulajdonságokkal vannak felruházva, amely tulajdonságok és képességek révén éppen azokban a kérdésekben illusztrálják a nép vágyait és álmait, amely kérdések a legnehezebbek a csillagos éggömb alatt élő nép számára.
    Kik ezek az emberek? Bojtárok, Béresek, Cséplő emberek Étekhordók, Ebédhordók és gazdák. Mindazok, akik a mindennapi életben közreveszik az egyszerű munkás embert. Kevesebb azoknak a száma, akik uralkodnak felettük, vagy akiktől függnek. Ezek közül csak alig jut hely valamelyiknek az égbolton. Ezt a témakört három fő csoportra oszthatjuk: foglalkozásokat, tisztségeket (rangokat) és bizonyos történelmi emlékekkel kapcsolatos személyiségeket vagy eseményeket tükröző elnevezésekre.

    13. táblázatunkban bő példáját szolgáltattuk az ide vonatkozó elnevezéseknek. Ide soroltuk a köznapi életben valamilyen állapotban lévőséget kifejező elnevezéseket is.

13. táblázat FOGLALKOZÁSOK, TISZTSÉGEK (RANGOK) VAGY EZEKRE UTALÓ CSILLAG- ÉS CSILLAGKÉPNEVEK

Megjegyzés: A felsoroltak közül biztosan csak a következő sorszámúak azonosíthatók: 1 = Álkor, 3 = Castor és Pollux, 4 = Aldebaran, 6 = Véga, 7 = Sziriusz, 10 = Sziriusz, 13 = Deneb, 22 = Orion, 23 = Álkor, 28 = Orion és környéke, 29 = Hattyú feje, 32, 33, 34 = Bootes és környéke, 39, 43 = Cassiopeia és környéke (Korcsma néven is ismert) 44 = Szekeres. A többiek azonosítása bizonytalan. A korábbi táblázatokban már azonosítottakra ezúttal nem tértünk ki.

    Tulajdonképpen ezek is foglalkozásokat tükröző elnevezések. A 13. táblázatban ilyenekre is bukkanunk.

    Sajnos ma már csak nagyon keveset tudunk arról, hogy milyen volt az ősmagyar történelmi képeskönyv, melynek képei csillagok alkotta vonalakból álltak. Néhány név és fogalom azonban sejtetni engedi, hogy jelentősen gazdag volt. Gazdag tárháza van itt a megszemélyesítéseknek. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az ide tartozó elnevezések már sokkal inkább a történelmi magyarság elnevezései, mintsem hogy irányjelzők lehetnének számunkra a honfoglalás előtti ősmagyar történelem eseményeit illetően. Egy részük vallási vonatkozású. A 14. táblázatunkban felsoroltuk a legjelentősebb ilyen jellegű csillag- és csillagképneveket.

    A népi csillag- és csillagképnevek egy jelentős csoportja a nép érzelmi életére utal. Valamennyi név közül ezek fejezik ki leginkább a nevek költőinek lelkivilágát, hangulatát, gazdag érzelmi világát.
    A válogatás során az alábbi főbb csoportokat különíthetjük el: örömre és bánatra utaló elnevezések, ősvallási és keresztény vallási nyomok a csillag- és csillagképnevekben, és végül a legjellemzőbbként a költészet és mesevilág jellegzetes figuráira, a népképzelet legszebb álmaira utaló nevek.

    Ebben a témakörben itt-ott felvillannak a népi babonákra utaló jelek is. Tudjuk, mind a mai napig élnek elgondolások a nép között arról, hogy ha valaki meghal, lehull egy csillag az égboltról, hogy mindenkinek van egy csillaga. Babonás nyomok találhatók a jövő kiolvasásának lehetőségére utaló csillagnevekben. Ezek az elgondolások főként mondásokban tükröződnek. Kálmány Lajos említi a Szeged környéki néphitet, mely szerint „Ha karácsony éjszakáján sok csillag van az égbolton, akkor jó termés lesz, és jószág is lesz." Közismert a „Feljött a csillaga" és „Leszállt a csillaga" kifejezés is, amely egy-egy sikeres vagy sikertelen helyzetre utaló mondás.
     A néphit szerint vannak jó és rossz csillagok. (Rossz csillagok járnak, rossz csillagzat alatt született, rossz a csillagok állása stb.).
     Az ősmagyar szerencsecsillagok közül csak egyet ismerünk, a Delfint. Az ősmagyar néphit ezt „Kiskeresztének nevezi, és ez a vándorlegények csillaga, akik mielőtt valami kétes vállalkozásba kezdtek, felnéztek rá, és ha azonnal meglátták az egész csillagképet, akkor a vállalkozás szerencsésségében bíztak.
     (A halvány csillagokból álló csillagkép azonnali felismerése fényes helyiségből kilépve meglehetősen nehéz.) A szerencse és bánat csillagokat 15.  táblázatunkban foglaltuk össze.

Sorszám	Elnevezés	Megjegyzés
1.	Delfin csillagkép	Szerencse csillag (-kép)
2.	Szerencse csillag	A Delfinben
3.	Cigányok szerencséje
4.	Utasok szerencséje
5.	Kisasszonyok öröme
6.	Szegény ember szerencséje
7.	Utasember öröme
8.	Pásztorok öröme
9.	Pároscsillag
10.	Páratlancsillag
11.	Bánatcsillag
12.	Elátkozott csillag
13.	Magános csillag
14.	Fogoly csillag

15. táblázat SZERENCSE CSILLAGOK, ÖRÖM ÉS BÁNAT A NÉPI  CSILLAGNEVEKBEN

Megjegyzés: A szerencsés vagy szerencsétlen csillagok képzeletbeni létezésére utalnak a különböző közmondások is.

Ősvallási és keresztény vallási nyomok

    A magyarok ősvallása körül mind a mai napig sok vita kereng a szakkörökben. A kérdés; vajon ősvallásunk sámánizmus volt-e vagy pedig ennél kevesebb babonás jelleget mutató természetimádás? A népi csillagnevek faggatása, az ősmagyar csillagos ég kutatása arra utal, hogy a csillagok (csillagképek) és az égitestek az ősmagyarság előtt természetfeletti hatalommal bíró, de emberszerető szellemek. Akadnak azonban közöttük félelmetesek is, amelyektől tartani kell. Itt kell rámutatnunk arra, hogy a magyar mitológiai kutatások egyik fő kérdése; vajon a magyar hiedelmek európai eredetűek-e vagy pedig itt találta azokat a magyar nép a Kárpát Medencében élt népeknél és formálta „magyarrá". Ha a népi csillagneveket mint a magyar mitológia egy részét tekintjük, akkor fontosak ezek a kérdések. A már hivatkozott Berze Nagy János munkájában találunk utalást arra, hogy egyre inkább elterjedt a nézet, mely szerint a magyarság hitvilága a vándorlások alatt a honfoglalásig részekre bomlott, sok tekintetben jelentőségét is vesztette, és átalakult. Beleolvadt azokba a hagyományokba és népszokásokba, amelyeket a magyarság a vele érintkező népektől átvett. Újabb szemlélet szerint nem a pogány magyarság hitvilágát kell kutatni, mert azt az említett okok miatt ma már úgysem deríthetjük fel, hanem a honfoglaló magyarságét kell vizsgálni a maga egészében, mert ez bár sok nép elgondolásából táplálkozott, mégiscsak rétegesen épült fel, és az egyes rétegek visszakövetkeztethetők. A csillagnevek elemzése ebben a kérdésben sajnos nem sok segítséget nyújt, mert nagyrészt nem tekinthető a magyarság legmélyebb történelmi rétegéből származónak, sokkal inkább a már keresztény hitvilágot tükrözi, vagy azt bizonyítja, hogy a magyarság igyekezett átmenteni valamit a kereszténységbe is ebből az ősi hitvilágból. (Csak célzunk arra, hogy a számos Boldogasszony és Bódogasszony elnevezés nem a keresztény Mária kultuszra, hanem elsősorban az ősmagyar „Nagyasszony" tiszteletre utal.) Végülis azok az erőltetett törekvések, amelyek a népi csillagnevekből az ősmagyarok vallási életére következtettek, nem állták meg a helyüket. Vallási ihletésű elnevezések egész sorát találjuk a Tejút, valamint a két Göncöl elnevezései között. Ezek azonban a keresztény vallási nyomok az égbolton.

Költészet és mesefigurák az égbolton

    Meglepően gazdag tárházát találjuk a népi csillagnevek között a megszemélyesítések gyönyörű példáinak. Keresve sem találhatnánk mesésebb és költőibb összeállítást, mint a költői hangzású csillagneveket.
    Szinte megelevenedni látszanak és elénk lépnek a magyar népmesék lapjairól a csodálatos szépségű és hangzású neveket viselő hősök, és felsorakoznak csillagokból kirakottan az égbolton. Többségük vonzó és dallamos hangzású, szerencsés hangulatú név. A legszebb neveket a 16. táblázatban soroltuk fel. Több alkalommal is céloztunk rá, hogy ha az e tanulmányban felsorolt csillagneveket tekintjük, gyakran nehéz eldönteni, vajon valóban ősmagyarnak tarthatjuk-e őket a szó történelmi értelmében. Sok esetben nyilvánvaló, hogy már a Kárpát-medencében megtelepedett magyarság elnevezéseiről van szó. Mindezek ellenére is bizonyos azonban, hogy tanulmányozásuk, rendszerezésük és további gyűjtésük nagymértékben gazdagíthatja a magyar múlt mese-, hit- és képzeletvilágáról alkotott elgondolásainkat. Nagy értéke ennek az égboltnak, hogy szemben az ún. klasszikus égbolttal, amely főként mitológiai figurákat ábrázol, a mi égboltunk, a mi népi csillagtérképünk erősen emberi, elsősorban az embert és környezetét ábrázolja. Az ember gondjai és örömei, hite és reménye tükröződnek vissza a magyar népi csillagnevek világából. Ha így tekintünk rá, gazdagabbnak kell minősítenünk a klasszikus égboltnál, amelyen idegen isteneknek és hősöknek állított emléket a klasszikus csillagászat.

Sorszám	Név	Sorszám	Név
1.	Ágascsillag	19.	Tengerbe kacsintó
2.	Szárnyascsillag	20.	Árvaleány pillantása
3.	Álmatlancsillag	21.	Ködszemű csillag
4.	Haloványcsillag	22.	Keresztbenéző
5.	Szőkecsillag	23.	Árvadorka szerencséje
6.	Gyalogcsillag	24.	Boszorkány szeme
7.	Futócsillag	25.	Fényes csillag
8.	Fürtöscsillag	26.	Sánta Kata
9.	Hármaslevelű csillag	27.	Óriás gázlója, tenyere, kútja
10.	Délszakcsillag	28.	Sárkány koronája
11.	Levegőcsillag	29.	Sellőcsillag
12.	Tengercsillag	30.	Tündérasszony palotája
13.	Aranyhajúcsillag	31.	Tündérek fordulója
14.	Aranyszeműcsillag	32.	Tündérek tánca
15.	Arannyal versengő	33.	Tündérek kútja
16.	Leányszeműcsillag	34.	Tündérek járása
17.	Vérrel versengő	35.	Tündérszemű csillag
18.	Kunyhóbatekintő	36.	Szerelemcsillag

16. táblázat NÉPKÖLTÉSZETI, NÉPMESÉI HŐSÖK ÉS ALAKOK NEVEI A NÉPI CSILLAGNEVEKBEN
(költői jelzők – megszemélyesítések)

Azonosítások: 20 = Szinusz, 23  = A Holló csillagképben, 26 = Sziriusz 27 = Orion és környéke, 30 = Kis Medve, 31 = A Tejút a Hattyú csillagképnél, 32, 33, 34 = Tejút különféle nevei. Táblázatainkban csak a legjellemzőbb népi csillagneveket dolgoztuk fel.

    Csillagász szemmel nézve nagy hiánya ennek az égboltnak, hogy szinte beazonosíthatatlan. Igen nagy szolgálatot tehetnek tehát a kutatásnak azok, akik az országban való jártukban-keltükben idős emberek között csillagnevekkel és csillagképnevekkel kapcsolatos mondákat, meséket és azonosítási adatokat gyűjtenek. A népi csillagnevek felelevenítése, a néprajzkutatókon túl csillagászok, amatőrcsillagászok bevonása a munkába hasznos lehet mindazok számára, akik népünk múltjával, ősi hitvilágával, a népmesékkel és nyelvészettel foglalkoznak. A fentiekben sikerült talán igazolni, hogy csak első látszatra „misztikum" ez a hatalmas adathalmaz. Kis elemzéssel, kevés átgondolással, vagy akár egyszerű csoportosítással körképpé tágul, melyből történelmi és társadalmi következtetések is levonhatók. A népi csillagnevek égi képeskönyve oly vágyakat és készségeket tár fel, amelyek a társadalom fejlődésének mozgatórugói, az érzelem és értelem harmóniájának megteremtésére utaló ezeréves küzdelem nyomai bontakoznak ki előttünk e témakóron át is. Emberi mivoltunk, kultúránk és kulturáltságunk egy-egy nyomjelzője minden egyes monda és kép, melyet a népképzelet az égboltra rajzolt.
    Ha mindezekhez hozzá vesszük a meglehetősen jól feltárt elgondolásokat a Napról, Holdról és a bolygókról, valamint az évszakokról és az ezekkel évente visszatérő ősmagyar népszokások sorát is áttekintjük, akkor pompás képe rajzolódik elénk az ősmagyarok és az égbolt mindennapi viszonyának. Itt valóban gyökeréig nyúlhatunk a csillagok altatta és keltette nemzedékek lelkének és csillagászati ismereteinek.

Forrásmunkák jegyzete:

  – Dr. Berze Nagy János: Égigérő Fa. Magyar Mitológiai Tanulmányok. TIT Baranya Megyei Szervezete, Pécs, 1961.
  – Hincley (Richárd): Star Names, Their Löre and Meaning Dover Publications, Inc., New York. 1963.
  – Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia. Pest; Zajti Ferenc, 1929. I., II.
  – Jankó János: Torda, Aranyosszék, Toroczkó magyar (székely) népe. Budapest. 1893. Kalotaszeg magyar népe. Budapest, 1892.
  – Kandra Kabos: Magyar Mythologia. Eger, Pásztor Herbert. 1897.
  – Dr. Kulin György: A Távcső Világa I., II. Budapest, Természettudományi Társulat, 1941.
  – Dr. Mándoki László: Herman Ottó Csillagnévgyűjtései. Különlenyomat a Janus Pannonius Múzeum 1965. évi Évkönyvéből.
  – Szalmásút. Adatok a Via Lactea mediterrán névtípusának elterjedéséhez és eredetéhez. Különlenyomat a Janus Pannonius Múzeum 1962. évi Évkönyvéből.
  – Toroczkai Vigand Ede: Öreg csillagok. Budapest. Bővített különlenyomat a Néprajzi Értesítőből.