1700 éves időutazás a múltba a Hubble-űrtávcsővel

5782

Valamikor az időszámításunk szerinti harmadik században fényes szupernóva ragyogta be az éjszakai égboltot. Ha az égi jelenség látható lett volna Európából, akkor a nyugati civilizációban talán rossz előjelnek tartották volna, hiszen akkoriban komoly felfordulással járó változások mentek éppen végbe. A római birodalom szétesőben volt, egy császárt meggyilkoltak, ez pedig politikai forrongásokhoz, polgárháborúkhoz vezetett, a birodalom határvidékét pedig barbár betörések dúlták. De ez a szupernóva a déli égbolton volt látható. A szomszédos Kis Magellán-felhő törpegalaxisban villant fel, és nem maradt fenn róla feljegyzés. Honnan tudjuk mégis, hogy mikor és hol történt?

Az 1E 0102.2-7219 katalógusjelű szupernóva-maradvány a Kis Magellán-felhőben, a déli égbolt Tukán csillagképében. Az 1700 évvel ezelőtt történt szupernóva-robbanásról nem készült feljegyzés, annak időpontját a csillagászok a Hubble-űrtávcső felhőről készült, tíz évet átfogó felvételei segítségével határozták meg. Forrás: Hubblesite.

A Kis Magellán-felhő egy nagy tömegű csillaga, amikor élete végén felrobbant, nem tűnt el nyomtalanul az égboltról. A látványos tűzijáték nyomán visszamaradt némi hamu és füst, ami máig megfigyelhető az csillagok között. Ez az 1E 0102.2-7219 katalógusjelű szupernóva-maradvány, amelyet a NASA Einstein röntgenobszervatóriumával fedeztek fel a csillagászok. A csillagrobbanás által hátrahagyott törmelékkupac pedig ma is nagy sebességgel tágul, foszlányai a robbanás eredeti helyéről sugárirányban kifelé mozognak. A csillagászok a felfedezést követően átkutatták a Hubble-űrtávcső korábbi felvételeit erről az égterületről, a képződmény után kutatva. Kiderült, hogy a szupernóva-maradvány már az űrtávcső tíz évvel korábbi felvételeire is rákerült. A Hubble fotóit fordított sorrendben lejátszva a csillagászok tulajdonképpen megfordították az időt.

Néhány anyagcsomó mozgásiránya, pályájuk visszafelé a robbanás centrumáig meghosszabbítva. Forrás: Hubble.

A pontos kormeghatározáshoz a kutatók a 22 leggyorsabban mozgó kidobódási felhőt vizsgálták, hiszen feltehetőleg ezeket lassította le legkevésbé a csillagközi anyag, illetve épp a szupernóva szülőcsillaga által, még a robbanás előtti időszakban levetett gázburok közegellenállása. A bennük levő ionizált oxigén miatt a látható tartományban fényesen ragyogó, ebihal formájú felhők pályáját visszafelé meghosszabbítva a csillagászok megállapították, hogy azok 1700 évvel ezelőtt egy pontból indultak ki. A szupernóva-robbanás fénye tehát tizenhét évszázaddal ezelőtt érte el a Földet, ennyi idős a maradvány.

Az asztrofizikusok azonosították a csillag összeomló magjából a robbanás után visszamaradt neutroncsillagot is. Ehhez a NASA Chandra röntgentávcsövével és az Európai Déli Obszervatórium Chilében működő Nagyon Nagy Távcsövével (Very Large Telescope – VLT) végeztek megfigyeléseket az égitestről. Ezt a neutroncsillagot több mint hárommillió km/órás sebességgel vetette ki a robbanás a centrumból. Ekkora kivetődési sebesség még a szupernóva-robbanásokban felszabaduló, hihetetlenül hatalmas energiákat figyelembe véve is kirívóan nagynak számít.

A közel két évezreddel ezelőtt lezajlott, minden bizonnyal látványos égi jelenség rekonstruálásában jelentős szerepe volt a hosszú időt lefedő homogén adatsornak, ami pedig a Hubble-űrtávcső és a rajta működő, rendkívül részletgazdag képeket rögzítő Advanced Camera for Surveys (ACS) műszer hosszú élettartamának köszönhető.

Forrás: Hubblesite.org

Hozzászólás

hozzászólás