50 éve történt: emberek a Holdon

2192

A napokban van 50 éve annak, hogy az Apollo-11 holdexpedíció során az ember először lépett egy másik égitest felszínére. Lehet, hogy évezredek múlva a 20. századból másra nem is fognak emlékezni, de erre az eseményre, erre a nagyon fontos, nevezetes “Houston, itt a Nyugalom Tengere Támaszpont! A Sas leszállt!” rádióüzenetre és a történelmi “kis lépésre” bizonyosan igen.

Már fél évszázada annak, hogy a NASA holdprogramja keretében az Apollo-11 útja  során az ember először tette a lábát egy másik égitest, a Hold felszínére. A két, első Holdat járt amerikai űrhajóssal együtt a hat sikeres Apollo-holdexpedíció során eddig összesen tizenkét ember járt a Holdon, de a sor rövidesen folytatódhat a néhány év múlva felújítandó emberes holdutazásokkal.

A NASA Apollo-programjáról, az Apollo-11 útjáról sok helyen lehetett és lehet olvasni, különös tekintettel a mostani 50. évfordulóval kapcsolatos megemlékezésekről és az események időrendi felelevenítéséről. Most itt az első holdexpedíció fontosabb tudományos eredményeit foglaljuk össze, hiszen a hozzánk legközelebbi égitestről, hűséges útitársunkról, a Holdról szerzett ismeretekről van szó.

Az Apollo-11 űrhajósai a történelmi küldetés előtt. A képen balról jobbra: Neil Alden Armstrong (1930-2012) parancsnok, Michael Collins (sz. 1930), a parancsoki modul pilótája és Edwin Eugene “Buzz” Aldrin (sz. 1930) a holdkomp pilótája, tehát mindhárman 39 évesek voltak a holdutazáskor (NASA).

Az Apollo-11 1969. július 16-án 13:32:00 UTC-kor indult a floridai Kennedy Űrközpontból és a holdkörüli pályára állást július 19-én kezdte meg. A Sas (Eagle) hívójelű holdkomp Neil Armstronggal és Edwin Aldrinnal a fedélzetén 1969. július 20-án 20:17:40 UTC-kor sima leszállást hajtott végre a Nyugalom Tengerén (Mare Tranqullitatis) a Sabine-krátertől kb. 20 km-re holdrajzi irány szerint délkeletre. Leszállóhelynek egy viszonylag sima területet választottak a Ranger 8 és Surveyor 5 felvételei alapján, de a landolás biztonságos helyére a leszállás utolsó percében Neil Armstrong vezette a holdkompot, majd mindenki nagy
megkönnyebbülésére rádióüzenet érkezett a Holdról: “Houston, itt a Nyugalom Tengere Támaszpont. A Sas leszállt”. 1969. július 21-én 02:16 UTC-kor elsőként Armstrong lépett a Hold felszínére, majd kb. 15 perc múlva Aldrin is megtette ezt a kicsi, bár történelmi jelentőségű lépését. Ezután megtörtént az első, több mint kétórás holdséta, majd a holdkomp kb. 21,5 órás holdfelszíni tartózkodás után elindult a Hold körül keringő parancsnoki modullal való találkozásra. Az Apollo-11 visszaindult a Föld felé és július 24-én 16:50:35 UTC-kor leszállt a Csendes Óceánra.

Az Apollo-11 két űrhajósa csak alig több, mint 2,5 órát töltött a holdkompon kívül, így a későbbi Apollo-expedíciókhoz képest kisebb tudományos műszercsomagot (EASEP, azaz Early Apollo Surface Experiment Package) tudtak az égitest felszínére kihelyezni és működésre kész állapotba hozni. A Holdon hagyott lézertükör és holdrengésjelző mini-állomás még így is igen fontos mérési adatokat szolgáltatott. A hosszú ideig működött lézertükörre a Földről küldött és róla visszaverődött fényt nagy földi teleszkóppal, főleg a texasi McDonald obszervatórium nagy tükrös távcsövével gyűjtötték össze. A teleszkóp és a holdi lézertükör pontos távolságának megmérésével a Hold mozgása követhető volt, valamint az észak-amerikai kontinens lassú mozgása, a kontinensvándorlás is mérhetővé vált. A távolságok pontos mérése, a Hold mozgásának nyomon követése ezen kívül a gravitációval, a gravitációs állandó, mint fundamentális természeti (fizikai) állandó viselkedésével, illetve annak kozmológiai következményeivel kapcsolatos kutatásokat is segítette. A kisebb-nagyobb holdrengések pedig a Hold belső szerkezetéről, illetve a meteorok becsapódása által keltett rengésekről hoztak hírt, de csak mintegy 21 napig, mert a műszer ezután nem működött (a későbbi Apollo expedícióknál viszont évekig voltak szeizmikus adatok a holdrengésekről).

Edwin Aldrin a Holdon hagyott felszíni tudományos műszercsomag közelében. A háttérben a Sas (Eagle) elnevezésű holdkomp látszik (NASA).

Az Apollo-11 a Holdról 21,5 kg kőzetmintát hozott  a Földre. Ezek legidősebbjei “csak” mintegy 3,6-3,9 milliárd évesek, az ennél sokkal régebbi holdkőzeteket az Apollo-16 és -17 expedíciók leszállóhelyein gyűjtötték. A legutóbbi vizsgálatok azt is kiderítették, hogy a holdpor nagyon tapadós, és rátapadt az Apollo-11 által a Holdon hagyott lézertükörre. A holdpor még sok problémát fog okozni a későbbi holdexpedícióknak is.

Az alábbi kép egy magas titántartalmú holdi bazaltkövet mutat. Ez a kőzetminta mintegy 3,8 milliárd éves, ami egybeesik a Kései Heves Bombázásnak (LHB) nevezett nagy becsapódási eseménysor idejével, amikor a Naprendszer bolygóira, holdakra kis égitestek záporoztak.

Az Apollo-11 holdkőzetminta gyűjteményének egy darabja egy holdi bazaltkő, amely magas titántartalmú, kora mintegy 3,8 milliárd év (A11-10062,13, NASA).

Ne feledkezzünk meg az expedíció Holdon nem járt harmadik tagjáról, a Apollo-11 Columbia hívójelű parancsnoki moduljának (CM) pilótájáról, Michael Collinsról sem, valamint a többi későbbi holdexpedíciók CM pilótáiról sem, akik rengeteg fontos és részletes felvételt készítettek a Hold felszíni alakzatairól, illetve tudományos műszerekkel végeztek méréseket a holdkörüli pályán keringve.

Az alábbi képen az Apollo-11 leszállóhely térképvázlata, valamint a két űrhajós által bejárt útvonal, az első “holdséták” útja is fel van tüntetve.

Az Apollo-11 leszállóhelye és az űrhajósok által megtett felfedező utak a Hold felszínén. A holdkomp (LM) a “Little West” és a “Double” kráterek között érte el a holdfelszínt. Az elhelyezett televíziós kamera (TV) és tudományos eszközök (SWC, ALSCC), valamint az amerikai zászló (FLAG) helye is jelölve van. Északi irány felfelé mutat, a távolságskála (20 méter) a kép jobb alsó sarkában van feltüntetve (NASA).

A NASA 10 évvel ezelőtt, 2009. júniusában útnak indított LRO/LCROSS űrszonda komplexumának keringő egysége (LRO: Lunar Reconnaissance Orbiter) sok mérési feladat mellett nagyfelbontású képeket képes készíteni mintegy 50 cm-es felbontással a Hold felszínéről. Az LRO holdszondával az Apollo-expedíciók által a felszínen hagyott holdkomp talpazatokat és fél méteresnél nagyobb méretű eszközöket, mint például az otthagyott holdautókat is sikerült lefotózni. Az Apollo-11 történelmi leszállóhelyéről (“Statio Tranquillintatis”) az LRO által készített felvételt mutatja az alábbi kép.

Az Apollo-11 leszállóhelye a NASA LRO (Lunar Reconnaissance Orbiter) Hold körül keringő űrszondája LROC NAC nagy felbontású kamerájával készített felvételén. A képen az “Eagle” (Sas) holdkomp leszálló, a Holdon maradt talpazata, valamint a lézertükör (LRRR) és a holdrengéseket regisztráló (PSE) műszerek is láthatók. A közeli “Little West” és távolabbi, nagyobb, “West” kráterek is kitűnően azonosítják a területet. Észak fent, a távolságskálát (200 méter) fehér csík mutatja (NASA LRO, SESE/ASU).

Egyébként amatőrtávcsővel készített magyar holdfotók is készültek az Aldrin, Armstrong és Collins tiszteletére elnevezett holdkráterekről. Az alábbi felvételt Ladányi Tamás készítette a Castor Csillagvizsgálóból (Veszprém), egy 25 cm-es Cassegrain-távcsővel.

Az Apollo-11 űrhajósai tiszteletére elnevezett holdkráterek a leszállóhely közelében, az Armstrong, Aldrin és Collins kráterek. Az egymáshoz közeli két, csaknem egyforma kráter a Sabine és Ritter. A képen észak lefelé van. A felvételt 2008. február 12-én készítette Ladányi Tamás a veszprémi Castor Csillagvizsgálóból, 25 cm-es Cassegrain-távcsővel és ATK 1 HS webkamerával (MCSE “A hét csillagászati képe” rovat, 2009. július 20., 2009, 30. hét).

Az Apollo-holdexpedíciók során 1969-1972. között összesen 12 amerikai űrhajós járt kísérőnkön. Eredetileg kilenc expedíciót terveztek, de a kiadások csökkentése miatt az eredetileg tervezett programot lerövidítették, illetve az űrrepülőgép kifejlesztésére koncentráltak. (Három Apollo-űrhajót a Skylab-űrállomásprogram során használtak fel 1973-74-ben, egyet pedig a Szojuz-Apollo szovjet-amerikai közös űrrepülésre használtak fel 1975-ben.) Az Apollo-program 1972-ben formálisan véget ért, de a NASA egy korszerű, mai csúcstechnikára alapozott új, emberes holdprogramon dolgozik. Ugyanis a NASA a mai tervek szerint a 2020-as évek elején ismét emberes holdexpedíciókat tervez az Orion
elnevezésű holdprogram keretében, illetve egy holdbázis kiépítését a déli pólus környékén. Az Orion egyébként az Apollo-program parancsnoki moduljának egy tágasabb, többszemélyes és nagyobb tömegű hasznos teher szállítására alkalmas 21. századi változata lesz.

A 21. századi űrverseny a “holdverseny” lesz, ami a Hold körüli űrszondák, űrállomások telepítését, működtetését, valamint felszíni tevékenységet is jelent majd. A felszínen ugyanis robot járművek, roverek mellett emberes holdexpedíciók is jelen lesznek majd és később állandó holdbázisok is települnek. A Hold kutatásában eddig is élenjáró Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Japán, India, valamint nemzetközi együttműködések keretében az Európai Űrügynökség (ESA) is részt vesz a jövőben.

E sorok írója 1969. július 20/21-én a Magyar Televízió adásának köszönhetően követte végig az Apollo-11 Eagle (Sas) holdkompjának leszállásáról szóló híradásokat és annak hazai szakértői kommentálását, illetve a reggeli órákban lejátszott, de korábban átvett és a NASA által a világnak közreadott felvételeket az ember első lépéseiről a Holdon, a két űrhajós holdsétájáról. Az első holdraszállást évezredek múlva is bizonyosan számon tartják majd és megemlékeznek róla.

Dancsó Béla: Holdséta – A holdraszállás története című könyvének fedlapja (Novella Kiadó, 2004).

Az Apollo-programról további hasznos és részletes ismereteket kaphatunk Dancsó Béla: Holdséta – A holdraszállás története (Novella Kiadó, 2004) könyvéből. Általában az űrkutatás történetéről Almár Iván, Both Előd és Horváth András: Űrtan (SH atlasz, Springer Hungarica, 1996), illetve Horváth András, Szabó Attila: Űrkorszak (Erken, Budapest, 2008) könyve adhat további tájékozódást, beleértve a holdexpedíciók történetét is. Antonin Rükl „A Hold atlasza” (Geobook Hungary Kiadó, 2012) újonnan kiadott, immáron magyar nyelvű változata pedig a holdi területek azonosítását, távcsővel történő felkeresését segíti. Ezek és más csillagászati, űrkutatási témájú könyvek egyébként hasznos ajándékok is lehetnek. Természetesen a magyar csillagászati és űrkutatási ismeretterjesztő irodalom régebbi és újabb könyvei, folyóirat cikkei és internetes oldalai (pl. Űrvilág és MCSE hírportálok) is további érdekes olvasmányok.

A hír megjelenését a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” projekt támogatta.

 

Források:

 

Kapcsolódó internetes oldalak:

 

Hozzászólás

hozzászólás