Ahogy a popszakmában, úgy a csillagok életében sem csak fényt, bőséget és ragyogást jelent a hírnév. Árnyoldala is van annak, ha valaki mindkét végén égeti a gyertyát. Az AG Carinae a galaxisunk egyik leghíresebb szupersztárja. Ez a csillag az egész Tejútrendszernek és még a lokális csoport környező galaxisainak is az 50 legfényesebb csillaga közé tartozik. Ám ennek a nagyságnak komoly ára van: a rövid élet.
Ez a csillag 70-szer nagyobb tömegű a Napnál, és ekkora tömeget megóvni a teljes összeomlástól rengeteg energiát igényel. Így aztán sokkal gyorsabban falja az üzemanyag-tartalékait a csillagunknál – emiatt egymilliószor fényesebb is nála. A Napunk durván 10 milliárd éves élettartamával szemben az AG Carinae-nek mindössze 5–6 millió év adatott. És mivel ez a tőlünk 20 ezer fényév távolságra lévő csillag már több millió éves, így rövid élete végén jár. Ha végleg kifogy az üzemanyagból, hatalmas szupernóva-robbanással fogja befejezni égi pályafutását, miközben nehéz elemekkel gazdagítja majd a csillagközi anyagot a csillagok és bolygórendszerek következő generációja számára.
Az AG Carinae egy fényes kék változócsillag (Luminous Blue Variable – LBV). Ezekben a csillagokban a belülről kifelé irányuló sugárnyomás és a kívülről befelé ható gravitációs vonzás folyamatos és dinamikus kötélhúzást folytat egymással, így a csillag állapota sosem igazán stabil. A kifelé ható sugárnyomás időnként felülkerekedik, ilyenkor kisebb-nagyobb kitöréseket figyelhetünk meg. A több éves nyugodt periódusokat megszakító kitörések alkalmával a csillag akár több nagyságrenddel is felfényesedhet.
A Hubble-űrtávcső üzembe helyezésének 31. évfordulója alkalmából az AG Carinae-ről készített felvételén a szuperfényes csillagot körülvevő látványos, szövevényes szerkezetű gázbuborék is látható. Ezt a gázanyagot a csillag néhány ezer évvel ezelőtt, egy különösen erős kitörés alkalmával vetette le magáról, és mára már öt fényév átmérőjűre tágult. A gázhéjban elképesztően hatalmas mennyiségű, 10 naptömegnyi anyag található. Ilyen óriási kitörés pedig értelemszerűen csak néhányszor fordulhat elő egy csillag életének LBV-fázisában. A Hubble ennek a csillagnak a haláltusáját örökítette meg.
A csillag rendkívül forró felszínéről még nyugalmi állapotában is nagyon erős csillagszél fújja kifelé a gázanyagot. Ez a gázáram tízszer gyorsabb a táguló gázhéjnál, így a szél ritkább anyaga utoléri és maga előtt tolja, tömöríti a sűrűbb gázhéjat, amitől az buborékszerűvé formálódik, és különleges alakzatok képződnek benne. A buborék héját a képen jobbra felfelé már át is törte a csillagszél, és kiszabadult a világűrbe – ezt vörös derengés ábrázolja az űrtávcső felvételén. A Hubble éles optikája rengeteg részletet képes felbontani a felhő szerkezetében.
A felvétel látható és ultraibolya hullámhossz-tartományban készült. A légkörön kívül dolgozó Hubble-űrtávcső különösen alkalmas a színkép ultraibolya régiójának megfigyelésére, mert ennek a sugárzásnak jelentős részét nyeli el a Föld atmoszférája.
Forrás: ESAHubble.org