A japán kisbolygókutató Hayabusa–2 űrszonda rekordközelségben repült el egy földimogyoró alakú kisbolygó, a (98943) Torifune mellett.
A Japán Űrügynökség (JAXA: Japan Aerospace Exploration Agency) Hayabusa–2 („Sólyom”) űrszondája 2014. december 3-án indult hosszú bolygóközi útjára kisbolygók kutatására. A Hayabusa–1 és –2 japán űrszondák eddig már sikeresen gyűjtöttek mintát a (25143 Itokawa, valamint a (162173) Ryugu földközeli kisbolygók (NEA) felszínéről 2005-ben, illetve 2018–2019-ben. Az Itokawa aszteroida Itokawa Hideo (1912–1999), a japán rakétatechnika és űrprogram úttörő tudósáról van elnevezve, a Ryugu kisbolygó japán neve magyarul „Sárkány” vagy „Tengeri sárkány palotája”).
A Hayabusa–2 meghosszabbított küldetésének első célja a (98943) Torifune aszteroida
A Hayabusa–2 űrszonda már a meghosszabbított küldetését végzi további kisbolygók megismerésére. Július 5-én az eddigi űrszondákhoz képest a legkisebb távolságra repült el a (98943) Torifune földközeli aszteroida mellett. Ezt a kisbolygót 2001. február 3-án fedezték fel a LINEAR földközeli aszteroidák keresését végző égboltfelmérő program során (Socorro, Új-Mexikó), és utólag az is kiderült, hogy már 1982-ben is megfigyelték.
A Torifune kisbolygó a nevét a japán mitológiából kapta: az Ame-no-torifune (jelentése: „ég madárhajója”) egy istenség neve, valamint egy olyan mitikus hajóé, amely biztonságosan és gyorsan képes utazni a levegőben, akárcsak egy madár. A japán űrügynökség azért választotta ezt a nevet, mivel a Hayabusa–2 űrszonda sikeres, nagy sebességű megközelítését szimbolizálja.
Mivel a Hayabusa–2 rekordközelségbe került a Torifune kisbolygóhoz, ezért az alábbiakban néhány példát sorolunk fel, hogy az eddigi kisbolygókat megközelítő űrszondák közül melyek közelítettek meg kis távolságra aszteroidákat.
Keringés a kisbolygó körül
Eddig már volt olyan kisbolygókutató űrszonda, amelyik hosszú ideig keringett egy földközeli kisbolygó, a (433) Eros körül: ez a NASA NEAR Shoemaker (Near Earth Asteroid Rendezvous Shoemaker) volt, ami 2000. február 14-én állt pályára az Eros körül, és bár nem felszíni leszálló szondaként volt elkészítve, de 2001. február 12-én simán leszállt a felszínére, és két héten át, február 28-ig rádiójeleket küldött onnan.
A NASA Dawn űrszondája a főövi (4) Vesta kisbolygó körül 2011. július 16. és 2012. szeptember között keringett, majd továbbhaladva utána 2015. március 6. és 2018. november 1. között az (1) Ceres – a főöv legnagyobb kis égitestje – körül keringett.
Tervezett becsapódási kísérlet kisbolygóba
A NASA DART (Double Asteroid Redirection TEst) űrszonda a (65803) Didymos földközeli kisbolygó (65803) 1 Dimorphos nevű kísérőjébe csapódva a kettős kisbolygórendszert bolygóvédelmi kísérleti céllal eltérítette az eredeti pályájáról. A becsapódás előtt a Didymos aszteroidától 56 km-es legközelebbi távolságban haladt el a DART űrszonda 2022. szeptember 26-án.
Kisbolygók mellett néhány kilométerre elrepülve
A NASA Deep Space 1 űrszondája 1999. július 29-én 26 km-re repült el a (9969) Braille Mars-pályát metsző kisbolygó közelében.
A kínai Chang’e–2 a Hold körüli pályáját elhagyta, és tovább folytatta útját a (4179) Toutatis Mars-pályát metsző kisbolygó felé, amely mellett 2012. december 12-én 3,2 km-es legkisebb távolságra közelítve repült el.
A kínai Tianwen–2 űrszonda 2026. július 2-án 20 km-re megközelítette a (469219) Kamo’oalewa földközeli kisbolygót, a Föld kváziholdját.
Eddig a Hayabusa–2 haladt el legközelebb egy kisbolygó, a Torifune mellett
A fenti példák a Hayabusa–2 mostani kisbolygóközelségéhez képest jóval nagyobb legközelebbi távolságokat jelentik, ugyanis 2026. július 5-én a japán szonda eddigi információk szerint mintegy 800 méterre haladt el a (98943) Torifune földközeli kisbolygótól. Eddig ilyen közelre még nem haladt el űrszonda kisbolygó mellett, eltekintve a fentebb felsorolt leszállási, keringési és terv szerinti becsapódási példáktól.
A Hayabusa–2 űrszonda által a Torifune kisbolygóról készített és most közzétett két kép egyike a látható (optikai) fénytartományban készült a szonda ONC-T (Optical Navigation Camera) navigációs kis teleszkópjával, a másik kép pedig a szonda TIR (Thermal InfraRed Imager) infravörös érzékenységű kamerájával.
A Torifune kisbolygóról az első és részletes felvétel a Hayabusa–2 szonda ONC-T optikai kamerájával készült, amelynek objektívlencséje 15,1 mm átmérőjű, fókusztávolsága 121,1 mm. A navigációs távcső látómezeje mintegy 6,3°×6,3°.
A Hayabusa–2 szonda és a Torifune kisbolygó relatív sebessége a megközelítéskor valamivel több mint 5 km/s volt.
Az ONC-T navigációs kis távcsővel a szonda mindössze 800–1000 méteres távolságból készített lenyűgöző, nagy felbontású felvételeket az égitest felszínéről.
A szonda mikor készítette a felvételt?
A Hayabusa–2 szonda 2026. július 5-én Japán Standard Idő (JST) szerint 18:29:59-kor készítette az alábbi képet a Torifune kisbolygóról. Ez az időpont a szonda fedélzeti idejét jelenti. A sajtóban még 18:35 JST is van a kép készítésének időpontjáról, de ez valószínűleg a kép rádiójelekkel történt Földre érkezési ideje, és a két időpont közötti közel 5,2 perc különbség a szonda Földtől való távolsága között fényidőt jelenti, amíg ideér a rádiójel. Ugyanis akkor a Torifune kisbolygó a Földtől 0,634 CSE-re volt. A JST és UTC (világidő) között 9 óra különbség van, tehát a kép 2026. július 5-én 09:29:59 földi UTC-kor készült, ami hazánkban 11:29:59 időpontot jelent nyári időszámítás szerint. Az űrszondák fedélzeti időmérő rendszere, fedélzeti órája (Spacecradft Clock vagy Master Clock), illetve a földi rádióvevő antennarendszer időmérője nagyon pontosan működnek, valamint a szonda és a földi rádióantenna távolsága és a fénysebesség is pontosan ismert, ezért a távoli űrszonda és a földi időmérés pontosan megkülönböztethető.
Példák az érintkező kettős, földimogyoró alakú kis égitestekre
A Torifune kisbolygó hossza mintegy 450 méter, és két összetevőből állt össze egymást kis sebességgel megközelítve úgy, hogy a két komponens a tömegvonzással összetapadt, és egy kis égitestté stabilizálódott.
A nagyon jellegzetes, földimogyoróra emlékeztető alakja miatt az úgynevezett érintkező kettős kisbolygók csoportjába tartozik, ezek a 200 méternél nagyobb földközeli kisbolygóknak mintegy 30%-át teszik ki. Az ilyen érintkező kettős kisbolygók kialakulásának egyik oka a kis relatív sebességű ütközések következtében a tömegvonzásuk hatására az egymáshoz szoros közelségbe kerülés, illetve összetapadás lehet. A kis ütközési sebesség, a „lágy ütközés” nem tördeli szét az eredeti összetevőket. Egy másik ok a Naphoz való közelkerülésük idején – a forgástengely adott iránya esetén – a Naptól kapott besugárzás egy részének a forgás következtében a délutáni oldalon való visszasugárzása, amelynek impulzusa és ebből adódó forgatónyomatéka felgyorsítja a kis égitest forgását. Ez az úgynevezett YORP- (Yarkovsky–O’Keefe–Radzievskii–Paddack-) effektus. A felgyorsított forgás egy határt elérve szétszakíthatja a kisbolygót, és a kialakult összetevők nem távolodnak el egymástól, hanem összetapadhatnak. Egyébként a földimogyoróra hasonlító alakú kis égitestek nem csak a földközeliek között fordulnak elő, hanem a főövben, a Neptunuszon túli objektumok között, sőt az üstökösmagok között is.
Hasonló kis égitestek ismertek, mint például a japán Hayabusa–1 szonda által 2005-ben tanulmányozott (25143) Itokawa, a kínai Chang’e–2 által 2012-ben megközelített (4179) Toutatis, A NASA Lucy űrszondája úton a Jupiter trójai kisbolygói felé 2023-ban megközelítette a főövi (152830) Dinkinesh kettős kisbolygót, amelynek kisebb holdja szintén egy földimogyoróra vagy hóemberre emlékeztető alakú érintkező kettős. Ennek a kis holdnak a neve Selam. A nevet a híres ősi Australopithecus afarensis (ismertebb nevén „Lucy”) fosszíliáról kapta. Majd 2025-ben a Lucy-szonda által meglátogatott (52246) Donaldjohanson főövi kisbolygó is hasonló alakú, elnyúlt érintkező kettős.
A NASA New Horizons szondája a Pluto törpebolygó (2006 augusztusa előtt Plútó nagybolygó) meglátogatása után a Kuiper-övben a (486958) Arrokoth kisbolygót is közelről meglátogatta 2019-ben és földimogyoró vagy kuglibábu alakúnak tűnt, de kiderült, hogy nem két gömbhöz közeli vastag összetevőből áll, hanem két lapos fánk vagy két érintkező kavics (piskóta, puszedli, kicsi, de palacsintalap) alakú komponens összetapadásáról van szó.
A NASA Deep Impact szondája meghosszabbított (kiterjesztett) küldetése (NASA EPOXI) során 2010. november 4-én közelről meglátogatta a 103P/Hartley 2 üstökös magját, amiről kiderült, hogy szintén kuglibábu vagy földimogyoró alakú.
Az ESA Rosetta szondája által 2014–2016 között részletesen vizsgált kuglibábu vagy gumikacsa alakú 67P/Churyumov-Gerasimenko üstökös magja is az alakját és annak kialakulását tekintve ebbe a kategóriába tartozik.
A (98943) Torifune kisbolygóról készült középinfravörös felvétel
A Hayabusa–2 szonda TIR (Thermal Infrared Imager) középinfravörös termális kamerája (hőkamera) műszerével képfelvételek készültek a Torifune kisbolygóról. A részletes képek ugyancsak mintegy 800-1000 méter távolságból készültek, hasonlóan az optikai felvételekhez.
A TIR kamerarendszer egy 47 mm átmérőjű germánium infravörös lencsét használ Az optikai rendszer fókusztávolsága megközelítőleg 50 mm, az optika pedig fix fókuszú, végtelenre állítva az aszteroidák megfigyeléséhez. A kamera egy nem hűtött, 328×248 pixeles mikrobolométeres érzékelőt alkalmaz, amely a 8–12 μm hullámhossztartományban működik. Látómezeje 16,7°×12°.
A (98943) Torifune kisbolygóról készült infravörös felvétel lehetővé tette a kis égitest felszíni hőmérsékletének és a felszíni alakzatai helyi hőmérsékletének meghatározását is.
(98943) Torifune kisbolygóról a szonda mellett történt elrepülésekor. A színezés a meleg (vörös) és hideg (kék) területeket mutatja (JAXA, The University of Tokyo, Chiba Institute of Technology, Institute of Science Tokyo, AIST, Paris Observatory, IAC, 2026.07.06.).
A TIR kamerával készült felvételek egyértelműen kimutatják a hideg, árnyékos területeket, valamint a Nap által felmelegített, meleg zónákat.
Az infravörös és optikai képek megerősítették, hogy a Torifune földimogyoró alakú, két lebenyből (komponensből) álló kis égitest.
A Torifune kisbolygó mérete, forgása, albedója, színképtípusa, összetétele
A Hayabusa–2 közeli felvételeit megelőzően a Torifune kisbolygót a földi teleszkópok és a NEOWISE infravörös űrtávcső megfigyelései elnyúlt alakúnak mutatták: a NEOWISE megfigyeléséből háromtengelyű ellipszoid nagytengelyeinek hossza 591 m × 461 m × 392 m. A Hayabusa–2 közeli megfigyelése a leghosszabb tengelyt 450 méternek mutatta ki, és a test alakja két összetevőből áll.
Földi megfigyelések alapján a (98943) Torifune kisbolygó tengely körüli forgásának ideje 5,021 óra.
A felszíni fényvisszaverő képessége (geometriai albedó) a NEOWISE megfigyelésből 0,208, polarimetriai megfigyelésből 0,23±0,04. Ez és a színképek megfigyelése S vagy az S altípusát, az Sq-típusú kisbolygót jelent. Az S típusú kisbolygók szilikátokban (kőzetekben) és vas-nikkel keverékekben gazdag égitestek és felszínük világosabb: albedójuk 0,07 és 0,23 közötti. Az Sq típusú kisbolygók szilíciumban gazdag, kőzetalapú aszteroidák, amelyek színképükben jellegzetes, 1 μm körüli hullámhosszon erős olivin és piroxén abszorpciós sávokat mutatnak. A szilikátokon kívül fémes anyagokat is tartalmaznak, és az S-típusú kisbolygók szélesebb spektrális osztályába tartoznak. A felszín anyaga L-típusú és LL-kondritokra emlékeztet. Az L-típus olivin- és hiperszténtartalmat jelent. Az LL kondritok a kőmeteoritok (kondritok) egyik alcsoportja, amelyek a legkevesebb szabad vasat és nikkelt tartalmazzák. Nevükben az első L az alacsony vastartalomra (Low iron), a második L a nagyon alacsony teljes fémtartalomra (Low metal) utal. Szerkezetükben apró gömböcskék, úgynevezett kondrumok találhatók
A (98943) Torifune kisbolygó pályája
A NASA JPL (Sugárhajtómű Laboratórium) által történt pályameghatározás alapján a (98943) Torifune kisbolygó Nap körüli ellipszispályájának adatai a következők (itt csak néhány tizedesjegyre kerekítve a számokat): a pálya excentricitása 0,219, a fél nagytengelye 1,092 CSE. a pálya napközelpontja 0,805 CSE-re van központi csillagunktól, a kisbolygó legutóbb 2026. július 12-én volt napközelben, a pálya naptávolpontja 1,258 CSE-re van a Naptól. A Torifune aszteroida keringési ideje 383,029 nap, közel 1,049 év. A kisbolygó pályasíkja 4,81 fokos szöget zár be a földpálya (ekliptika) síkjával. A Torifune egy Apollo-típusú földközeli kisbolygó.
Az alábbi ábra a (98943) Torifune kisbolygó helyét mutatja a Hayabusa–2 szondával való találkozásakor. Akkor a kisbolygó a Naptól 0,808 CSE-revolt, még egy héttel a napközelsége előtt, a Földtől pedig 0,634 CSE-re volt.
A Hayabusa–2 kiterjesztett programjának kezdete és folytatása
Az űrmisszió meghosszabbított programjának tervét a Hayabusa–2 kiterjesztett küldetési űrkutatási csoportja (Hayabusa–2 Extended Mission Team) állította össze.
A program kiterjesztése 2020. december 6-án kezdődött, amikor a Hayabusa–2 szonda elhagyta a Föld környezetét azután, hogy a Ryugu kisbolygóról összegyűjtött anyagmintát szállító kapszulája megérkezett a Földre.
Ezután a szonda Nap körüli pályáján 6,5-szer megkerülte a Napot, majd most 2026. július 5-én megközelítette a (98943) Torifune földközeli aszteroidát.
A Torifune megközelítése után 1,5-szer megkerüli a Napot, és 2027. decemberében ismét a Föld közelébe kerülve gravitációs hintamanővere lesz, és ezután fél keringési idő után 2028 júniusában ismét a Föld közelébe kerül, ahol újabb hintamanővert hajt végre.
Ez után a Hayabusa–2 2,25 keringési idő után 2031 júliusában eléri majd az 1998 KY26 kis méretű, mintegy 11 méter átmérőjű aszteroidát.
A Hayabusa–2 űrszonda kiterjesztett küldetésének programját az alábbi ábra mutatja be.
A Hayabusa–2 űrszonda 2014-től a tervek szerint 2031-ig, 17 éven keresztül tartó hosszú bolygóközi útja során a szonda műszerei és berendezései várhatóan jól fognak működni, ami azt jelenti, hogy a magas szintű űrtechnológia ezt lehetővé teszi a japán űreszközök esetén is. Az amerikai űrtechnológia a Pioneer, Voyager és New Horizons űrszondák, illetve a kínai Chang’e-2 űrszonda, esetén már azok jóval hosszabb ideig tartó működésüket lehetővé tette, de most a japán szondánál is várható egy, a korábbi japán szondákétól hosszabb küldetési időtartam.
A hír a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 „Kozmikus hatások és kockázatok” projekt témaköréhez kapcsolódik.
Források:
Sky and Telescope online (2026.07.07.)
JAXA Press Release (2026.07.06.)
Kapcsolódó internetes oldalak: