A nagy szuperhold-átverés

27674

“Ha ma este az égre nézünk, csodás jelenségnek leszünk szemtanúi: a Hold távcső nélkül is akkorának fog látszani, mint a telehold szabad szemmel!”

A szuperhold-mániát senki sem foglalta jobban eddig össze Szabó M. Gyulánál, az ELTE Gothard Obszervatórium igazgatójánál, aki íme, tényszerűen rámutatott a lényegre. Nincs itt semmi látnivaló, haladjunk tovább!

A nagy Hold-átverés 179 évvel ezelőtt kezdődött, 1835. augusztus 25-én. A New Yorkban megjelenő The Sun című napilap aznap kezdte el közölni John Herschel fantasztikus “észleléseit” a holdlakókról. John Herschel, a korszak egyik jelentős csillagásza, épp Dél-Afrikában folytatott akkoriban megfigyeléseket, amelyeknek azonban semmi közük nem volt a Hold lakóihoz, a tudós az égbolt felmérését végezte. (Amint 1835-ben nem voltak, úgy 2014-ben sincsenek olyan távcsövek, amelyek megmutathatnának egy potenciális holdlakót 400 ezer kilométerről.) A The Sun hatrészes, hitelesnek tűnő cikksorozata mindenesetre alaposan felforgatta a közvéleményt, és a példányszámot is jócskán megemelte. A nagy Hold-átverés miatt aztán később hiába kértek elnézést az olvasóktól és John Herscheltől – az átverés attól átverés maradt. “Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.” – mondta jóval később Deák Ferenc, és a mondás igaz erre az esetre is. Nem ártana végre megszívlelni.

A nagy szuperhold-átverés újabb keletű, de még senki sem kért miatta elnézést. A szuperhold esetében természetesen nincs szó hazugságról, csak éppen nincs kifejtve részleteiben az igazság. Az igazság pedig az, hogy a szuperhold “jelenségét” egy csillagjós (elegánsabban: asztrológus) találta ki. Richard Nolle 1979-ben a hasára csapott, és kimondta a Törvényt: szuperhold az, amikor akár teleholdkor, akár újholdkor kísérőnk éppen perigeumban (földközelben) van, vagy megközelíti a perigeumot legalább 90%-nyira. A csillagjós mindebből még általános multikatasztrófa-előjelezéseket is előállít, ami olyannyira korszerű, mintha valaki aranyat kívánna kotyvasztani egy barkácsáruházban vásárolt pálinkafőző segítségével.

A jól beharangozott szuperhold  kitűnő lehetőséget nyújt pisai típusú kreatív kompozíciók létrehozására. Sokkal gazdagabb lenne az emberiség kollektív kulturális öröksége, ha ez a kép nem jött volna létre. (www.collegehumor.com)
A jól beharangozott szuperhold kitűnő lehetőséget nyújt pisai típusú kreatív kompozíciók létrehozására. Sokkal gazdagabb lenne az emberiség kollektív kulturális öröksége, ha ez a kép nem jött volna létre. (www.collegehumor.com)

A szuperholdat a mainstream média 2011 márciusában hozta divatba, és azóta nem megy ki belőle, hiába is ágálnak ellene az olyan hivatásos kételkedők, mint jómagam. Igen, még a nagy NASA is átvette, és ezáltal kanonizálta is a szuperholdat, a NASA ugyanis mindent jobban tud. A PR-t mindenesetre sokkal jobban tudja bármely más űrkutató cégnél, de most meglepő újdonságot mondok: van űrkutatás a világ más országaiban is (bizony, még Magyarországon is), csak szinte mindent elfed a NASA PR-ragyogása. Van mire büszkének lenniük, de a szuperhold népszerűsítésére a legkevésbé. A NASA PR-osai azt mérlegelték, mi hoz nagyobb népszerűséget: ha megmondják, ugyan, hagyjuk már a fenébe ezt a marhaságot, vagy pedig beállnak a lájkgyűjtő sorba, mert hiszen a szuperhold cuki. Akár így volt, akár nem, ismerve a definíció eredetét, a NASA ezúttal hibázott. Viszont nagyszerűen lehet hivatkozni rá, hiszen lám, a NASA szerint is… Szerencsére a tengerentúlon is vannak, akik másként gondolkoznak, például Neil deGrasse Tyson, a hallatlanul népszerű új Kozmosz-sorozat készítője.

Pedig a szuperhold nem cuki, hanem ciki, körülbelül annyira gáz, mint a jegesvödrözés. Tetszik a bulvárnak, ezért kapjuk a nyakunkba minden hónapban a szuperholdat. Augusztusban például a szegény Perseida-meteorok “küzdöttek” a szuperholddal. A szu-Perseidák a szuperholddal, ha-ha-ha. Hát persze hogy a lángosképű győzött. Hiába minősítették a szuperholdat át szupergiccsnek, ismeretlen sztárok és celebritások vígan szelfiztek a fényes golyó társaságában, hiszen az annyira cuki, megosztani kötelező! És mennyire meglepő, ismét tömegesen születtek pisai típusú kreatív komponálások (7,3 milliárd kép az eldőlő toronyról, amint támogatja egy véletlenül ott tartózkodó turista) különféle testhelyzetben kelő teleholdakról. Sok-sok képről integet felénk a nemzetközi sikert aratott esztéta, a giccs világa.

Na persze, persze, lehet erre újra és újra azt mondani, hogy “na de mindez mennyire népszerűsíti a csillagászatot, az égi jelenségeket satöbbi”, de azért dugjuk már kicsit a fejünket a mainstream fölé! A szuperhold érzékelhetetlen, még a legtapasztaltabb amatőrcsillagászok se vehetik észre azt a 0,25 magnitúdónyi különbséget a fényességben, azt a néhány ívpercnyi növekedést az átmérőben, ami egy földtávolban bekövetkező teleholdhoz képest mutatkozik. “Másfél évvel ezelőtt láttam egy mikroholdat, jól meg is jegyeztem, milyen kicsi, alig látszott. Ejha, mennyire nagy és kerek most a másfél évvel ezelőttihez képest, csak nem szuper?” Ez nem egészen életszerű. A szuperhold és a valódi csillagászati jelenségek között annyi a különbség, mint a hirtelen felindulásból történt szerelemlakatolás és az egész életre szóló párkapcsolat között. Valódi, tartalmas jelenségekkel, igazi eredményekkel kell népszerűsíteni a tudományt, nem cukiteleholddal.

Teleföld a Hold fölött. Nem NASA-felvétel, a japán Kaguya/Selene-szonda készítette 2008. április 6-án. Nincs köze a cikk témájához, csak annyiban, hogy nekem sokkal jobban tetszik, mint a szuperholdfotók. (JAXA/NHK)
Teleföld a Hold fölött. Nem NASA-felvétel, a japán Kaguya/Selene-szonda készítette 2008. április 6-án. Nincs köze a cikk témájához, csak annyiban, hogy nekem sokkal jobban tetszik, mint a szuperholdfotók. (JAXA/NHK)

Persze a szuperhold-kultúra se adja alább, 2014-re már nem három, nem is öt, hanem egyenesen hét szuperholdat számoltak ki egyes szakértők – és tisztelettel kérem, aki szerint ez helyes, ünnepeljen az újholdra eső szuperholdkor is, mert a Mester szerint az is szuper! Nyugodtan kiterjeszthető Nolle definíciója az első negyedre és az utolsó negyedre is, és akkor tényleg csupa szuperségben úszunk. A januári napközelségkor pedig örvendezzünk majd a szupernapnak, Mars-oppozíciókor a szupermarsnak, és a szupergalaxismagnak is, ha majd ránk köszönt a perigalaktikon néhány tízmillió éves időszaka, amikor a Naprendszer a galaxismagközelség 90%-os Nolle-sávjában tartózkodik. Mindennek persze ugyanúgy nem lesz értelme, mint a szuperholdnak, de a hordó addig sem áll meg, majd csak kitalálnak valamit, hogy a sok szuperhold közül melyik kapja a megahold címet. És ha szabad javasolnom, addig is ugyanilyen hévvel alkalmazzák a Mester mikrohold-definícióját is, ugyanis a kicsi szép. Csak ne tessék lenézni az apogeumi teleholdat!

A szuperhold mára ugyanúgy a populáris kultúra része lett, mint a “nemjártemberaholdon”, a “nemisgagarinvoltazelső”, a “vanéletamarsoncsakeltitkolják” című közhelyek és közhiedelmek.

Ha valaki kíváncsi a szeptemberi teleholdra, 9-én este nézzen fel az égre. Garantálom, hogy a Hold távcső nélkül is akkorának fog látszani, mint a telehold szabad szemmel.

Megérkeztünk, végállomás. Várnak ránk a komolyabb látnivalók, haladjunk tovább!

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólás

hozzászólás