8759 óra a Földért

1129

Március 28-án este világszerte „lekapcsolták a villanyt” egyetlen órára. De mi lesz az év maradék 8759 órájával?

Nemes kezdeményezés a Föld órája (leánykori nevén: Egy óra a Földért) elnevezésű akció, az élmény alapú társadalom bizonyos mértékig vevő is az ilyen megmozdulásokra. Bármilyen lámpa lekapcsolása hájjal történő kenegetés az amatőrcsillagász szem számára (elnézést a súlyos kép- és nyelvzavarért), hát még ha a díszvilágítást kapcsolják le, ami egyrészt luxus, másrészt többnyire nagyon komoly fényszennyezést eredményez. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy műemlékeink éjszakai kivilágítása szép és hatásos városképet eredményez: kár lenne ezeket a látványelemeket rejtegetni. A kevesebb persze több lenne, gyermekkoromban csak vasár- és ünnepnapokon kapcsolták fel a főváros díszvilágításait, nem pedig minden áldott este. Ma már a hétköznapok is ünnepnapok, már ami a díszkivilágítást illeti. Egy évre 365 ünnepnap azért mégis erős túlzás.

A Sydney-ből 2007-ben indult kezdeményezést mára átvette a világ, még Nelly Furtado is a lámpa lekapcsolására buzdít. A kérdés az, hogy mire elég ez az egy óra – vajon mennyire mutatkozik meg a villanyszámlában a látványos energiatakarékosság? Lelkiismeretünk megnyugtatására valószínűleg elég ez az egy óra, hiszen most még nem más ez a világkörüli buli, mint figyelemfelkeltés. A MAVIR szerint az országos lámpalekapcsolás csak minimális fogyasztás-csökkenést eredményezett. Márpedig a célt jó lenne már most elérni: az energiafogyasztás számottevő csökkenését – ami a jelek szerint elmaradt.

Idén is lekapcsolták Budapest díszvilágítását, amit a Citadellánál örömmel nyugtáztak az eseményt spontán buliként megélők, Dienes Péter alábbi animációja kétségkívül látványos, azonban azt is láthatjuk, hogy még a Duna két partján is maradtak felkapcsolt díszvilágítások (melyek nyilvánvalóan nem a főváros hatáskörébe esnek), a távolabbi fények és a közvilágítási lámpák azonban rendületlenül ragyogtak tovább. (Kolláth Zoltán svábhegyi mérése szerint a belterületi díszvilágítás szokásos éjféli lekapcsolásakor 10%-kal csökken a főváros fényburájának fénylése). Ebben tehát nincs változás a 2008-as akcióhoz képest.

Dienes Péter felvétele.

Az óbudai Polaris Csillagvizsgálóból nem sokat lehetett érzékelni a nagy lekapcsolásból. Március 28-án 20:30-kor semmilyen fény nem aludt ki „látómezőnkben”: a mobiltelefonos cég ugyanúgy nem kapcsolta le reklámvilágítását, mint a benzinkút, de az óbudai és a budakalászi templom tornya se sötétedett el, csakúgy, mint a Megyeri híd. És akkor nem is szóltam a tőlünk északnyugatra húzódó ipari terület fényözönéről: a hatalmas reflektorok rendületlenül ontották a fényt. Többet vártunk ennél, hiszen reklámból idén nem volt hiány, még olyan, rendkívül látogatott honlapok nyitóoldala is elfeketedett, mint az iwiw, az Origo vagy az Index. Pedig a WWF kampányvideójában mennyi szép, látványos példát láthattunk!

Attól tartok, jelenlegi fázisában ez a kezdeményezés csupán arra elég, hogy az emberiség megnyugtassa lelkiismeretét: tett valamit a globális felmelegedés ellen. Kérdés, hogy mit mond az egyetlen óra mérlege? Ha a hazai minimális energiamegtakarítás mellé hozzávesszük az esemény által generált fogyasztást, akkor valószínűleg ott vagyunk, ahol a part szakad. Például ha tekintetbe vesszük azt a környezetszennyezést, amit azok az autók generáltak, amelyek felszállították az érdeklődőket tegnap este a Citadellához. (Amely autók talán egy métert se mentek volna szombaton, ha nincs ez a földóra.) A nagyvilágban az ennél sokkal nagyobb léptékű bulik vajon mekkora széndioxid-kibocsátást generáltak?

Remélem, ebből a kezdeményezésből nem csak globális lámpalekapcsoló partik nőnek ki, hanem gyökeresen megváltozik energiafelhasználási gyakorlatunk is – mondjuk tíz év múlva érdemes lesz erre visszatérni. A év maradék 8759 órájára azonban már most gondolni kellene! 2009. március 28-án 21:30-kor ismét kigyulladtak a lámpák, mintha mi sem történt volna. Pedig ha valamivel, akkor a felesleges fényekkel lehetne takarékoskodni. (És még mennyi minden mással!) Elvégre globális pénzügyi válság is van.

Hozzászólás

hozzászólás