A napfogyatkozás izgalma nem volt elég?

2212

Érdekes – majdan akár Ignobel-díjat is érdemlő – eredményt publikáltak amerikai kutatók a 2017-es teljes napfogyatkozáskor mért drogfogyasztási adatokról.

Már a mérés módszere sem hétköznapi, legalábbis az Egyesült Államokban ritkán alkalmazzák. Pedig objektív adatokkal szolgál, sokkal inkább, mint a kikérdezésen alapuló drogfogyasztási felmérések vagy a kiugró esetekre jellemző toxikológiai eredmények. Ráadásul közel valós időben értékelhetőek az adatok. A kutatók ugyanis a csatornahálózatba kerülő szennyvíz napi kémiai elemzésével állapították meg bizonyos elterjedt drogfajták – a marihuána, kokain, amfetamin, metamfetamin, ecstasy és egyes ópiumszármazékok – fogyasztásának átlagos mértékét. Méréseiket Kentucky állam nyugati részén, két városban végezték. Eredményeiket nemrég a Science of The Total Environment című folyóiratban publikálták.

A kutatás módszerének vázlata. Az emberi szervezetből kiürült drogmaradványok koncentrációját a szennyvíz vizsgálatából határozták meg, az eredményeket pedig összevetették az illegális szerek használatára vonatkozó hagyományos felmérésekével. (Foppe et al, 2018)

De miért lehet érdekes ez a kutatás egy csillagászati hírportál olvasói számára? A tanulmány lényeges megállapítása, hogy bizonyos drogok fogyasztása különleges napokon megugrik. Július 4-én, az Egyesült Államok egyik legjelentősebb nemzeti ünnepén, a függetlenség napján például az amfetamin, metamfetamin, kokain, morfin és metadon fogyasztása számottevően megnőtt. A szennyvízvizsgálatok egyik helyszínén másfélszer, a másikon kétszer annyi metamfetamin-maradvány került a csatornahálózatba, mint általában.

A 2017. augusztusi teljes napfogyatkozás sávja Kentucky állam nyugati részét is érintette. (NASA)

2017. augusztus 21-én Észak-Amerikát átszelte a napfogyatkozás totalitási sávja. Ez is egyfajta ünnepnapnak számított, és a jelek szerint a drogfogyasztás szempontjából is… A kutatók szerencséjére Kentucky két városának egyike éppen beleesett abba a sávba, ahol teljes napfogyatkozást figyelhettek meg, míg a másik helyszín nem. Így adott volt a lehetőség az összehasonlításra. Nos, a teljes fogyatkozással érintett városban kimutathatóan több fogyott olyan illegális szerekből, mint az amfetamin, metamfetamin, kokain, morfin és marihuána. A mérések szerint csak az 1000 főre eső 1450 mg amfetamin elegendő volt ahhoz, hogy a lakosság közel 3%-a kábítószer hatása alatt legyen. Ez mintegy 60%-os növekedést jelentett egy átlagos naphoz képest. Abban persze a kutatók sem biztosak, hogy a helyi lakosok fogyasztottak-e többet a napfogyatkozáskor, vagy a növekedésért részben vagy egészben a messzebbről – épp a ritkán megfigyelhető csillagászati jelenség miatt – odaérkező látogatók tehetők-e felelőssé.

A napfogyatkozás alatt az illumináció csökkenésével párhuzamosan nőtt az „illumináltság”… (Suzanne Tucker / Shutterstock)

A tanulmányban közölt másik érdekes – de már nem „csillagászati vonatkozású”, és annál talán fontosabb – eredmény, hogy míg a kokainfogyasztók aránya a népességben a szennyvizes mérések alapján megegyezett a hagyományos felmérésekből kapott számokkal, addig az amfetaminnal és metamfetaminnal kábítószerezők valójában 2-4-szer többen voltak a vizsgált településeken, mint azt korábban gondolták.

Forrás:

Hozzászólás

hozzászólás