Az augusztus 20-át is magába foglaló egy hétben az MTA CSFK CSI piszkéstetői 1 méteres teleszkópján észleltem az ELTE GAO spektrográfjával, ahova családom is elkísért. Helyenként szubjektív élménybeszámoló következik.
A 2013. augusztus 15. és 22. közötti hét napban – egy szokásos, csütörtöktől csütörtökig tartó észlelői periódusban – az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet (MTA CSFK KTM CSI) piszkéstetői obszervatóriumának 1 méteres RCC teleszkópján dolgoztam az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont (ELTE GAO MKK, Szombathely) eShel (Shelyak Instruments) echelle spektrográfjával, ahova családom – feleségem és két fiúgyermekem – is elkísért. Nevezett műszer – amely jelenleg az egyetlen kellően nagy felbontással rendelkező csillagászati spektrográf az országban – az elmúlt másfél évben már többször is járt Piszkéstetőn, hogy kihasználva a hely és Magyarország legnagyobb távcsöve által nyújtott lehetőségeket, a Kiss László akadémikus (MTA CSFK KTM CSI) által vezetett Lendület-program és az ELTE GAO MKK közötti együttműködés (ELTE Gothard-Lendület) keretében pulzáló változókról (elsősorban fényes cefeidákról és nagy amplitúdójú δ Scuti csillagokról), a Kepler-mező műszeregyüttes által elérhető válogatott csillagairól, illetve egyéb, a kollégák kutatási programjaiban szereplő objektumokról gyűjtsünk nagyfelbontású színképeket. Külön szerencse, hogy az 5 hetes észlelési sorozatban pont akkor végeztem a megfigyeléseket, amikor a Delfin csillagképben feltűnt a nóva, így “programon kívül” a fényes Nova Delphini 2013-ról is több, nagyon jó jel/zaj viszonyú spektrumot sikerült rögzítenem. A következőkben néhány felvétel, kép mentén haladva ennek a hétnek a krónikáját szeretném megosztani az érdeklődőkkel, reményeim szerint érzékeltetve, hogy a csillagászat tudománya mennyire ember-, sőt gyermekközeli is lehet.
Kisebbik gyermekem, András a méteres kupolája előtt, nem sokkal a megérkezés után.
[Kovács József]
Szombathely és Piszkéstető között kereken 350 km a távolság, melynek mintegy felét lehet kocsival autópályán – Győr és Gyöngyös között – megtenni, a másik fele azonban “rázósabb”, különösen igaz ez az utolsó, Mátraháza és Galyatető közötti szakaszra, de a Szombathely és Győr közötti út több része is hasonló paraméterekkel “büszkélkedhet”. Ennek ellenére a táv, a közlekedési szabályokat is betartva, körülbelül 5 óra alatt megtehető, és ebbe belefér még a gyöngyösi heti bevásárlás is, például a TESCO-ban. A Piszkéstetőre menők körében általában ez a szokás, hiszen fent minden adott ahhoz, hogy ebből a szempontból megfelelően felkészülve akár ki se kelljen mozdulni a hegyről a váltás érkezéséig. Ez persze általában nem cél, mivel a környéken a túrázni szeretőket sok látnivaló várja, és a rövidebb – bár augusztus második felében már észrevehetően hosszabbodó – nyári éjszakáknak köszönhetően az észlelői munka kiválóan összeegyeztethető a napközbeni aktív pihenéssel.A megérkezés és a szobák elfoglalása után – ezúton is köszönjük Eta kedvességét – egy gyors ebéd, majd terepbejárás következett. Ellenőriztük, hogy mi változott, illetve mi maradt a helyén. Sajnos a tavaly “megismert”, akkor rengeteget fotózott és videózott Schmidt-nyúl – kilenc éves András fiam nagy bánatára – idén egyáltalán nem mutatkozott. Csak remélhetjük, hogy nem történt végzetes dolog vele… A bejárás során a kisebb távcsövek mellett természetesen kitüntetett figyelmet kapott az 1 méteres teleszkóp és a spektrográf, melyet előző héten Csák Balázs kollégám (ELTE GAO MKK) szerelt fel, és a periódus első hetében ő is észlelt vele, Derekas Aliz (MTA CSFK KTM CSI) kolléganőnk és Barna Barnabás szegedi csillagász szakos egyetemi hallgató társaságában.
A Schmidt-nyúl – nevét onnan kapta, hogy leggyakrabban a Schmidt-teleszkóp környékén lehetett látni – még 2012 augusztusában. Akkor akár néhány méterre is meg lehetett közelíteni, mielőtt nyúlcipőt húzott. Sajnos idén már nem találkoztunk vele. Ki tudja, mi történhetett…
[Kovács József]
Az esti észleléshez mindent rendben találva a nap hátralévő részét az obszervatórium területén sétával és a tájban való gyönyörködéssel töltöttük. Ezután vacsora következett, majd felkészülés az éjszakai észlelésre. Az elutazás előtt utoljára szerda este néztem meg az elektronikus leveleimet, akkor még nem volt nyoma, másnapra azonban több forrásból is megérkezett a hír, hogy a Delfin csillagképben nóva robbant, ami gyorsan fényesedik, kiváló célpontot biztosítva így a spektrográf számára. Gyors pozícióellenőrzés és keresőtérkép-nyomtatás után ezen adatokkal felvértezve vonultunk fel nyolc óra körül nagyobbik fiammal, Balázzsal a métereshez, hogy megkezdjük az első észlelést. Balázs végig velem volt éjszakánként, jelenlétével segítve az egy, esetenként két órás expozíciók vezetésének átvészelését. Aki észlelt már, tudja, hogy ugyan sokszor egyedül is jól megy, de általában gyorsabban telik az idő, ha van társ.
Az 1 méteres RCC-távcső, melynek fókuszsíkjában helyezkedik el a fényt a spektrográfba juttató üvegszálakat befogadó fejegység. (Kék nyíllal jelölve.)
[Kovács József]
A spektrográffal történő mérés során az észlelő dolga annyi, hogy a távcsövet a célpontra állítsa és annak képét egy kamera és számítógép monitor segítségével az expozíció 30-tól akár 7200 másodpercig terjedő ideje alatt a távcsőtől a külön helyiségben elhelyezett spektrográfig vezető üvegszál végének a képén tartsa, hogy ezáltal a lehető legtöbb fény jusson el a műszerbe. Csák Balázs és Simon Attila (MTA CSFK KTM CSI) kollégák erőfeszítéseinek köszönhetően ez utóbbi folyamat automatikus, kevesebb figyelmet igénylő módon is működik, de csak akkor, ha a célpont nem túl fényes, vagy nem túl halvány, ekkor ugyanis hatékonyabb – egyben persze fárasztóbb is – a kézi vezetés. Az észlelés kezdetén és végén, illetve közben is – általában óránként – egy tórium-argon spektrállámpa színképét is felvesszük, ami a spektrumok hullámhossz-kalibrációjához szükséges. Ez esetenként körülbelül egy percig tart, azaz nem vesz el sok értékes észlelési időt. Szintén az éjszaka elején és a végén radiálissebesség-standardokról (most pl. β Oph és α Cas) is készül spektrum, ezekkel később a színképekből meghatározott radiális sebességek pontossága ellenőrizhető.
A Nova Del 2013 az 1 méteres RCC-teleszkóp 10 cm-es keresőtávcsövére szerelt Atik CCD kamera által rögzített képen. Ez a kamera szolgál arra, hogy elvégezzük a durva beállást. A távcsövet a megadott koordinátákra állítva a keresett objektum már látszik az Atik kamera körülbelül 40′x30′-es látómezejében. Az észleléskor a kép közepén megjelenő szálkeresztre mozgatva a csillagot, a spektrográf vezetőkamerájának mintegy 10-szer kisebb látómezejében is feltűnik, így a legfinomabb mozgatással képe már könnyen az üvegszál képére vezethető.
[Kovács József]
A program tehát a következő volt: Az első körülbelül másfél órában a Sas és a Hattyú csillagképekben található cefeida típusú pulzáló változócsillagokról készültek 10-15 perces expozícióval spektrumok, illetve az első éjszaka 10, majd a következő éjszakákon – a javuló időnek köszönhetően – 5 perces expozícióval a nóváról. Ezután a Kepler-mező 10-11 magnitúdós csillagai következtek egyórás expozícióval, egészen addig, míg fél öt körül el nem kezdett világosodni. Ekkorra persze már a Hattyú és a Lant határvidéke is elég alacsonyan állt észak-nyugaton, de öt csillag észlelése általában belefért. A 11 magnitúdós objektumok már a műszeregyüttes határfényessége körül vannak, a még elfogadható jel/zaj viszony eléréséhez bizony még a méteres távcsővel és jó időjárási viszonyok között is kell a 60 perces expozíció. Az abszolút határ a 12 magnitúdó, ez viszont már csak két órás expozíciókkal ostromolható a siker reményében, ennél halványabb objektumokkal azonban már nem érdemes próbálkozni.
A Nova Del 2013 egydimenziós, hullámhosszra kalibrált színképének részlete a hidrogén Hα vonala körül. A szélek haranggörbe-szerű lefutása a műszer által okozott effektus, ezt általában egyre történő normálással szoktuk kiküszöbölni. Ennek kivitelezését az adott esetben nehezíti a Hα nagyon pregnáns, a normálás nélkül is kitűnően felismerhető P Cygni típusú vonalprofilja. A széles emissziós csúccsal és kékeltolódott abszorpciós komponenssel rendelkező vonalprofil a táguló gázburkok egyértelmű színképi jellemzője.
[Csák Balázs és Kovács József]
Mivel éppen egy hidegfront elvonulása után voltunk, az első éjszaka ugyan derült, a seeing azonban még viszonylag rossz volt, így a csillagok kissé szétkent képéből nem optimális módon jutott a fény a spektrográf üvegszáljába, ennek ellenére így is jól használható spektrumok készültek. A következő három éjszaka során viszont a légköri turbulencia a minimálisra csökkent, így a növekvő Hold ellenére is a lehető legtöbb fényt sikerült összegyűjteni, még a 11 magnitúdós Kepler-csillagokról is jó jel/zaj viszonyú színképek kerültek a merevlemezekre. Ennek az észlelő oldaláról volt némi “ára”, ugyanis a kiváló seeing miatt a leghalványabb csillagok képének mérete megegyezett az üvegszál képének méretével – ez olyan 1,5 ívmásodperc körüli -, ezért autoguider nem tudta rendesen követni az üvegszál miatt néha nem is látszó csillagot, így a vezetést kézzel kellett végezni. Mivel 1 ívmásodperc körüli nem kívánt elmozdulás – ekkor a csillag képe szinte már teljesen lecsúszik az üvegszálról – nagyon gyorsan bekövetkezik, ennek korrigálása gyakori, néhány másodpercenkénti kézi beavatkozást igényelt.Balázs közben saját programot is futtatott. Mostanában kezdett el ismerkedni az asztrofotózással és a piszkéstetői kiruccanás kiváló alkalmat nyújtott ennek gyakorlására. Így ő az éjszaka első felében általában ingázott az észlelőszoba és a kiszolgáló épület tetején felállított fényképezőgépe között, éjfél után pedig a rögzített felvételek számítógépes feldolgozásával foglalkozott. Ezekből aztán született klasszikus “csíkhúzós” kép és time-lapse videó is.
A dél/dél-keleti égbolt csíkhúzós képe. Jobb oldalon a méteres nyitott kupolájának széle látható, ami a közben folyó észlelés miatt a felvételek készítése alatt többször is fordult, ezért a végső képre az egyik felvételről kivágott állapota került. A kép bal oldalán jól megfigyelhetők az obszervatórium feletti légifolyosóban elhúzó repülőgépek nyomai, a kép alján látható facsoport felett pedig néhány vonuló felhő pamacsa is.
[Kovács Balázs]
Az észak-keleti égbolt, szintén csíkhúzós képen. A távközlési torony csúcsa mögött egy repülő, közvetlenül balra mellette a fák felett egy meteor rövid, felette pedig – a későbbi azonosítás alapján – az Iridium 76 műhold hosszú, fényes nyoma látható.
[Kovács Balázs]
A piszkéstetői tartózkodás fő célja természetesen az észlelés volt, de mint már említettem, aktív pihenésként kiválóan belefért a környék nappali bejárása is. Az észlelő szakasz a hajnali ötös lefekvés után délelőtt 11-kor már talpon is volt, nem sokkal lemaradva a nem észlelő szekció (anya és a kisebbik gyerek) 8-9 órai ébredésétől. A reggeli “vakarózást” követő ebéd után útnak is indultunk. Pénteken bemelegítésként Galyatetőn voltunk, szombaton azonban már bevállaltuk Ágasvárt is. Vasárnap délután a mátraszentlászlói Vöröskő kilátó következett, míg hétfő délután a “három falu temploma” és a mátraszentistváni sípark került sorra.
Három falu temploma. Mátraszentimre, Mátraszentistván és Mátraszentlászló 1942-ben felszentelt közös temploma kedvelt kiránduló célpont. A háttérben a csúcson az 1 méteres teleszkóp kupolája látható. A felvétel a mátraszentistváni sípark felvonója mellől készült.
[Kovács József]
Sajnos kedd hajnalra megérkezett az újabb front, ami nem csak az utolsó két nap kirándulási terveit, de felhőzete az éjszakai észleléseket is keresztülhúzta. Összességében azonban elégedettek lehetünk. A hétből öt teljes éjszakán sikerült végig észlelni – ez Piszkéstetőn egészen jó arány -, ebből kettő alatt jó, három során pedig egészen jó időjárási körülmények uralkodtak, és az egyéb programok is jól sikerültek. Szerda este megérkezett a váltás is Borkovits Tamás kolléga (Bács-Kiskun Megyei Csillagvizsgáló Intézet, ELTE GAO MKK) személyében, akinek csütörtökön délelőtt átadtam az észlelési feladatot, majd összepakoltunk és elindultunk haza.A hét napot tehát mind a négyen hasznosan és kiválóan töltöttük. Andrásra természetesen a távcsövek gyakorolták a legnagyobb hatást, különösen az, hogy megnyomhatta a gombot, ami a méteres kupolájának nyitását és zárását indítja. Érdekes módon azonban fantáziáját valószínűleg mégsem a legnagyobb teleszkóp, vagy a Schmidt-távcső ragadta meg leginkább, hanem az 50 cm-es Cassegrain. Erre utal legalábbis az, hogy a hazaérkezés után ennek a lego-modelljét készítette el fejből, mindössze fél óra alatt.
A piszkéstetői 50 cm-es Cassegrain-teleszkóp lego-modellje Kovács András “olvasatában”. Apuka csak a fényképezésben, illetve a “műtárgy” képének háttértől való számítógépes megszabadításában segédkezett.
[Kovács András és Kovács József]