Így él Galilei!

1425

Március végén rövid (a kelleténél sokkal rövidebb, szűk egy hétig tartó) körutat tettem Itáliában – Galilei nyomában. Olyan városokat kerestem fel, melyek Galilei életében fontos szerepet töltöttek be. Így jutottam el Velencébe, ahol 1609 augusztusában hivatalosan is bemutatta a később róla elnevezett Galilei-féle távcsövet, majd Padovába, ahol 18 évet töltött, és ahol távcsöves észleléseit elkezdte, és végül Firenzébe, ahol máig őrzik távcsöveit. Több lakóházát is felkerestem az utazás során, mind közül talán az Arcetriben található Villa Galileo tette rám a legnagyobb benyomást. Ez az az épület, ahol utolsó – meglehetősen termékeny – éveit élte, igaz, háziőrizetben.

A Villa Galileo a Firenze melletti Arcetriben

A Galilei-villa láthatóan igen jó karban van, a nagy tudósra emléktábla és egy mellszobor is emlékeztet. Amint az a felvételen is látható, a kétszintes lakóépülethez meglehetősen nagy kert is tartozik, mely szép, rendezett, idilli képet mutat. Arcetri és környéke egyébként egyike a világ legszebb vidékeinek: igazi, magával ragadó kultúrtáj. (Szívesen raboskodnék magam is egy ilyen villában, amire sajnos kevés az esély.)

A Galilei-villa bejáratánál, a Meteor 2008. márciusi számával és Vekerdi László Így él Galilei című kötetével 

Örömteli, hogy négy évszázaddal a toszkán tudós működése után is felkereshetjük padovai katedráját, egykori lakóházait, és igaz, képletesen, de akár kézbe is vehetjük távcsöveit, melyek igazi forradalmat indítottak el. A firenzei Tudománytörténeti Múzeumban nemrég nyílt meg a Galilei távcsöve: a műszer, mely megváltoztatta a világot című kiállítás. Nem túl nagy alapterületű a kiállítás, ami érthető is, hiszen rendkívül kevés csillagászati távcső maradt fenn a XVII. század első feléből. Mindenesetre a legfontosabbak itt megtekinthetők! A százféle reprodukcióról ismert, pántlikával rögzített híres két tubus és a foglalt objektív most egy tárlóba fektetve látható, és egészen közelről megszemlélhető. Galilei felfedezéseit számítógépes videókkal teszik érthetővé a kiállítás rendezői, nevezetes megfigyeléseit pedig – meglehetősen fogyatékos képalkotású, ezért hiteles – távcsövek segítségével szemléltetik. Az eligazodást nem szúrós tekintetű teremőrök akadályozzák, épp ellenkezőleg: kedves demonstrátorok segítik… A kiállítás megtekintését mindenkinek csak ajánlani tudom így, a 2009-es Csillagászat éve felé közeledve!

Linkajánló

Hozzászólás

hozzászólás