Komoly bajban a Kepler űrtávcső

1041
A jelek már régóta
gyűltek: tavaly nyáron a kettes számú lendkerék adta meg magát,
majd idén januárban a négyes számúnál is emelkedni kezdett a
súrlódás mértéke. Egy hosszabb pihentetés sem javított a
helyzeten, az újabb lendkerék pontosan azokat a tüneteket mutatta,
mint anno a kettes számú. Végül email érkezett, hogy a NASA
néhány óra múlva sajtótájékoztatót tart az űrtávcső
állapotáról. Ilyen hirtelen, ilyen szűkszavú értesítés sok
jót nem jelenthetett, mindenki önkéntelenül is a legrosszabbra
gondolt.

“T-5 perc. Zsebkendő az
egyik oldalamon, Bill Borucki a másikon. Mosolyog, hát én is
mosolygok.”
– írta Facebookon Natalie Batalha, a Kepler tudományos
vezetőhelyettese.

A sajtótájékoztatón
aztán elhangzott, amitől mindenki tartott: a Kepler biztonsági
módba állt, és a négyes lendkerék nem mozdítható. Az
adatgyűjtés jelenleg szünetel. A következő hetek-hónapok során
mérik fel, megmenthető-e valamelyik hibás lendkerék, illetve
kidolgozható-e valamilyen alternatív tudományos program, ami a
jelenlegi állapotban is végezhető.

 

A Kepler felépítése

Sokan felvetették, már
az első lendkerék meghibásodásakor, hogy nem ez az első eset,
hogy űreszközök egy vagy több ilyen alkatrészük elvesztését
átélik. A lendkerekek a térbeli helyzet megtartásához vagy
változtatásához szükségesek: a forgatónyomaték megmaradását
kihasználva, a gyorsan pörgő kerekek stabilizálnak, motorokkal
változtatva a forgási sebességüket pedig üzemanyag használata
nélkül lehet kissé módosítani is. Segítségükkel a Kepler igen
pontosan, az ívmásodperc töredékével tudta tartani a
látómezejét, lehetővé téve, hogy csak a kiválasztott csillagok
képét lefedő, pár tucat pixeles foltokat kelljen ténylegesen
elmenteni az adattárolójára. Három térbeli irányhoz három
lendkerék kell: kettővel már nem megy, egy irányba mindenképp
billegni fog az egész űrtávcső. Emellett a Nap sugárnyomása is
kelt forgatónyomatékot a Kepleren, amit a hajtóművek csak
korlátozottan tudnak kordában tartani, és a jelenlegi látómező
felé fordulva pár hónap alatt el is fogyasztaná a teljes
üzemanyagát. Egyszerűen nincs mód arra, hogy három lendkerék
nélkül képes legyen folytatni a jelenlegi, ultraprecíz méréseket.

 

Azok a bizonyos lendkerekek (kép: Ball Aerospace).

Ez azonban távolról sem
jelenti azt, hogy a munka véget ért volna. A bejelentés utáni
kérdezz-felelek során több újságíró is érdeklődött, hogy
hogy folytatódhat most a bolygókeresés, és a tavaly ősszel
megítélt 2+2 éves hosszabbítást (és az érte kapott pénzt)
mivel is fogják kitölteni. Bill Borucki, a program tudományos
vezetője azonban többször is hangsúlyozta, hogy az adatgyűjtés
csak az első lépés a bolygóvadászatban: a hatalmas adattömeg
elemzése még éveket fog igénybe venni. Ez még hosszú időre
munkát fog adni a kutatóknak, sőt Borucki jóslata szerint a
legnagyobb felfedezések csak ezután, a következő két évben
fognak eljönni. Már most 280, a Földhöz hasonló méretű
bolygójelöltjük van, és jó esély van rá, hogy pár igazi
Föld-analóg is ott lapul a mintában.

„Őszintén szólva,
jelen pillanatban teljesen el vagyok ragadtatva attól, amit eddig
elértünk.”
– Bill Borucki, a sajtótájékoztató zárásaként.

 

A Kepler számára sincs
veszve azért még minden, igyekeznek, az utolsó szalmaszálba is
kapaszkodva, újra mozgásra bírni a két beragadt lendkereket,
lötyögtetve, visszafele forgatva, rángatva őket, hátha
kiszabadulnak. Őszintén szólva azért meglepetés lenne, ha ez
sikerrel járna, ám egy Kepler-kaliberű űrtávcső elég értékes
ahhoz, hogy a legvalószínűtlenebb forgatókönyv is esélyt
kapjon. Közben persze azt is felmérik, hogy lehet-e más üzemmódban
használni. A Kepler azonban céltávcsőnek épült, és
valószínűleg korlátozottan lesz alkalmas másfajta megfigyelési
módokra: a CCD pixelei elég nagyok, a csillagok alakja pedig nem a
legszebbek, főleg a látómező széle felé, így a látómezőn
átsodródó, „drift scan” üzemmódra való átállást is
alaposan át kell gondolni. Emellett az adattároló, illetve a földi
kommunikációs kapcsolat is korlátozza, hogy mekkora képeket,
milyen gyakorisággal rögzíthet. Találgatni azonban még korai,
mert túl sok az ismeretlen. Nyárra, remélhetőleg az egy hónap
múlva megrendezendő, hatodik Kepler asztroszeizmológiai
konferenciára, már többet fogunk tudni arról, milyen jövő vár
magára az űrtávcsőre. És ne feledjük, hogy két új űrtávcső,
a Cheops és a TESS is folytatja majd a Kepler munkáját.

 

Az emberi természet
része, hogy mindig, minden esetben még többre vágyunk, a
lehetőségekre koncentrálunk az addig elért eredmények helyett. A
Kepler esetében is így van ez: a hosszabbítás indoklásakor
mindenki átgondolta, leírta, mit is nyerhet még kettő, még négy
év adataiból. Ezek után érthető a csalódottság, ám nem
érdemes ezen túl hosszan rágódni: az a bő négy évet lefedő
adathalmaz, amivel rendelkezünk, példa nélküli a csillagászatban,
és még mindig csak a felszínt kapargatjuk, a legszebb darabok után
kutatva. Így hát, bár az űrtávcső sorsa még a jövő zenéje
lesz, az teljesen világos, hogy a csillagászokra mi vár: munkára
fel!

Hozzászólás

hozzászólás