A csillagászatban William Herschel csillagszámlálásos kísérletei óta hatékony módszerként használjuk az égbolt lehetőleg minél nagyobb területére kiterjedő felméréseket. Kicsit ironikus, hogy bő kétszáz évvel a német származású angol csillagász munkája után sok tekintetben még mindig ugyanott tartunk: a Tejútrendszer csillagainak felmérésénél – igaz, most már elképzelhetetlenül hatékonyabb műszerekkel, valamint időközben a csillagokhoz csatlakoztak a galaxisok is, mint felmérendő objektumok (l. pl. Szabó M. Gyula cikkét a Fizikai Szemle 2006/12-es számában, illetve a Csillagászati Évkönyv 2008-as kötetében).
A széleskörű nemzetközi együttműködésen alapuló RAVE (RAdial Velocity Experiment, a rövidítés kiejtése kb. "rév") programja rendkívül ambiciózus: spektroszkópiai módszerekkel 1 millió csillagra kimérni a látóirányú sebességet, meghatározni minden egyes égitest kémiai összetételét, hőmérsékletét, felszíni gravitációs gyorsulását, majd ebből az óriási adatbázisból kihámozni a Tejútrendszerünk szerkezetére és fejlődésére vonatkozó információkat. A német, olasz, szlovén, francia, brit, amerikai és ausztrál kutatócsoportokat összefogó kollaboráció az ausztráliai Siding Spring-ben található Angol-Ausztrál Obszervatórium UK Schmidt-teleszkópját, illetve a 6 fokos látómezőben egyszerre száz csillag színképét rögzíteni képes 6dF spektrográfot használja méréseihez. A nagy volumenű munka természetes velejárója, hogy időnként szükségessé válik a program kutatóinak személyes találkozója, ahol közösen megvitathatók a felmerülő technikai, tudományos és szervezési kérdések. Idén erre a marylandi Baltimore-ban került sor, ahol a Johns Hopkins University csillagászati tanszékének konferenciatermében jöttünk össze május 9-én és 10-én.
A 2008-as RAVE együttműködési találkozó helyszíne a Johns Hopkins University Bloomberg Center for Physics and Astronomy épülete volt.
Jómagam a huszonöt megjelent kutató legzöldfülűbbjeként vettem részt a megbeszélésen, hiszen mindössze hat hete kerültem át egy RAVE projekthez kötődő ausztrál kutatási pályázat fizetési listájára. Így az idő legnagyobb részében megfigyelőként követtem az eseményeket, majd a második nap végén a fél órára elhúzódó előadásommal zárult az összejövetel tudományos programja. Az alábbiakban a két nap alatt hallott érdekesebb hírekből, információkból szemezgetnék.
Az immáron öt éve futó megfigyelések eredményeként április 30-ával bezárólag 280 ezer színkép készült 250 ezer csillagról, ami az évek során többször módosított terveknek lényegében megfelelő adatgyűjtési ütemet jelez. Jelenleg úgy tűnik, jó esély van 2011-gyel bezárólag megközelíteni az 1 millió objektumot, amivel felbecsülhetetlen értékű adatbázishoz juthatunk a Tejútrendszer csillagairól (összehasonlításképpen: a csillagászati spektroszkópia 19. századi megalapozásától az első RAVE-spektrumok elkészültéig összesen mintegy 25 ezer csillagról születtek látóirányú sebesség meghatározását lehetővé tevő spektrumok). A RAVE által észlelt csillagok jól meghatározott fényességtartományba, nagyjából 8 és 12 magnitúdó közé esnek, amivel Napunk néhány száztól néhány ezer fényév távolságig terjedő környezetét mérhetjük fel. A déli féltekei távcsővel nem látszik a teljes égbolt, illetve a Tejútrendszer fősíkjának sűrű csillagmezőit is elkerülik, így nagyjából a teljes égbolt felét fedi le a program.
Az észak-amerikai nagyvárosok jellegzetes színfoltját jelentik a mindenütt jelen levő mókusok.
A pénteki nap elsődlegesen a technikai kérdésekről szólt, ugyanis több százezer spektrum automatikus feldolgozása nem triviális feladat. Évek óta a legnagyobb erőfeszítéseket a színképek elméleti modellekkel való összevetéséből származó csillagparaméterek meghatározása váltja ki, s jelenleg úgy tűnik, az alkalmazott módszerekkel 200-300 fok pontossággal megbecsülhető a csillagok hőmérséklete, nagyjából kettes faktornyi bizonytalansággal pedig a fémtartalom (ami a nagyjából ezerszeres változást lefedő fémességtartományon egész jó pontosság). Legtöbb csillagra ismert a sajátmozgás, illetve a távolság, így a RAVE által kimért látóirányú sebességek lehetővé teszik a teljes térbeli mozgás leírását.
Szombaton az eddig összegyűjtött, s jelenlegi teljességében egyelőre csak a program résztvevői számára hozzáférhető adatbázis első tudományos eredményeiről hallottunk (az első 25 ezer csillag két éve vált publikussá, a következő 50 ezer adatai pedig jövő hónaptól érhetők el nyilvánosan). Az adatokból jól látszanak a Tejútrendszer korongjának vékony és vastag komponensének jellemzői, s immár nagy bizonyossággal kizárható, hogy a néhány ezer fényév vastag komponens az utóbbi néhány milliárd évben elnyelt kísérőgalaxis maradványa lenne. Számomra a legérdekesebb eredmény a Kapteyn mozgási halmazzal kapcsolatos analízis volt, amelyből kiderült, hogy ez az egész égen szétszóródott, néhány tucat csillagból álló csoport egyértelműen az omega Centauri gömbhalmazból szakadt ki, tagjait pedig nemcsak azonos térbeli mozgásuk, hanem kémiai összetételük is összeköti. Ezzel szemben az Arcturus csoportjának csillagai ugyan hasonló mozgásúak, de semmi közük egymáshoz, pusztán a Tejútrendszerben ható gravitációs hatások terelték őket hasonló pályákra.
Jómagam frissen csatlakozó tagként a RAVE-hez legjobban kötődő kutatásaimról beszéltem, melyek során több tízezer csillagról vettünk fel színképeket a 3,9 m-es Angol-Ausztrál Teleszkóppal, mindeddig 10 déli gömbhalmazról (a kutatásokban részt vesz Székely Péter és Szabó M. Gyula szegedi csillagász is). Az adatokat nagyon hasonló módszerekkel dolgoztam fel, mint a RAVE, így szakértő közönség előtt sikerült bemutatni a legérdekesebb eredményeket (reményeim szerint a végső publikálást követően itt is összefoglalom őket).
A két napos találkozót rendkívül hasznosnak találtam, s immár csak az vet árnyékot az eseményre, hogy újabb egynapos repülőút vár rám vissza Sydney-be, hogy a vasárnap délutáni indulást kedd reggeli érkezés kövesse…
Baltimore, május 11., 0:10 EDT
