Városaik fénye vezethet az idegen civilizációk nyomára?

1079
A földönkívüli intelligencia keresése közben eddig a csillagászok főleg rádiójelekre és ultrarövid lézerimpulzusokra vadásztak. Egy friss tanulmányban Avi Loeb (Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics) és Edwin Turner (Princeton University) új technikát javasol, melynek lényege, hogy az idegenek építette városok mesterséges fényeinek nyomait keressük. A módszer ugyan kevés sikerrel kecsegtet, ugyanakkor nem igényel extra erőforrásokat.

Ahogy a legtöbb más SETI-kutatás (Search for Extraterrestrial Intelligence, azaz a földönkívüli értelmes élet utáni keresés), úgy ez a módszer is azon az elven alapul, hogy az idegenek a Földön ismert technológiákat használhatják. Mindez logikus lehet, hiszen a "nappali" csillagfényben kifejlődött intelligens lények minden bizonnyal mesterséges fényt használnak, amikor lakóhelyükön éppen éjszaka van. Nálunk a rádió- és tv-szolgáltatás idővel nagyrészt kábeles, illetve üvegszálas terjesztésre tért át, ugyanez játszódhat(ott) le más lakott bolygókon is (továbbra is feltételezve a technológiák hasonlóságát). Ennek hatására kevesebb rádiójel kerülhet ki az űrbe, így az egyik legjobb módszer a "többiek" megtalálására mesterséges világításuk kimutatása lehet.

Vajon mennyire nehéz észrevenni egy másik bolygón lévő város fényeit? Az biztos, hogy a település fényét meg kell tudnunk különböztetni a közeli csillag ragyogásától. A kutatók szerint a hozzánk érkező sugárzás változása árulkodó lehet. Miközben a bolygó kering a központi égitest körül, tőlünk nézve a Holdéhoz hasonló fázisokon megy keresztül. Létezhetnek egy-egy bolygó esetében olyan fázisok, amikor az éjszakai oldal irányából érkező mesterséges fény intenzitása meghaladja a planéta által visszavert csillagfényét. Ezek pedig olyan, egyedi fénygörbéket eredményezhetnek, melyek jól elkülöníthetőek a természetes eredetű fényváltozásoktól.


Fantáziakép egy idegen bolygó városainak az űrből is látszó fényeiről (D. A. Aguilar, CfA).

Ezen kis jelek detektálása újabb generációs teleszkópokat igényel; Loeb és Turner kiszámította, hogy a mai legjobb távcsöveinkkel egy Tokió-méretű metropolisz fényeit legfeljebb a Kuiper-öv távolságában tudnánk észlelni. Az ugyan eléggé valószínűtlen, hogy a Plutón vagy valamelyik törpebolygón idegen városokra bukkannánk, de a technológia fejlődésével akár egy-két évtizeden belül tesztelhetővé válik az elmélet – mondjuk a reményeink szerint addigra tucatszámra ismert, Föld-méretű exobolygók esetében.

A két kutató munkájáról az Astrobiology Journal jelentet meg cikket a közeljövőben.

Forrás: ScienceDaily, 2011.11.03.

Hozzászólás

hozzászólás