Füstölgő csillagok

697

Az R Corona Borealis (vagy röviden RCB) típusú csillagok szuperóriás
objektumok előrejelezhetetlen és szélsőségesen tág határok közötti
fényváltozással. Az elsőként felfedezett R CrB-ről elnevezett osztályba
mindössze néhány tucat csillag tartozik, s Napunknál jellemzően
50-100-szor nagyobb égitestek. Változásuk nagyon jellegzetes: néhány
évente váratlan elhalványodások történnek, amikor az adott csillag
néhány hét alatt akár ezerszer halványabbá válhat nyugalmi állapotánál.
Évtizedek óta elfogadott elmélet, hogy ezeket a jelenségeket a
csillagok körül hirtelen besűrűsödő porfelhők okozzák, melyek
természetes szűrőként blokkolják a központi égitest sugárzását.

A
"lepöffenő porfelhők" modellje szerint az RCB csillagok folyamatosan
veszítik tömegüket. A ledobódó anyag távolodása közben folyamatosan
hűl, majd egy bizonyos hőmérséklet elérésével porszemcsék válnak ki a
szénben gazdag gázanyagban. Ha ez az új porfelhő éppen a földi észlelő
látóirányába esik, a csillag fényét elnyelve előidézi az RCB típusra
jellemző elhalványodást. Az egyre távolodó felhő később kiritkul, így
az átlátszóvá válást követően a rendszer visszanyeri eredeti
fényességét.

Az RY Sagittarii (RY Sgr) a déli égbolt
legfényesebb RCB típusú változója, s ennél a csillagnál sikerült
2004-ben először detektálni az elmélet által évtizedek óta megjósolt
porcsomók létét. A kb. 6000 fényév távolságban levő csillag körül az
ESO VLT infravörös adaptív optikás kamerájával jól látható porfelhőket
detektáltak, amelyek az akkori képeken több száz csillagsugárnyi
távolságban voltak a központtól. Kérdés azonban, hogy mennyivel
közelebb keletkeztek?

Az
RY Sgr és csillagkörüli porfelhői a VLT NACO műszerével. A bal oldali
kép 2 mikronos, a jobb oldali  4 mikronos hullámhosszon mutatja az
RY Sgr-t ővező burok aszimmetriáit, ami elsőként igazolta a "lepöffenő
porfelhők" elméletét.

Patrick de Laverny (Observatoire
de la Cote d’Azur) és munkatársai erre keresték a választ, amihez az
ESO VLTI-t, azaz a 8,2 m-es óriástávcsövek fényét egyesítő
interferométert használták. Két óriástávcső-pár kölcsönös
interferogramjait kombinálva előállították az RY Sgr-t övező 110
Csillagászati Egységnyi térrész képét (ez mindössze néhány tized
ívmásodpercnyi parányi égterület).

Kiderült, hogy az RY Sgr-t
mintegy 120 csillagsugárnyi óriási burok övezi. Ennél is fontosabb
eredmény, hogy alig 30 Cs.E. távolságban is már találtak egy porfelhőt,
ami kb. 100 csillagsugár távolságnak felel meg. Ez pedig mindeddig a
valaha észlelt legközelebbi porfelhõ egy RCB csillag közelében;
egyelőre még mindig túl távoli detektálás a porfelhők
kikondenzálódására vonatkozó elméletek tesztelésére, de jelzi, hogy a
technikai fejlődés egyre közelebb hozza a pontos választ. A két
versengő elképzelés szerint vagy 1-2 csillagsugár, vagy pedig 20
csillagsugár távolságban kezdődik a porképződés, attól függően, hogy
mit tételezünk fel a csillagról ledobódó anyag összetételéről, valamint
fizikai-kémiai tulajdonságairól. Ennek eldöntésére még nagyobb
felbontású észlelésekre lesz szükség, amihez a jelenleg működő
interferométerek további fejlesztése várhatóan meghozza a kívánt
érzékenységet.

Forrás: ESO-PR-34/07

Kapcsolódó hírünk: Degenerált csillagok furcsa leszármazottai

Hozzászólás

hozzászólás