V900 Monocerotis: újabb amatőr felfedezésű kitöréses fiatal csillag

679

A fiatal csillagok fényváltozása fontos hírvivő a csillagkeletkezés kísérő jelenségeiről. Különösen érdekesek az ún. kitöréses fiatal csillagok, melyeknél az égitestet még körbeveszi a kialakulása közben létrejött anyagbefogási (akkréciós) korong. Ezen korong instabilitásai képesek több magnitúdós amplitúdójú kitöréseket kiváltani, amelyek tanulmányozásával betekintést nyerhetünk a csillagok tömegnövekedési folyamataiba, illetve a bolygókeletkezést is komolyan befolyásoló jelenségek természetébe.

A kitöréses fiatal csillagokat hagyományosan két fő csoportba szokás sorolni. Az FU Orionis típusú (vagy röviden FUor) változók több magnitúdós gyors felfényesedést követően akár több évtizedre is "beragadnak" a fényes állapotba, amit egy hosszú időn keresztül folyamatosan fennálló anyagbehullással lehet magyarázni. Ezzel szemben az EX Lupi típusú (vagy EXor) változók sokkal rövidebb időskálákon mutatják változásaikat, melyek némileg emlékeztetnek a törpenóvák fénygörbéire.

Egy-egy FUor vagy EXor felfedezése mindmáig nagy szakmai érdeklődést generál (különösen mióta egyre több jel utal arra – nem kis részben magyar kutatók munkái által -, hogy a két típus között létezik egy átmeneti társaság is), így nem meglepő, hogy amikor J. Thommes kaliforniai amatőr asztrofotós egy új ködöt talált a Monoceros csillagképben, többen azonnal követni kezdték az objektumot profi műszerekkel.


Balra: 10×10 ívperces látómező a POSS I-lemezéről. A kép közepén nagyon halványan sejthető a V900 Mon 1953. január 17-én. Jobbra: Jim Thommes felfedező képe (RGB+H-alfa) 2009. november 21-én. A jobb felső sarokban az RNO 78 jelzésű ködösség.

Bo Reipurth (Univ. of Hawaii) és munkatársai részletes vizsgálatokat végeztek 2-10 m-es teleszkópok egész seregével, amelyekből megrajzolták a Thommes-köd központi csillagának fizikai képét. Kiderült, hogy a Palomar Observatory Sky Survey (POSS) 1953-as fotóján még alig látszó égitest az elmúlt évtizedekben valamikor elkezdett erősen fényesedni, s még a legutolsó tíz év archív adatai is arra utalnak, hogy a maximumot még mindig nem érte el. A vörös-közeli infravörös tartományban jelenleg 13-14 magnitúdós csillag becsült luminozitása kb. százszoros napluminozitás, fotometriai és spektroszkópiai jellemzői pedig teljesen egyértelműen a FUor osztályba sorolják.

A felfedezés szakmai érdekessége mellett érdemes felhívni arra is a figyelmet, hogy bizony, szerencsés esetben még a pusztán "szép képekre" vadászó amatőrcsillagászok is hozzájárulhatnak a tudományos kutatásokhoz, csak a szerencse mellé kellően szemfülesnek is kell lenni.

Forrás: Reipurth, B. és mtsai, ApJ Letters, 748, L5

Jelen cikk az MCSE havilapjában, a Meteor nyári duplaszámában fog megjelenni nyomtatásban. Kérjen ingyenes példányt az ország egyetlen csillagászati lapjából!

Hozzászólás

hozzászólás