Vörös óriáscsillag üstökösszerű csóvával

1861

Amerikai csillagászok meglepő felfedezést tettek a Galaxy Evolution Explorer (GALEX) ultraibolya űrtávcső segítségével: a több mint 400 éve ismert hosszú periódusú pulzáló vörös óriás, az omikron (Mira) Ceti több mint két fokos (négy telihold átmérőjú), azaz a valóságban mintegy 13 fényév hosszan húzódó csóva forrása.

A GALEX mindössze 50 cm-es távcsövével a teljes égbolt ultraibolya tartományú felmérése zajlik a földi légkör által elnyelt hullámhosszakon. Az immáron négy éve pályára állított űrtávcső a Tejútrendszer és a csillagközi anyag mindeddig ismeretlen arcát térképezi fel. Ennek során fedezte fel a Christopher Martin (Caltech) által vezetett kutatócsoport a Mira két fokos csóváját, ami az ibolyántúli képeken teljesen olyan, mint a naprendszeri üstökösök csóvája. Az alakzat teljes hossza a Nap és a Pluto törpebolygó távolságának kb. 20 ezerszerese – ez teljesen egyedi és mindeddig páratlan struktúra egy csillag körül.

 A Mira csóvája több mint 13 fényév hosszan nyúlik el.

A Mira a csillagfejlődés kései állapotába tartozó felfúvódott vörös óriás, amely 11 hónapos periódussal kitágul és összehúzódik. A Napnál kb. 300-szor nagyobb csillag folyamatosan veszíti anyagát, nagyjából minden tíz évben egy földtömegnyi gázanyagot ledobva. Periodikus méretváltozásai, azaz pulzációja során fényessége jól láthatóan változik, a maximumaiban szabad szemmel is látszó csillag minimumában átlagosan 1500-szor halványabbá válik. A 350 fényévre levő csillagnak társa is van egy fehér törpe képében, amely nagyjából 500 évente járja körül a Mirát. A most felfedezett csóva anyaga a vörös óriás csillagszeléből származik, s kiterjedése alapján az elmúlt 30 ezer évben dobódhatott ki.

 Animáció a csóva kialakulásának részleteiről (a képre klikkentve)

A vörös óriások tömegvesztése szoros kapcsolatban áll a Nap és hozzá hasonló csillagok életének legvégső fázisaival, így a most felfedezett csóva fontos információkat árulhat el a Mira csillagszelének ingadozásairól az elmúlt évezredekben. Az abszolút váratlan jelenségnek egyelőre nem világos minden részlete, de a csóvában látható csomók az időnként megerősödő tömegvesztés jelei lehetnek. Kialakulásában fontos szerepet játszhat az, hogy a Mira másodpercenként 130 km-es sebességgel "zuhan" a Tejútrendszer síkján keresztül, azaz a csillagközi anyaggal való kölcsönhatás nagyon szép fejhullámot rajzol ki, illetve elősegíti a csóva fennmaradását. A kutatók szerint a fejhullámban felforrósodó gáz gerjeszti a csóva anyagát ultraibolya fluoreszcencia jelenségével, ami magyarázatot ad arra, hogy miért nem látta még senki semmilyen földi távcsővel a Mira mögött lemaradt gázanyagot – a GALEX nagy látómezeje és érzékeny ultraibolya műszerei tették lehetővé az izgalmas felfedezést.

A kutatást részletező szakcikk a legújabb Nature-ben jelenik meg.

Forrás: NASA PR 2007.08.15.

Hozzászólás

hozzászólás