Fénykör övezi a halott csillagot

2442

Az ESO Chilében működő VLT távcsőegyüttesével és más teleszkópokkal rögzített új felvételek csillagokban és fénylő gázködökben gazdag területet rajzolnak ki az egyik legközelebbi kísérőgalaxisunkban, a Kis Magellán-felhőben. A képek alapján a csillagászoknak sikerült azonosítani egy 2000 évvel ezelőtti szupernóva-robbanás filamentek között megbújó maradványát. A rejtőzködő objektum helyét a MUSE műszer tárta fel, a Chandra röntgenobszervatórium korábbi adatai pedig megerősítették, hogy egy izolált neutroncsillagról van szó.

Földi és űrtávcsövek felvételeiből összeállított új, látványos képek [1] mesélik el a tőlünk 200 ezer fényévre lévő Kis Magellán-felhőben található bonyolult gázfilamentum-szerkezet közepén rejtőzködő objektum utáni kutatás történetét.

Az ESO Chilében működő VLT távcsőegyüttese MUSE műszerének új adatai figyelemre méltó gázgyűrűt mutatnak az 1E 0102.2-7219 katalógusjelű rendszerben, amely lassan tágul egy gyorsan mozgó gáz- és porfilamentumokból álló szupernóva-maradványban. A felfedezés lehetővé tette az ESO Chilében dolgozó munkatársa, Frédéric Vogt által vezetett kutatócsoportnak, hogy detektálja az első Tejútrendszeren kívüli, gyenge mágneses terű, izolált neutroncsillagot.

Ez a földi és űrtávcsövek felvételeiből összeállított új kép a hozzánk legközelebbi galaxisok egyikében, a Kis Magellán-felhőben található bonyolult gázfilamentum-szerkezet közepén rejtőzködő objektum utáni kutatás történetét meséli el. A vöröses háttérképet a NASA/ESA Hubble-űrtávcsöve készítette az 1E 0102.2-7219 jelű, zöld színű szupernóva-maradványt alkotó gázcsomók területéről. A sötét közepű vörös gyűrű az ESO VLT távcsőegyüttese MUSE műszerének felvétele, míg a kék és a lila képek a NASA Chandra röntgenobszervatóriumának képei. A vörös gyűrű középpontjában látható kék folt egy gyenge mágneses terű izolált neutroncsillag, a Tejútrendszeren kívüli első ilyen azonosított objektum. Forrás: ESO/NASA, ESA and the Hubble Heritage Team (STScI/AURA)/F. Vogt et al.

A csoport észrevette, hogy a gyűrű középpontja egybeesik egy évekkel korábban felfedezett és p1 jelzéssel ellátott röntgenforrással, amelynek természete azonban akkor nem tisztázódott. Különösen az nem volt világos, hogy a p1 egyáltalán a maradványon belül van-e, vagy inkább mögötte helyezkedik el. Ez csak akkor derült ki, amikor a MUSE-észlelések alapján a csoport felismerte, hogy a neont és oxigént is tartalmazó gázgyűrű majdnem szabályos kört alkot a p1 körül. A szinte tökéletes egybeesés alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a p1-nek a szupernóva-maradvány belsejében kell lennie. Miután a p1 elhelyezkedése tisztázódott, a csoport a Chandra röntgenobszervatórium korábbi adatait használva azt is megállapította, hogy az objektum egy gyenge mágneses terű neutroncsillag.

Frédéric Vogt így érzékeltette a felfedezést: „Ha egy pontforrás után kutatsz, nem kaphatsz nagyobb segítséget annál, mint hogy az univerzum szó szerint egy kört rajzol köré, hogy mutassa, hova nézz.”

A NASA/ESA Hubble-űrtávcsöve által készített képen az 1E 0102.2-7219 jelű szupernóva-maradványt alkotó csomók kék színben láthatók a kép közepének közelében. A kép jobb alsó sarkában zöldben és rózsaszínben az N 76 vagy Henize 1956 katalógusjelű hatalmas csillagkeletkezési terület egy része is megfigyelhető. Forrás: NASA, ESA and the Hubble Heritage Team (STScI/AURA)

A nagy tömegű csillagok szupernóvaként felrobbanva forró gázból és porból álló szövevényes hálót, ún. szupernóva-maradványt hagynak hátra. Ezek az örvénylő struktúrák kulcsszerepet játszanak a nagy tömegű csillagok által az életük és a pusztulásuk során létrehozott nehezebb elemeknek a csillagközi anyagba juttatásában, ahol végül új csillagok és bolygók jönnek létre belőlük.

A csillagászok úgy vélik, hogy a jellemzően alig tíz kilométer átmérőjű, a Napnál mégis nagyobb tömegű, gyenge mágneses terű izolált neutroncsillagok az egész univerzumban gyakoriak, de nagyon nehéz felfedezni őket, mivel csak röntgensugárzást bocsátanak ki [2]. Ezért is nagyon izgalmas az a tény, hogy a p1 izolált neutroncsillagként való azonosítása optikai megfigyelések alapján történt.

Az ESO Chilében működő VLT távcsőegyüttesének MUSE műszere által készített új felvételen az 1E 0102.2-7219 jelű szupernóva-maradványt alkotó csomók kék színben láthatók, míg a neonból és oxigénből álló, a MUSE-adatok alapján kirajzolódó vörös gyűrű középpontja egy gyenge mágneses terű izolált neutroncsillag. Forrás: ESO/F. Vogt et al.

Az eredményeket részletező, a Nature Astronomy c. folyóiratban megjelent szakcikk egyik társszerzője, az ESO szintén Chilében dolgozó munkatársa, Liz Bartlett így összegzi a felfedezést: „Az objektum fajtájának első megerősített képviselője a Tejútrendszeren kívül, detektálását pedig a MUSE tette lehetővé. Úgy véljük, ez a lehetőség új csatornákat nyithat ezeknek a rejtőzködő csillagmaradványoknak a felfedezésében és tanulmányozásában.”

[1] A képeket az ESO Chilében működő VLT távcsőegyüttesének, valamint a NASA/ESA Föld körül keringő Hubble-űrtávcsövének és a NASA Chandra röntgenobszervatóriumának adataiból állították össze.

[2] Az erős mágneses terű, gyorsan forgó neutroncsillagok a pulzárok, amelyek intenzíven sugároznak nem csak a rádió-, hanem más hullámhossz-tartományokban is, ezért könnyebb megtalálni őket, de az elképzelések szerint csak kis részét adják a neutroncsillagok populációjának.

Forrás: eso1810hu — Képrovat

Hozzászólás

hozzászólás