Az MTA Lendület programjának keretében a nyári hónapokban új CCD-kamerát szereltek fel a Piszkéstetői Csillagvizsgáló 60 cm-es Schmidt-teleszkópjára. Az új képrögzítő eszköz a korábbi kameránál tízszer nagyobb területet lát az égből, ami minőségi ugrást jelent a megfigyelésekben, és korábban nem folytatott észlelései programok beindítását is lehetővé tette. Az egyik ilyen program a PIszkéstető Supernova and Trojan Asteroid (PISTA) Survey, amely elsősorban halvány, tehát nagy távolságban lévő szupernóvák felfedezését tűzte ki célul.
A Piszkés-tetői Schmidt-távcső kupolája a csillagos égbolt alatt, holdfényben.
A szupernóvák az életük végén járó nagytömegű csillagokból, vagy szoros fehér törpe-csillag párosokból fejlődnek ki, és az ismert világegyetem legnagyobb energiájú robbanásai közé tartoznak. A felrobbanó csillag fényessége néhány hétig vetekszik az őt befogadó, és több százmilliárd "normális" csillagot tartalmazó galaxis teljes fényével. De előbb vagy utóbb mindegyik elhalványodik, és örökre eltűnik a szemünk elől. Egy szupernóva villanás mindig egyedi, csak egyszer lejátszódó folyamat. Ám amíg látszik, fényében rengeteg információt hordoz magáról, és legfőképpen az őket befogadó galaxis távolságáról. A program beindítását az is motiválta, hogy az 1960-as évektől három évtizeden át hazánk szupernóva-nagyhatalomnak számított. A Schmidt-teleszkóppal több mint 40 szupernóvát fedeztek fel az égbolton szétszórt, zömmel fényes galaxisokban. Az utolsót 1995-ben találták, ám a fotólemezek nyugdíjazásával a program is befejeződött, hiszen a kis látómezejű CCD-kamerával már nem érte meg folytatni ezt a kutatási területet. Az új berendezés azonban ismét utat nyitott a szupernóvák felfedezése felé.
Az obszervatórium munkatársai külsős kutatók bevonásával egy 4 négyzetfokos terültet jelöltek ki a Pisces csillagképben, melyet minden hónapban fotografálnak, hogy az ott történt változásokat megfigyelhessék. Tehát nem elszórt, egyedi galaxisokat figyelnek, hanem egy viszonylag szűk területre koncentrálnak, ahol azonban több ezer galaxis látszik egyetlen felvételen. A területről készült első, referenciaként használt képeket október 7-én sikerült felvenni. Október végén a sötét, holdmentes éjszakákat kihasználva beindult a program érdemi része, amikor a frissen elkészült felvételeken a korábbi képeken nem látszó, vagy fényességüket azóta jelentősen megváltoztató objektumokat keresett Sárneczky Krisztián és Kuli Zoltán, a Konkoly Obszervatórium és a Magyar Csillagászati Egyesület munkatársa. November 2-án este az egyik október 31-én készült, összesen 20 perc expozíciós idejű felvételükön egy olyan égitestet fedeztek fel, amely szűk egy hónap alatt mintegy duplájára növelte fényességét, 20,8 magnitúdóról 20,2 magnitúdóra fényesedett.
Az SN 2010jk jelű szupernóva kifényesedése egy távoli galaxisban. Az animációban látható felvételek rendre október 7-én, 31-én, és november 1-jén készültek.
A Sloan Digital Sky Survey nagy határfényességű felvételei alapján egy halvány galaxisról volt szó, ám az újonnan megjelent, pontszerű forrás nem a galaxis középpontjában, hanem attól egy kicsit északra mutatkozott. Ez azt jelentette, hogy nem a galaxis vagy annak magja fényesedett ki, hanem egy benne található (esetleg pont a galaxis irányában, de előtte látszó) égitest, a felfedezők reménye szerint egy új szupernóva. Ennek eldöntéséhez azonban fel kellett venni a pontforrás színképét, ami egy ilyen halvány égitest esetén nagyon nehéz feladat. Csak a világ legnagyobb távcsöveivel van rá mód, melyekre azonban ilyen hirtelen szinte lehetetlen észlelési időt kapni. Szerencsére azonban volt megoldás, hiszen Vinkó József, a Szegedi Tudományegyetem munkatársa, az ottani szupernóvákat kutató csoport vezetője nemzetközi együttműködések kapcsán hozzáfér ilyen kaliberű műszerhez. Végül a Texasi Egyetem és a Harvard munkatársainak (J.C. Wheeler, E. Chatzopoulos, G.H. Marion és M. Shetrone) segítségével november 4-én a 9,2 méteres Hobby-Eberly Telescope-pal sikerült elkészíteni az égitest színképét.
Az eredmények alapján egy meglehetősen szokatlan robbanással van dolgunk, pontos besorolása nem kis nehézségbe ütközött, ám jelen állás szerint egy z=0,28-as vöröseltolódású, IIn típusú szupernóvát találtak Piszkés-tetőn, amely nem sokkal van felrobbanása után. A IIn azt jelenti, hogy egy nagytömegű óriáscsillag megsemmisülésének lehetünk szemtanúi, pontosabban annak igencsak késői megfigyelői. A z=0,28-as vöröseltolódás ugyanis azt jelenti, hogy a szupernóva távolsága 3-4 milliárd fényév, vagyis a jelenség 3-4 milliárd évvel ezelőtt, a Naprendszer és bolygónk kialakulása után nem sokkal történt. A robbanás fénye 3-4 milliárd éven át utazott a világűrben, mígnem 2010. október 31-én megérkezett hozzánk.