A LOFAR rádióteleszkóp megfigyelései alapján először sikerült egyértelműen azonosítani egy Naprendszeren kívüli csillagból származó koronakitörés lehetséges rádiójeleit, ami új bizonyítékot szolgáltat a csillagaktivitás és az exobolygók közti kölcsönhatások megértéséhez.
A koronaanyag-kidobódások (Coronal Mass Ejection, CME, más néven koronakitörések) csillagokból származó plazmakilövellések, amelyek – a Napunk esetében – a Naprendszer űridőjárásának legfontosabb forrása: ezek okozzák többek között a napjainkban akár hazánkból is látható sarki fényeket. Elméleti modellek szerint a CME-k kulcsszerepet játszanak a bolygólégkörök eróziójában, különösen azoknál a bolygóknál, amelyek közel keringenek központi csillagukhoz. Ugyanakkor ez a következtetés mindeddig vitatott maradt, mivel a távoli csillagokból származó CME-k észlelései meglehetősen ritkák, és a bizonyítékok általában közvetettek.
A Napon egy gyors CME jellegzetes rádiós jele az ún. II-es típusú rádiókitörés (Type II burst), amelyet az a lökéshullám kelt, amely akkor keletkezik, amikor a CME nagy sebességgel halad át a csillagkoronán a bolygóközi térbe. Az ilyen II-es típusú kitörések fontos nyomjelzők, mivel igazolják, hogy a plazma fizikailag elszakadt a csillag magnetoszférájától.
A kutatók a LOw-Frequency ARray (LOFAR) műszer Two-metre Sky Survey (LoTSS) felmérésének keretében egy csillagból származó rádiókitörést detektáltak, amely meglepő hasonlóságot mutat egy II-es típusú napkitöréssel.
A teljes, 8 órás megfigyelésre vonatkozó teljes intenzitás-dinamikus spektrum a felső panelen látható, ahol a kitörést két piros vonal jelöli. Az alsó panelek a kitörés középpontjára fókuszálnak; balról jobbra a Stokes I, az abszolút értékű V, valamint a Q és U komponensek dinamikus spektrumai láthatók.
A mintegy 2 perces esemény során, amelynek forrása az StKM1-1262 nevű fiatal M-törpe, a a frekvencia 166 MHz-ről 120 MHz-re változott – a sugárzás frekvencia-, idő- és polarizációs tulajdonságai hasonlóak a Napon látott eseményekhez.
A mérések alapján a lökéshullám sebességét 2400 ± 600 km/s-ra becsülték 144 MHz-nél. A Nap esetében az ilyen nagy (>2400 km/s) sebességű CME-k ≳95%-át kíséri II-es típusú kitörés. Az ilyen események gyakoriságát 0,84*10⁻³ /nap/csillagra becsülik a kutatók az M-törpék között.
Az emissziós frekvencia alapján a kidobódott plazma sűrűsége meghaladja a ~3 × 10⁸ cm⁻³ értéket, ami mintegy egy nagyságrenddel magasabb, mint amekkorát a CME-k exobolygókra gyakorolt hatásának szimulációi általában feltételeznek. Ez arra utal, hogy az ilyen csillagok közelében keringő bolygók sokkal erősebb plazmahatásoknak lehetnek kitéve, ami jelentős szerepet játszhat a légkörük hosszú távú fejlődésében és esetleges elvesztésében.
A kutatás a Nature folyóiratban jelent meg (https://www.nature.com/articles/s41586-025-09715-3), a kapcsolódó eredményeket az Astronomy & Astrophysics folyóirat fogadta el közlésre (https://arxiv.org/abs/2511.09296, https://arxiv.org/abs/2511.09312v1)
Korábbi hasonló cikkek:
