Öt nap, sok érdekes eredmény, nagyravágyó űrtávcső-tervek: zárógondolatok a CoRoT-Kepler konferencia kapcsán.
A toulouse-i asztroszeizmológiai-exobolygós konferenciáról az eseményekkel párhuzamosan már beszámoltunk itt és itt. A történet fonala a szerdai fél nappal ért véget, jelen összefoglaló célja pedig a péntek délutánig zajló második időszak lényegesebb pillanatainak megörökítése, illetve a témakör kapcsán felmerülő záró gondolatok képernyőre vetése.
Mint az a hétfőtől péntekig tartó konferenciákon szokásos, szerdán rövidített programot ültünk végig délelőtt, hogy a gyors ebédet követően a 80 km-es távolságra lévő Albi városába ellátogathassunk egy buszkirándulás keretében. A tájat messziről uralja a 2010-ben UNESCO által világörökségnek nyilvánított katedrális (és környéke, az óváros), amelynek közel 800 évre visszanyúló története izgalmas és a turisták figyelmét fenntartó téma bármely ügyes idegenvezető számára. Ugyanitt, a katedrális szomszédságában található a Toulouse Lautrec múzeum, így a középkori históriák kedvelői mellett a modernebb korszakok kultúráját fogyasztók is megtalálják a minőségi időtöltés lehetőségét.
Csütörtökön, összhangban az egész heti programmal, folyamatosan váltakoztak a csillagok fizikájával, illetve az exobolygókkal kapcsolatos előadások. Néha a két téma találkozott: Simon Murphy például szépen összekötötte a területeket a nem fedési exobolygók kimutatására használható újszerű technika bemutatásával, aminek elve a sokmódusú pulzációk periodikus fázismodulációján alapul. A dőlt pályájú forró Jupiterek, az excentrikus pályákon mozgó csillagok váltakozó árapályereje által gerjesztett rezgések és a csillag-bolygó kölcsönhatások elméleti finomságai okosították és szépítették a hallgatóság tagjait.
Csütörtökön délután a csillagaktivitás és exobolygók kölcsönhatásai kerültek terítékre, ami szépen kibővítette az egész konferencia perspektíváit egy addig eléggé elhanyagolt, pedig a valóságban nagyon is fontos fizikai jelenségkörrel. Csillagfoltok segítségével akár bolygórendszerek kora is megbecsülhető, míg léteznek arra utaló jelek, hogy a csillagukhoz közel keringő exobolygók befolyásolhatják a központi égitest mágneses aktivitását
A csütörtöki nap során két fontos asztroszociális eseményre került sor: ebédszünetben elkészült a konferencia hivatalos csoportképe, este pedig a nagyon igényesen megszervezett konferenciavacsora teremtette meg az informális eszmecserék közismerten minden más kommunikációtól hatékonyabb lehetőségeit.
Pénteken komoly fizikai folyamatok elméleteiről hallhattunk, elsődlegesen a csillagok belső forgása és aktivitása közötti kapcsolatról, másodsorban pedig az alkalmazott asztroszeizmológia lehetőségeiről fényes exobolygós csillagok esetében. A délutáni záróakkordok közül kiemelkedett Marc Pinsonneault lendületes előadása, aki a Sloan Digital Sky Survey (SDSS) egyik utódprojektjének, az APOGEE Tejútrendszer-felmérésnek a részleteit mutatta be. A dolog érdekessége, hogy a Kepler látómezejében található vörös óriáscsillagokról készült APOGEE-színképek és a Kepler-fénygörbékből levont asztroszeizmológiai következtetések kombinálása érdekes asztrofizikai csemegét jelentenek a Tejútrendszer szerkezetét és fejlődését kutató szakemberek számára.
Az ötödik nap végére mindenképpen egyértelművé vált, hogy mind az exobolygókutatás, mind az asztroszeizmológiai valódi forradalmon esett át az elmúlt öt évben, amiben domináns tényező volt az ultraprecíz űrfotometria rutinszerű alkalmazása. A CoRoT és a Kepler egyaránt olyan területekre vezette el a kutató elméket, melyek korábban csak elméleti vizsgálatokkal voltak elérhetők. A Kepler eredményei már most bekerültek a tankönyvekbe, így kétségkívül drámai gyorsasággal bővültek ismereteink. A kisméretű bolygók gyakoriak; a többszörös exobolygórendszerek mindenféle csillagkörnyezetben előfordulnak; a bolygógyakoriság függ a csillagok paramétereitől, de ezen összefüggés valódi természete még nincs felderítve – alapvető kérdések, melyekre a Kepler nélkül még sokáig nem kaptunk volna válaszokat. Ugyanakkor a csillagpulzációk kutatása is hihetetlenül kibővült, új jelenségek felfedezése mellett a mikromagnitúdós pontosság a klasszikus témákat is teljesen megújította.
A jövő egyértelműen az új űrtávcsövek megépítése felé vezet. Az amerikai TESS és európai CHEOPS programok már 2017/18-tól szállítani fogják az új adatokat, a PLATO 2.0 európai tervezet pedig 2024, azaz jó tíz év múlva fogja kitölteni az exobolygók addig még üresen hagyott paraméterterét valódi rendszerek adataival. A fókusz a lakhatósági zónába eső kőzetbolygók felfedezésére és részletes jellemzésére irányul, ami természetes folyománya annak, hogy egyre közelebb kerülünk a mindannyiunkat izgató nagy kérdés megválaszolásához: élet az Univerzumban – merre keressük?
10-15 év múlva sokkal okosabbak leszünk.