Az M33 tőlünk 3 millió fényévre lévő spirális galaxis. Roberta
Humphreys (University of Minnesota) és munkatársai egy változócsillagot
tanulmányoztak a galaxisban, amelyről több évtizedes adatsorunk van.
Az A-változóként jelölt objektum 1950-ben még az egyik
legfényesebb csillag volt az M33-ban. Az ekkor rögzített
színképfelvétel alapján F-típusú szuperóriásként sorolták be, azaz
Napunknál valamivel forróbb felszínű és sokkal nagyobb energiakibocsátású égitest volt.
Később több mint 3 magnitúdót
halványodott, és ezzel párhuzamosan színe a vörös felé tolódott el. Az
1970-es és 1980-as évek fordulóján még mindig erősen mutatta ezeket a
jellemzőket. Egy 1985-ben készült spektrum alapján M-típusú
szuperóriásként katalogizálták, amely felszíni hőmérséklete több ezer
fokkal alacsonyabb a Napénál. Legfényesebbnek az infravörös tartomány
10 mikrométeres hullámhosszán mutatkozott. Teljes energiakibocsátása
kb. százezerszerese volt a Napénak, és nagyságrendileg 0,0001
naptömegnyi anyagot veszített évente.
A kérdéses csillag egy 1949-es (balra) és egy 1992-es (jobbra) felvételen (Palomar Observatory nyomán)
A
halvány állapot oka egy vastag és poros csillagkörüli burok lehetett,
ami elnyelte a csillag látható tartományba eső sugárzását, majd az infravörös
tartományban kisugározta. A burokban lévő por a csillag színképében titánium-oxid
elnyelési sávokat hozott létre. A 2003-ban készített színképfelvétel alapján az
objektum ismét közelít a korábbi „letisztult” állapotához, jelenleg az
F és a G színképosztály több jellemzőjét is mutatja. A porburok
vékonyodott és megritkult, de valószínűleg teljesen még nem tűnt el.
Hasonló jelenséget már más csillagoknál is megfigyeltek, de lényegesen
rövidebb lefutással. Közülük legismertebb talán a Rho (ró) Cassiopeiae,
amelynél az ilyen halványodások csak 1-2 évig tartanak. A fenti
csillagnál az elhalványodás legalább 35, de inkább 40-50 évig tartott.
Forrás: astronomy.com 2005.07.01.
