Az OSIRIS-REx űrszonda már „rajta tartja szemét” a Bennu kisbolygón

4451

A NASA OSIRIS-REx űrszondája már a Bennu földközeli kisbolygó megközelítésére irányuló manővereket végzi, elkészítette első felvételét a cél-aszteroidájáról és „rajta tartja szemét”, vagyis érzékeny képfelvevőivel követi úti célját.

A NASA OSIRIS-REx (Origins, Spectral Interpretation, Resource Identification, Security-Regolith Explorer) űrszonda programjának célkitűzése a (101955) Bennu földközeli kisbolygó közeli részletes vizsgálata és a felszínéről talajminta Földre juttatása laboratóriumi vizsgálatok céljából.

A 2016. szeptember 8-án útnak indított OSIRIS-REx szonda a földközeli Apollo
aszteroida, a Bennu elérése céljából a Föld közelében elrepülve hintamanővert hajtott végre 2017. szeptember 27-én, és most 2018. augusztusában már csak mintegy 2 millió kilométerre van a célobjektumától. Augusztus közepétől a szonda megkezdte a kisbolygó megközelítését, és 17-én mintegy 2,2 millió kilométer távolságból elkészítette első távoli felvételeit úti céljáról, a kis aszteroidáról. A felvételeken a kisbolygó még „csillagszerűnek” látszik, tehát még nem felbontott, így az alakja és felszíni részletei nem figyelhetők még meg. Az alábbi képen az OSIRIS-REx első felvételeinek egyike látható a Bennu kisbolygóról a Serpens (Kígyó) csillagképben.

A NASA OSIRIS-REx űrszondája első felvételeinek egyike úti céljáról, a (101955) Bennu kisbolygóról (a zöld körön belül) 2018. augusztus 17-én a szonda PolyCam kamerájával az aszteroidától mintegy 2,2 millió kilométer távolságból (Kép: NASA/GSFC, 2018. augusztus 24.)

Az alábbi animáció a Bennu kisbolygó látszó mozgását mutatja a Serpens csillagai között az OSIRIS-REx PolyCam kamerája 2018. augusztus 17-én készített felvételein.

A Bennu kisbolygó (a zöld körön belül) látszó mozgása a csillagok között a NASA OSIRIS-REx PolyCam kamerája által készített felvételeken 2018. augusztus 17-én (Kép: NASA/GSFC, 2018. augusztus 24.)

A PolyCam kamera az OSIRIS-REx OCAMS (OSIRIS-REx Camera Suite) képfelvevő rendszerének része, egy 20 cm-es, f/3,15 Ritchey-Chrétien rendszerű, 0,8 fok látómezejű felvételek készítésére alkalmas teleszkóp, amely nagy távolságból képes felvételeket készíteni a Bennu kisbolygóról.

Az OSIRIS-REx szonda fedélzeti műszereit és berendezéseit az alábbi ábra mutatja be.

A NASA OSIRIS-REx űrszondája műszereinek elhelyezése, köztük a PolyCam kamera (Kép: NASA OSIRIS-REx Mission)

Az űrszonda által a Bennu kisbolygóról készített első fotók a szonda navigációjának, a szonda és kisbolygó pályáinak további pontosítására is szolgálnak.

Ami az OSIRIS-REx szonda programját illeti, a most megkezdett aszteroida-megközelítési műveletek (képfelvételek, pályamanőverek) október 1-től további négy manőverrel folytatódnak, amelyek során a szondát lelassítják, hogy pályája a Bennu napkörüli pályájához simuló legyen. Október közepén a talajmintát vevő speciális kar védőburkát leválasztják és több felvételt is készítenek a kar állapotáról. A tervek szerint október végére elkészül a Bennu alakjának modellje a szonda közeli felvételei alapján és november közepére az aszteroida felszínének és felszíni alakzatainak feltérképezése is megkezdődhet. A szonda a tervek szerint ez év december 3-án áll majd a Bennu körüli pályára. A Bennu körüli első hónapban a kisbolygó északi pólusa, egyenlítője és déli pólusa fölött fog elrepülni a szonda, a felszíntől 7 km és 19 km távolságban. Ezek a pályamanőverek lehetővé teszik az aszteroida tömegének meghatározását, amit a szonda további navigációjához elengedhetetlen ismerni, tekintettel a felszínt érintő talajminta-vételi manőverek pontos és veszélytelen kivitelezésére. Annál is inkább, mert a NASA első, aszteroidáról felszíni mintát vevő űrszondás programjának cél-kisbolygója csak mintegy 500 méteres, így egyben az űrkutatás történetében első olyan szondája is, amely az eddigi legkisebb égitest körül áll pályára. A szondát hosszú időn keresztül kell a kis aszteroida körül tartani, sőt óvatosan a felszínt is meg kell közelíteni és onnan mintát venni, majd biztonságosan el kell távolodni a kisbolygótól.

A tervek szerint 2020. júliusában megtörténik a talajminták összegyűjtése és a szonda kapszulája 2023. szeptemberében tér majd vissza a Földre a mintával. Izgalommal várjuk az OSIRIS-REx űrszondáról szóló további híreket.

A hír megjelenését a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” projekt támogatta.

Források:

Kapcsolódó internetes oldalak:

Hozzászólás

hozzászólás