Az űrtávcsövek új korszaka

2197

A NASA elfogadta egy újfajta űrtávcső-projekt előkészítésének első fázisát. A hagyományos űrtávcsövek fénygyűjtő felületének növelését komoly technikai tényezők gátolják. Ezeknek az akadályoknak a leküzdése érdekében a mérnökök egy egészen futurisztikus elképzelés megvalósításán dolgoznak. Az új elképzelés szerint egészen kisméretű távcsőkomponenseket küldenének a világűrbe, amelyek autonóm módon navigálnák magukat a tervezett célpontba, ahol szintén autonóm módon egymáshoz kapcsolódva építenének fel egy hatalmas űrtávcsövet.

A programon dolgozó kutatócsoport vezetője, Dmitry Savransky, a Cornell Egyetem gépész- és űrhajósmérnök professzora elmondta: „A NASA innovációs programja pontosan erről szól; kitalálunk egy őrültnek hangzó ötletet, amit vázlatos számításokkal igyekszünk alátámasztani. Végül egy kilenc hónapos program kerekedik belőle, amely során a megvalósíthatóság különféle kérdéseire keresünk válaszokat.”

Sematikus ábra egy modulról a bal alsó sarokban, illetve a kb. 1000 modulból a Földtől távol, autonóm módon felépült, több mint 30 m átmérőjű kész főtükörről. Forrás: Cornell Egyetem.

Mason Peck, Savransky kollégája a Cornell Egyetemen és a NASA korábbi technológiai vezetője szerint a csoport jó úton jár: „Az autonóm űreszközök elterjedésével, és a kisméretű űreszközök építésében felhalmozódott tudásunkkal a Savranskyék által megválaszolni kívánt kérdés nagyon is időszerű: lehetséges-e távolabbra és élesebben ellátó űrtávcsövet építeni kicsi és olcsó részegységekből, amelyek a világűrben keringve állnak össze egy egésszé?”

A tervezés NASA által most támogatásra érdemesnek ítélt első fázisában a csoportnak kilenc hónap áll rendelkezésére a részletek alaposabb kidolgozására és a megvalósíthatóság vizsgálatára. Ha ebben sikerrel járnak, akkor a NASA-nál pályázhatnak majd a második fázis támogatására.

Savransky meggyőződése, hogy az önmagukat összeszerelő űrtávcsövek lehetséges megoldást kínálnak azon akadályok leküzdésére, amelyeket a jelenlegi tervezési és összeszerelési módszerek napjainkra elértek. A Hubble főtükrének 2,4 m, a 2020-ban felbocsátani tervezett James Webb  fő optikai elemének pedig 6,5 m lesz az átmérője. Savransky 30 m-es távcsövet tervez, és készséggel elismeri, hogy ez „igazán nehéz” feladat. – „A James Webb lesz a legnagyobb világűrbe juttatott asztrofizikai obszervatórium, és már ez is elképesztően nehéz feladat.” – fejti ki Savransky. – „Ha a méretet tovább szeretnénk növelni 10, 12, vagy akár 30 m-re, nos, elképzelni is nehéz, hogyan volna ez megvalósítható a jelenlegi módszereinkkel.”

Savransky ezért ezernyi, egyedileg programozható hatszögletű modult képzel el, melyek mindegyike 1 m átmérőjű, és mindegyik modul egyik végére szabályozható, aktív tükröt szerelnek. Ezek építenék fel a fő- és segédtükröt. A modulokat más NASA küldetések mellett mintegy „potyautasként” küldenék a világűrbe, ami a költségek lényeges csökkentését teszi lehetővé. Felbocsátás után a modulok autonóm módon navigálnának a Nap–Föld rendszer második Lagrange-pontjába (L2), ahol a két égitest gravitációja pontosan ellensúlyozza az űreszköz egy éves keringéséből származó centrifugális erőt. Ebben az egyensúlyi pontban parkolópályára állíthatóak az egységek.

Peck Savransky elképzelésének lelkes támogatója: „Ha Savransky professzor be tudja bizonyítani tervének működőképességét, azzal megváltoztathatja az űrkutatást.” – áradozik Peck. – „Élesebben és messzebbre láthatunk majd, mint valaha – akár az exobolygók felszínét is megpillanthatjuk.”

Forrás: Phys.org

Hozzászólás

hozzászólás