Az augusztusi meteorhullás, melyet a magyar néphagyomány Szent Lőrinc könnyeinek nevez, legalább kétezer éves múltra tekint vissza. Az első feljegyzés, amely biztosan a Perseida meteorrajt említi, kínai csillagászoktól származik Kr.u. 36-ból. Rendszeres kínai, japán és koreai megfigyeléseink vannak a VIII. és XI. század közötti időszakról, a XII. és a XIX. század között azonban csak szórványosan említik. A "modern" kor számára Adolphe Quételet fedezte fel 1835-ben Brüsszelből. Megállapította, hogy az augusztusi meteorok a Perseus csillagkép irányából látszanak szétsugárzódni – innen ered a Perseidák elnevezés.
Egy csodás Perseida a Cygnus-Tejút előtt. A meteor nyoma fölött az Észak-Amerika-köd és a Deneb látható, jobb oldalon pedig a Lyra csillagkép.
Miután a marscsatornákról elhíresült Giovanni Schiaparelli kiszámolta néhány 1864 és 1866 között megfigyelt perseida meteor naprendszerbéli pályáját, azonnal föltűnt neki, hogy a pályaelemek mennyire hasonlítanak az 1862-ben megfigyelt Swift-Tuttle-üstökös pályaelemeihez. Egyértelmű volt a következtetés, hogy a Perseidák meteorrajt felépítő milliárdnyi porszemet a ma 109P/Swift-Tuttle néven ismert üstökös szórta szét a Naprendszerben, illetve magyarázatot nyert, hogy miért láttak olyan sok perseida meteort az 1861-1863 közötti években. A porforrás éppen a közelünkben járt.
Munkában a 109P/Swift-Tuttle-üstökös. A napsugárzás által kipárolgó és a csóvába jutó anyag később szétoszlik a pálya mentén. [Chris Cook]
Bár az üstökös 130 év alatt kerüli meg a Napot, és 1992-es napközelsége után jelenleg már az Uránusz pályáján is túl jár, bolygónk most nyáron is találkozni fog a meteorrajjal. A sok ezer év alatt, amit a szülőüstökös a Naprendszerben töltött, a törmelékfelhő már a teljes pálya mentén szétszóródott. Az apró porszemek sebessége 200000 kilométer óránként, így a légkör sűrűbb részeibe érkezve látványos tűzijátékot produkálva égnek el és fejezik be "égi pályafutásukat."
Bill Cooke (NASA Marshall Űrrepülési Központ) szerint idén augusztus 12-én, kedden hajnalban van a legnagyobb esélyünk arra, hogy a legtöbb meteort láthassuk ebből az áramlatból. Ekkor szerencsére már a Hold fénye sem fog zavarni, égi kísérőnk a horizont alatt tartózkodik majd. Fényszennyezéstől mentes észlelőhelyen jó esetben minden percben várhatunk egy-egy pompás felvillanást. A percre – de még órára sem – pontos előrejelzés nyilvánvalóan lehetetlen az üstökös pályája mentén folyamatosan elszórt anyag miatt, mindenesetre nagy valószínűséggel ezidőtájt fog a Föld találkozni egy nagyobb porcsomóval. Természetesen nem csupán ekkor érdemes kinézni az égboltra a hullócsillagokra várván. Aki teheti, már az ezt megelőző és az ezt követő napokban is kitelepülhet fényszennyezéstől viszonylag mentes, sötét égboltú helyre.
Képünkön az augusztus 12-én hajnalban,
északkeleti irányban látható égbolt fényesebb csillagai és csillagképei
láthatók. A Perseidák radiánsa az a pont, melynek
irányából a meteorok érkezni látszanak. [Sky & Telescope]
Nagyon érdekesek lehetnek az esti órák, ugyanis ekkor van esélyünk megfigyelni azokat a meteorokat, amelyek éppen csak súrolják a földi légkört, mintegy "lepattanva" róla. Ezek a meteorok meglehetősen ritkák, de mivel lassan haladva szinte horizonttól horizontig az egész eget "végigszántják" és a legtöbbször színesek is, megfigyelésük életreszóló élmény. Ennek ellenére a Perseida meteorraj alapvetően hajnali raj. Bár a legfényesebb példányok a városokból is látszanak, a hullócsillagzápor látványának teljes élvezetéhez szükséges a sötét égbolt és
a nyugodt körülmények. Megfigyeléseinket végezhetjük nem csupán a
nyakunkat tekergetve, hanem kényelmes pozícióban, a földre
terített hálózsákon, pokrócon fekve is. Az égbolt bármely részét nézhetjük, a hullócsillagok mindenhol feltűnhetnek. Ha mégis választani kell, talán az északi és déli irányokat ajánljuk. A legnagyobb "nyüzsgés" idején, azaz augusztus 12-én hajnalban óránként több tucat meteorra számíthatunk, akár percenként, félpercenként egyre.
Forrás: NASA Science News
