Augusztus 5-én 21:47-kor országszerte számos helyszínről látták a hazánkat bevilágító tűzgömböt, melynek fényességét -6, -8 magnitúdóra becsülték.
A becsehelyi meteorkamera készítette a leglátványosabb felvételt a jelenségről:
Perkó Zsolt beszámolója: "Ma este éppen a becsehelyi csillagvizsgálótól tartottunk hazafelé és csak az autóból láttuk a hatalmas fényű meteort, 21:45-öt mutatott az autó órája. (Észlelők Perkó Tímea, Gazdag Attila, Perkó Zsolt). Arra lettünk figyelmesek, hogy a tőlünk bal kézre eső szántóföld felől valami bevilágítja az autónk belsejét. Hirtelen nem is értettem (én vezettem), hogy onnan hogyan jöhet egy autó. Kinéztem balra és szinte az autóval párhuzamosan, a horizonthoz képest lapos szögben haladt a tűzgömb, szinte előzésbe kezdett. A fénye és égése engem arra emlékeztetett, mint amikor az iskolában kémia órán magnézium szalagot égettünk, aztán pukkanás után a vége zöld színű volt. A kihunyást mi szinte a közeli szántóföld fölött láttuk kb 20 fok magasan ÉK-i irányban. Kb 3-4 másodpercre saccoltuk az időt amíg látni lehetett. Annyira közelinek tűnt, hogy majdnem elindultunk keresni a maradékát. 🙂 Kár hogy nem maradtunk még 5 percet, akkor páholyból nézhettük volna. Szerencsére az obszervatórium oldalára szerelt videometeros rendszer kamerája rögzítette a tűzgömb képét, ami annyira fényes volt, hogy a következő két felvétel már beégett."
A tűzgömb Ludányhalásziból, Berkó Ernő egyik kamerájával megörökítve:
A leglátványosabb felvételt Rosenberg Norbert készítette Adonyból:
A Polaris Csillagvizsgálóból Mizser Attila és Fűrész Gábor látta a jelenséget: "Egy nagyon fényes, legalább -6-os tűzgömböt láttunk a Polaris-teraszról 19:46 UT táján. Megvilágította a teraszt is a fénye, árnyékot vetett. Zöldes fénye volt, feltűnően narancsos csóvát húzott maga után, nyom viszont nem nagyon maradt. 2-3 másodpercig húzott az égen, az Arcturus táján tűnt fel, és DNy-on tűnt el, a kiserdő fái fölött. Nem volt Perseida."
Kocsis Antal írja: "Hajmáskérről mi is láttuk a fényes tűzgömböt. Éppen Szocsin Norbert 20 cm-es Dobson-távcsövét teszteltük, amikor kifényesedett minden épület (garázsok) és a fák a környéken, erre kaptam fel a fejem. Nagyon szép, hihetetlenül fényes volt, színe kívül narancsos-sárga, belül kék és zöld. Kicsit ívelt volt a pályaíve. Viszonylag hirtelen hunyt ki. Nyomot szinte nem is hagyott érdekes módon. Norbi nem is hitte, hogy tűzgömb, azt hitte valamilyen petárda lehetett, mivel éppen valami falunapi rendezvény zajloltt. Fényesssége legalább -6 vagy -8 (vagy még több?) lehetett, hiszen megvilágította a sötét garázssort. Akik láttuk: Kocsis Antal, Kocsisné Vörösházi Villő és Szocsin Norbert. Időpont: 19:46:40 UT körül.
Később telefonon beszéltem az éppen Szentgál mellett fényképezni készülődő Novák Andrással és Németh Csabával, ők is látták a fényes tűzgömböt, ott is megvilágította a tájat és kiemelték a nagyon élénk és feltűnő zöldes színét."
Zsámba István beszámolója: "Braskó Sándorral jómagam is láttam az
említett tűzgömböt Szentlélekről a parkolóból, helyi idő szerint
21:46-kor. Tőlünk nézve az Arcturusnál fényesedett fel, és a Skorpiótól
nyugatra eltűnt a távoli bozót takarásában. Mielőtt eltűnt a
látóterünkből többször nagyon felfényesedett, -7 -esnek becsültük, bár
lehet kissé túlzóak voltunk, kevés tapasztalatunk van e téren. Miután a
bozót eltakarta további felvillanások látszottak a párás égen és a
felhőkön, szabályosan olyan érzésünk volt, mintha becsapódott volna.
Nyilván ez nem történt meg, de a látvány nagyon ezt sugallta. Az éjszaka
folyamán még legalább két tucatnyi jóval halványabb meteort láttunk,
több hasonlóan zöld színű volt."
Landy-Gyebnár Mónika írja: "Egy badacsonyi barátom is látta, ill. kb 5 perccel a fény után a kettős robajlást is hallotta. Az az érzésem, hogy én is ezt hallottam, már jócskán félálomban voltam, amikor valami robajlott kétszer, egymás után nem sokkal, kérdeztem is a férjemet, hogy ez mi volt, de ő nem hallotta (én az ablak alatt alszom közvetlen, ő messzi volt és ment a számítógépe is), azt hittem, hogy szokásos újgazdag esküvő tűzijátéka volt. Most ugrott csak be a dolog. Az tuti, hogy fél 10 után hallottam, mert kb akkor tettem le a könyvem, mivel már ragadtak a szemeim…"
Csizmadia Szilárd beszámolója: "A jelzett időpont környékén a mellékelt felvétel készült: sajnos csak a jelenség első kb. harmada látható rajta, a többi lefutott (ha
ez az, mert az időpontokat egyeztetni kell – lehetséges, megint van egy kis időbeállítás-problémánk; estére ezt ellenőrzöm). A nagyjából a Pegazusban haladó tűzgömböt éppen a Holdat észlelő-bemutató táborozók is látták tegnap este. Egyesek szerint 4 másodperces jelenség lehetett. Többen, főleg az első táborozók megijedtek, a már sokadszor táborozók nagyon meglepődtek, a veteránok közül pedig sokan nemcsak lelkendeztek, de el is csodálkoztak: ennyire zöldes, hosszú, nagy és ennyire darabolódó jelenséget soha nem láttak sokan még. Néhányan a saját árnyékukat is megpillantották egy pillanatra (azok közül, akik háttal álltak a jelenségnek, az árnyékuk megpillantására kezdték el keresni a jelenség forrását). Legalább kétszer villant. Többen – főleg, akik a jó irányba néztek, hiszen akiknek meg kellett fordulniuk, csak a jelenség végét látták – leváló darabokat, a tűzgömb szétesését is észlelték vizuálisan. Némi egyeztetés után fényességét legalább -8 magnitúdóra tették, de én megkockáztatok ennél jóval nagyobb, -10, -11 magnitúdót is (mivel Holdat mutattam be távcsővel, én csak a legutolsó részét láttam, de az ég és az észlelőudvar kivilágosodását magam is észleltem). Az észlelés helye: Szécsisziget (Zala megye)."
A VCSE zalaegerszegi kamerájának felvétele
További képek, információk az Időképen itt.
Ajánlat
- A 40 éves Meteor honlapja: meteor.mcse.hu
- Támogassa az MCSE-t tagdíjával, adományaival, munkájával az Önkéntesség Évében!