Az előrejelzések szerint december 14-én, pénteken hajnalban várható a Geminidák meteorraj maximuma. Megfelelő időjárás esetén érdemes a megfigyelést már előző estéken is elkezdeni, míg a maximum éjszakáján este 10 utántól már várhatók a keleti égen feltűnő hullócsillagok. A meteorraj látszó kisugárzási pontjának (az ún. radiánspont) emelkedésével várhatóan egyre több meteort láthatunk egészen az éjfél után, péntek hajnalban bekövetkező maximumig, amikor óránként akár több tucat hullócsillag is átszelheti az égboltot.
Egy 2006-ban felvillant geminida meteor nyoma az Orion és a Nagy Kutya csillagképek között
A legtöbb meteorraj egy-egy üstököshöz köthető. Az igen elnyúlt pályán keringő, főleg fagyott gázokból és porból álló üstökösmagok a Nap megközelítésekor felmelegednek, párologni kezdenek, aminek eredményeképpen a kiszabaduló szemcsék csomója az égitest magjától elszakadva ugyan, de közelítőleg annak pályáján kering tovább a Nap körül. Amikor a Föld Nap körüli keringése során metszi az üstököspályát, a bolygónk légkörébe ütköző, majd hullócsillagként felizzó szemcsék száma nagy mértékben emelkedik – egy meteorraj maximuma figyelhető meg.
Érdekes módon a Geminidákhoz nem egy üstökös, hanem a (3200) Phaethon földsúroló (a földpályát jelentősen megközelíteni képes) kisbolygó köthető. Hogyan kapcsolódhat egy meteorraj egy kisbolygóhoz, amely az üstökösmagokkal szemben nem tartalmaz felolvasztható gázanyagot, és ebben kötött szemcséket? Az egyik lehetséges magyarázat szerint a Phaethon kisbolygó egy másik aszteroidával való ütközés során veszítette el anyagának egy részét, amelyből a meteorrajt okozó szemcsék származnak. A számítások szerint azonban az ilyen ütközések túlságosan ritkák. A másik lehetséges magyarázat szerint a Phaethon valaha üstökös volt. Erre enged következtetni az a tény is, hogy a kisbolygó pályája nagy mértékben elnyúlt, hasonlóan sok üstökös pályájához. Az elnyúlt pályán haladva a mindössze 1,4 év keringési periódusú égitest jelentősen, akár a Merkúr bolygó távolságának felére is megközelítheti központi csillagunkat. Ezeknek a gyakran bekövetkező, intenzív hőbesugárzással járó periódusoknak köszönhetően gyorsan elveszíthette fagyott gázanyagát. Ennek során a valaha valószínűleg pompázatos üstökösből mára csak a teljesen száraz, fagyott gázoktól mentes mag maradt vissza. Amennyiben az elképzelés helyes, a Phaethon-üstökös számos sűrű porfelhőt bocsáthatott ki, amelyek a pálya mentén fokozatosan eloszolva és sodródva kerülhettek egyre közelebb ahhoz a ponthoz, ahol a Föld december közepe táján metszi az égitest pályáját. Így végül első ízben az 1860-as évek első felében, az amerikai polgárháború idején jelentkeztek a porfelhő szemcséi meteorrajként. Azóta a raj egyike a leglátványosabb és legmegbízhatóbban visszatérő meteorzáporoknak.
A nyugati égbolt látványa december 14-én hajnalban. A kép felső részén a meteorraj radiánspontja (Forrás: Science@NASA)
A (3200) Phaethon földsúroló kisbolygót potenciálisan veszélyes égitestként tartják számon. Jelenlegi pályájának legközelebbi pontja is biztonságos távolságban, 3,5 millió km-re húzódik a földpályától. 5 km-es átmérője közelítőleg fele annak a kisbolygónak, amelynek 65 millió évvel ezelőtti becsapódása a dinoszauruszok kipusztulását okozta. A kisbolygó a Földhöz december 10-én kerül a legközelebb, ekkor a 18 millió km-re levő objektum közepes és nagyobb amatőr műszerekkel is megkereshető lesz a Szűz (Virgo) csillagképben. 14 magnitúdós fényessége miatt természetesen szabad szemmel nem látható, de megfelelő körülmények között kb 20 cm-es távcsőben már azonosítható, illetve elérhető célpontot jelent CCD-kamerás képekhez.
Forrás: Science@NASA, 2007. december 3.
