2006-ban is folytatódott a csillagászati kutatások egyre gyorsuló
ütemű bővülése, és az újonnan megépült műszerek, pályára állított
űreszközök mellett számtalan fontos felfedezés történt a már évek,
évtizedek óta üzemben levő földi és űrteleszkópokkal. Az alábbiakban a
teljesség igénye nélkül válogatunk a tavalyi év jelentősebb eredményei
között, elsődlegesen a hírportálunkon megjelent cikkek alapján.
Pezsgő Naprendszer-kutatás
A nagyközönséget legjobban érdeklő terület vitathatlanul a saját
Naprendszerünk kutatása, amit tükröz a nagy számú bolygókutató szonda
aktivitása és a hétről hétre közzétett látványos helyszíni felvételek
sorozata. Januárban indult hosszú útjára a sok év bizonytalanság után
végül is zöld fényt kapott Plútó-szonda, márciusban érkezett a Marshoz a Mars Reconnaisance Orbiter, míg áprilisban a Vénusz kapott új látogatót a Venus Express képében. Míg a Szaturnusz rendszerében keringő Cassini új gyűrűt fedezett fel a bolygó körül, új megvilágításba helyezte az Enceladus pöfékelését és izgalmas felfedezésekkel járult hozzá a Naprendszer legnagyobb holdjának, a Titannak a megismeréséhez,
addig a Mars felszíni és űrbéli pályáról zajló felderítése meghozta a
régóta várt eredményt: az év végén működésképtelenné vált Mars Orbiter
2005-ös képein jelenleg is létező folyékony víz
jeleire bukkantak. Ez a felfedezés minden bizonnyal megerősíti a
jelenleg még csak tervekben létező újabb marsszondák szükségességét,
így a következő években várhatóan tovább fog folytatódni külső
bolygószomszédunk ostroma.
Visszatért a Stardust űrszonda, fedélzetén a csillagközi térből származó porszemekkel
A földi észlelők sem hanyagolták el a bolygók kutatását, így
februárban nem kerülte el a szemfüles amatőrcsillagászok figyelmét a
Jupiter legújabb óriásvihara, a Kis Vörös Folt megjelenése. Emellett tavasszal a szétesett Schwassmann-Wachmann-3 üstökös feltűnése váltott ki nagyobb hullámokat.
Panorámaképek a Mars felszínéről
A Neptunuszon túli térség kutatása soha nem látott aktivitással zajlott, egyre furcsább
égitestek felfedezésével és a Naprendszer peremvidékérõl alkotott
képünk tisztulásával (habár az továbbra sem biztos, hogy az 1 km-nél
kisebb Kuiper-objektumok fedései tényleg megfigyelhetők-e földfelszíni és űrbéli
mérésekkel). Az év legnagyobb médiavisszhangot kiváltó eseménye
tudományos szempontból valójában nem túl érdekes: a Plútó
bolygóstátusának elvesztése hosszú évek óta benne volt a levegőben.
Miközben kiderült, hogy csak nyolc bolygó van a Naprendszerben, két újabb Plútó-hold felfedezésével négyes törpebolygó lett a 76 éven át legtávolabbi bolygóként nyilvántartott égitestből.
A Szaturnusz és gyűrűrendszere hátulról megvilágítva
Az exobolygók világa
A más csillagok körül keringő bolygók, azaz az exobolygók kutatása a
csillagászatnak továbbra is a leggyorsabban fejlődő területe – év
közben be is vezettük hírportálunk asztrofizika témája alá az exobolygók külön alpontját. Számunka mindenképpen a legnagyobb hír az első magyar felfedezésű
exobolygó volt, mely a fedési exobolygók egyre népesebb táborának
különleges tagja. Az egyéb felfedezések sorában találunk fedési
exobolygót kettős csillagrendszerben, három exo-Neptunuszt egy csillag körül (közülük egy a lakhatósági zónában), egymás körül keringő exobolygó-párt központi csillag nélkül, exobolygókat 30 ezer fényévre, a Tejútrendszer magjában és 10 fényévre, az ε Eridani körül… Kis túlzással, ahova nézünk, sorra bukkannak elő a bolygórendszerek, melyek kutatásába amatőrcsillagászok is bekapcsolódhatnak.
Az egyre érzékenyebb műszerek még akár pár évvel ezelőtt is
hihetetlennek tűnő eredményekre vezettek. Elég csak utalni az υ
And bolygójának felszíni hőmérsékletére, aminek változásait a Spitzer infravörös űrtávcső adatai alapján lehetett kimutatni, vagy az exobolygókon alapuló csillaglégkör-mérések lehetőségére. Egyelőre még a fantázia birodalmába tartozik a földönkívüli növényzet közvetlen kimutatása, de ennek lehetősége egyre közelebb kerül a valósághoz. Az év végén pályára állított COROT
fotometriai űrtávcső a tervek szerint akár Föld típusú kőzetbolygók
kimutatására is képes lesz, az első eredményekre azonban legalább 2007
második feléig várni kell.
Csillagok, csillagok
Mint azt jól tudjuk, a csillagászok ugyanúgy szeretik a robbanásokat
vizsgálni, mint a kisgyerekek a tűzijátékot megfigyelni. Nem véletlen,
hogy a csillagokkal kapcsolatos híreink többsége hirtelen
energiafelszabadulással járó jelenséggekkel voltak kapcsolatosak.
Februárban, 21 év szünet után újra kitört az egyik legközelebbi
visszatérő nóva, az RS Ophiuchi,
amelyben a fehér törpe felszínén a kísérőcsillagtól elszívott
gázanyagban indult be a termonukleáris fúzió. Ezzel szinte egyidőben
hozták nyilvánosságra a neutroncsillagok új típusú kitöréseinek
felfedezését, ami a rádiócsillagászat berkeiben váltott ki nagyobb
hullámokat. Visszatérő témánk volt a gammakitörések egyre gazdagabbá
váló elméleti leírása, a rövid és hosszú gammavillanások közötti különbségek, illetve az új típusú csillaghalál lehetősége. De mint megtudtuk, a viszonylag jól értettnek tekintett Ia típusú szupernóvák között is előfordulhatnak különleges jószágok,
melyekben akár 2 naptömeget elérő fehér törpék robbanása is
elképzelhető. Év közepén a klasszikus változócsillagászat szerelmesei
a χ Cygni 150 éves rekordot
megdöntő fényességén lepődhettek meg, ami még a nagyvárosok
fényszennyezett egén is szabad szemmel megfigyelhető jelenség volt. A
felfedezések azonban nem csak új jelenségekre vonatkoztak: az év
második felében azonosították a Kr.u. 185-ben észlelt
szupernóva-robbanás maradványát, amivel a kínai krónikákból a
legrégebbről ismert biztos vendégcsillag táguló gázfelhőjét is megismertük.
A Tejútrendszer és azon túl
A teljes égboltra kiterjedő felmérések eredményeként sokat bővültek
saját Tejútrendszerünkre vonatkozó ismereteink. Amellett, hogy szinte
havonta érkeztek a hírek az újabb kísérőgalaxisok felfedezéséről, megtudtuk, hogy a galaxismag közvetlen környezetéből hipersebességû csillagok indulhatnak el, feltehetően szupernóva-robbanásoknak köszönhetően.
A Tejútrendszer magjának vidéke a Spitzer infravörös űrtávcsővel
A közeli extragalaxisok közül a Nagy Magellán-felhő és az Andromeda-galaxis
infravörös felmérése vezetett a legérdekesebb eredményekre. A távolabbi
csillagvárosok kutatásában pedig a Hubble Űrtávcső folytatta a látványos újdonságok
szállítását. Noha a galaxisképződés meglehetősen bizonytalanul ismert,
egyre több jel utal arra, hogy az Ősrobbanás után kisebb protogalaxisok
összeolvadásával jöttek létre a nagyobb galaxisok (habár a Tejútrendszer közelében lévő törpegalaxisok kémiai összetétele ezzel az elképzeléssel nehezen egyeztethető össze).
Az Andromeda-galaxis gyűrűs szerkezetét szintén a Spitzer mérései mutatták ki
Korunk fizikájának egyik legnagyobb rejtélye a lényegében minden szempontból ismeretlen sötét anyag és sötét energia mibenléte. Az egyre pontosabb mérések alapján a sötét energia taszító hatásai legalább 9 milliárd évvel ezelőtt
is léteztek már, noha a megfigyelések pontos értelmezése erősen
megkérdőjelezhető. Nem úgy a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás és
irányfüggő tulajdonságainak felfedezése, amelyet októberben a fizikai Nobel-díj odaítélésével honoráltak.
Égi jelenségek földi szemmel
Hírportálunk legnagyobb látogatói érdeklődést kiváltó hírei az aktuális égi jelenségekről szóló összefoglalók voltak. A márciusi napfogyatkozás,
a törökországi, egyiptomi, stb. expedíciók összefoglalói látványos
képet adtak az egyik legszebb természeti jelenségről. Szeptemberben a részleges holdfogyatkozás, majd a Fiastyúk elfedése vetett nagyobb hullámokat, míg októberben a SWAN-üstökös kitöréséről születtek páratlan felvételek magyar amatőrök által. A teljesség kedvéért beszámoltunk a Dél-Amerikából észlelt gyűrűs napfogyatkozásról szeptember végén, a Csendes-óceán térségéből megfigyelt novemberi Merkúr-átvonulásról, illetve a decemberi sarki fényekről Észak-Amerikában és Skandináviában.
Jelenségekben és hírekben gazdag év után mit kívánhatunk 2007-re?
Természetesen minél több új felfedezést, látványos csillagászati
jelenségeket – és nem utolsó sorban minél több derült eget utóbbiak
megfigyeléséhez.
