450 éve született Galileo Galilei

3100

Galileo Galilei  (1564. február 15., Pisa – 1642. január 8., Arcetri), „a modern fizika atyja” életműve annyira szerteágazó és alakja annyira ikonikus, hogy röviden lehetetlen még nagy vonalakban is összefoglalni működését. A kiterjedt irodalomra tekintettel e megemlékezésben elsősorban a Galilei-kutatás legújabb eredményeire szorítkozunk.

Galilei apja, Vincenzo, híres lantjátékos, zeneszerző és zenetudós volt, többek között ő fedezte fel Meszomedész (azóta ismét elveszett) himnuszait. A polifóniáról írt értekezését máig gyakran idézik. A csillagász, hat fiú közül a legidősebb, a két évszázaddal korábban élt fizikus és egyben a család őse, Galileo Bonaiuti tiszteletére kapta keresztnevét. A kis Galileo nyolcéves volt, amikor a család Firenzébe költözött, később a közeli kolostoriskolában folytatta tanulmányait. 1598-ban került Pisába matematikaprofesszornak (itt született a Mechanika című könyv 1600-ból), majd három év múlva a Padovai Egyetemen kapott katedrát. 1608-ban kezdte távcsöves megfigyeléseit, megalapozva a modern csillagászatot. Legfontosabb eredményei között a távcső csillagászati alkalmazásait; a Vénusz fázisainak, a Hold krátereinek, a napfoltoknak, a Jupiter holdjainak és a Tejút csillagfelhőinek megfigyelését szokás emlegetni; azonban munkássága a fizikában és a tudományfilozófiában (Levél Krisztina hercegnőhöz – 1613) legalább ennyire meghatározó. Foglalkozott ezen kívül haditechnikai alkalmazásokkal és iránytűkkel is. Felfedezéseit széles vonalakkal rajzolt kontextusban interpretálta, és munkásságának hamarosan rendkívüli ismertséget szerzett, magára vonva többek között az Inkvizíció figyelmét is (A csillagok hírnöke – 1610; Az úszó testekről – 1612; Levél a napfoltokról – 1613; Az árapályról – 1616; Az üstökösökről – 1619).

 20140215-galilei-mta

Galilei szobra az MTA székházán.

A híres Galilei-per előzményei között említendő a protestáns mozgalmak megjelenése. Ezek közös jellemzője, hogy képviselőik a katolikus hitletétemény egyes kiválasztott elemeiből kiindulva alapítanak új vallást, míg más elemeket elvetnek (katolikus szempontból tehát eretnekek, vagyis Pázmány Péter fordításában „vissza-vonók”). Ezzel a jelenséggel a római egyház sokáig nem tudott érdemben mit kezdeni, Galilei korában az eretnekek felkutatásán és az egyházból való nyilvános kiutasításán munkálkodó Inkvizíció volt a legfontosabb fegyver a protestantizmus ellen. Mivel a Galilei által propagált világkép támadta az egyház által szentesített geocentrizmust, a csillagász személye is gyanússá vált, és 1615-ben első ízben idézték az Inkvizíció elé.

A heliocentrizmus melletti nézeteit vitatók legfontosabb érve az volt, hogy a csillagok parallaxisát nem figyeljük meg; tehát vagy a csillagok vannak elképzelhetetlenül messze, vagy a Föld a világegyetem középpontja. Miután az elképzelhetetlenül nagy távolságokat értelemszerűen nem tudták elképzelni, az Inkvizíció tagjai a geocentrizmusra szavaztak. A helyzetet áttekintő bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a kérdés aktuálisan eldönthetetlen, és ezért a heliocentrizmust csak mint lehetőséget, elsősorban mint egyszerű formalizmust lehet terjeszteni. Meg kell jegyezni, hogy ebben a kompromisszumra jutó tárgyalásban az Inkvizíció vezetője Roberto Bellarmino bíboros (a katolikus hagiográfiában Bellarmin Szent Róbert) volt, aki személyesen Galilei nagy tisztelője és támogatója volt, és egész életében (1521-ig) sikeresen tudta védeni Galilei ügyét az Inkvizíció előtt, másrészt „visszafogta” Galilei impulzivitását az Inkvizícióval szemben.

Bellarmino halála után azonban elszabadultak az indulatok: többszörös pengeváltás után Galilei kifigurázta korábbi másik támogatóját és mecénását, VIII. Orbán pápát a „Beszélgetések a kétféle világrendről” című pamflet Simplicio (=Együgyű) alakjában, amivel „bizonyította” a pápasággal szembeni alapállását, ráadásul nyíltan korábbi pártfogója ellen fordult. (Orbán pápa korábban kérte, hogy Galilei ismertesse könyvében az ő személyes álláspontját is a kérdésről; a pápa által kért szövegeket adja Galilei Simplicio szájába, az álláspontot nevetségessé tevő további hozzátoldásokkal, amelyek tartalmát nyilván a pápa sem osztotta.) 1632-ben a pápa elrendelte a második pert, amelynek végén (1633. július) Galileit házi őrizetre ítélték, amit a Firenze melletti Arcetri-dombon egy tágas villában töltött.  Itt születtek a tudós legfontosabb, a modern dinamikát megalapító munkái (Értekezések két tudomány köréből – 1638).

A II. János Pál pápasága alatt a Galilei-pert feltáró és azt lezáró, egy évtizednél hosszabb kutatómunka eredményeképpen 1990-ben rendezett konferencián Ratzinger bíboros (a későbbi XVI. Benedek pápa) összegezte a második per két érdekes aspektusát, amely előre meghatározta a tragikus végkifejletet. Míg az első kihallgatás (1615) tudományos természetű vitát jelentett, az 1632-1633-as perben a felek egy tudományosnak látszó, valójában azonban egzegétikai (különböző bibliai helyek helyes értelmezése) természetű kérdésről vitatkoztak – kimutatható viszont, hogy a szükséges hermeneutikai (a helyes szövegértelmezés tudománya) ismeretek mindkét oldalról súlyosan hiányoztak. Ebből következően a felek föl sem ismerték a vita természetét és tényleges tárgyát. A különböző diszciplínákhoz tartozó szálak követhetetlenül összekuszálódtak, és a vita parttalanná vált, előrevetítve a végső kudarcot. A hermeneutikai oldalról Galilei képviselte a helyes álláspontot, mintegy megismételve Augustinus (Hippói Szent Ágoston) normáját: ha a bibliaértelmezés nyilvánvaló tényekkel világos ellentmondásba kerül, akkor a szóban forgó bibliaértelmezés a hibás és felülvizsgálandó. Az egzegétikai kérdésben az Inkvizíció súlyosan, tragikusan és nehezen megmagyarázhatóan tévedett. Másrészt azonban a központi tudományos kérdésben („mi van a világegyetem középpontjában”) a felek egyikének sem volt igaza. A probléma helyes megoldása az, hogy a világegyetemnek nincs középpontja, tehát maga a kérdés értelmetlen. Ezt a felismerést Albert Einstein általános relativitáselmélete (1915) mondta ki először egyértelműen.

Galilei kiválóan látta meg, hogy hogyan lehet egy-egy partikuláris megfigyelésből messzemenő – és helyes – általános következtetést levonni. Megfigyelte, hogy a Jupiter holdjai a bolygó körül keringenek, amiben a kopernikuszi világkép melletti (illetve a heliocentrizmus elleni) döntő bizonyítékot talált. Simonyi Károly szerint Galilei legzseniálisabb felismerése mégis az ideális szabadesés és az ideális lejtőn történő mozgás teljes formai analógiájának felismerése. Arisztotelész az eldobott kövek reális pályájának megfigyelésével a peripatetikus dinamikáig jutott, míg Galilei a mozgás lassításán keresztül mérhetővé tette a folyamatot. Ráadásul a mozgás lassításával megtisztította annak lefolyását a légellenállástól, és így eljutott a szabadesés és a hajítások dinamikailag is hibátlan formalizmusáig. A leírásból következik, hogy légellenállás hiányában minden test azonos sebességgel esik. Bár e megállapítást minden bizonnyal nem ellenőrizte a pisai ferde toronyból végzett legendás ejtési kísérletekkel, azonban Galilei emléke előtt tisztelegve a Holdra leszálló űrhajósok bemutatták az ejtési kísérletet, kétségkívül látványos eredménnyel:

http://www.youtube.com/watch?v=KDp1tiUsZw8

Galilei házasságon kívül született két lányát apácának adta, egyetlen fia, Vincenzo pedig a nagyapa pályáját követte: lantművésszé vált.

  • További írások Galileiről: a Meteor 2014. februári számában olvashatók.
  • Távcsöves bemutató Galilei emlékére a budai Batthyány térnél, a Duna-parti sétányon február 15-én 18 órakor!

Hozzászólás

hozzászólás