Planetáriumi cikksorozatunkban rácsodálkoztunk a prágai csodára, vagyis az ottani planetáriumra, lelkesedtünk a száz éve megnyitott jénai planetáriumért, és szomorkodtunk a népligeti Planetárium jelenlegi helyzete miatt. Most pedig körülnézünk a hazai kisplanetáriumok világában.
Több mint száz éve, hogy a Zeiss megálmodta és el is készítette az első projekciós planetáriumokat. Az első évtizedekben a nagyplanetáriumok létesítésére koncentráltak, a II. világháborút követően, 1951-től azonban kisplanetáriumok számára is gyártottak projektorokat, ez lett a ZKP 1 sorozat, melyből több mint 250 példány készült. Ilyen vetítőberendezés került 1962-ben a budapesti Vidámpark planetáriumába, majd ugyanez a projektor szolgált tovább a pécsi planetáriumban (TIT Mecseki Természettudományi Stúdió) 1975-től 2005-ig, és szintén egy ZKP 1-es szolgál a kecskeméti planetáriumban (1983 óta). Sokáig csak három planetárium működött Magyarországon: Budapest, Kecskemét, Pécs – mindhárom Zeiss vetítőberendezéssel. A kecskeméti volt az utolsó hazai Zeiss-planetárium beszerzés.

A Kecskeméti Planetárium 1983-ban, a Föld és Ég címlapján. (fotó: Úvárosy Antal)
A hazai planetárium-ellátottság csak a 2010-es években változott meg jelentősen, jelenleg egy sor állandó planetárium működik szerte az országban. Többnyire épített, fix kupolában kaptak helyet ezek a planetáriumok, de néhány esetben mobil planetáriumot (felfújható kupolával) használnak állandó jelleggel. (Köszönjük Hegedüs Tibornak a lista összeállításában nyújtott segítségét!)
Agóra Tudományos Élményközpont
4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
www.agoradebrecen.hu
Alsómocsoládi Planetárium
7345 Alsómocsolád, Rákóczi u. 12.
turizmus.alsomocsolad.hu
AMFI Alsóörs
8226 Alsóörs, Varázserdő u. 3 .
E-mail: info@amfi.hu
amfialsoors.hu
Bács-Kiskun Megyei TIT
Tudomány és Technika Háza
6000 Kecskemét, Rákóczi út 2.
http://titbkkm.hu
Borbás Mihály Látogatóközpont
és Csillagleső Planetárium
6500 Baja, Tóth Kálmán u. 19.
Tel.: (79) 322-571
csillagleso.hu
Bükki Csillagda
3559 Répáshuta
www.bukkicsillagda.hu

A Bükki Csillagda
Csillagvizsgáló és Tudományos
Élményközpont
3300 Eger, Eszterházy tér 2.
www.egricsillagvizsgalo.hu
ELTE Csillagászati Tanszék
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A
physics.elte.hu

Az ELTE Csillagászati Tanszék planetáriuma az épület tetején kapott helyet.
Futura Tudományos Élményközpont
9200 Mosonmagyaróvár, Szent István király u. 142
www.futuramoson.hu
Hungaricum Kiállítóház (Planetárium)
6065 Lakitelek, Szentkirályi út 5.
hungarikumliget.hu
Kecskeméti Planetárium
6000 Kecskemét, Lánchíd u. 18/a.
Tel.: (76) 505-075
www.plani.hu
Kövesligethy Radó Oktató és Bemutató Csillagvizsgáló
9700 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.,
www.gae.hu
Nógrád Megyei TIT
3100 Salgótarján, Mérleg út 2.
www.facebook.com/nmtie
Pannon Csillagda
8427 Bakonybél, Szent Gellért tér 9.,
csillagda.net

A Pannon Csillagda bejárata.
TIT Budapesti Planetárium
Népliget, 1476 Budapest, Pf. 46.
www.planetarium.hu
Jelenleg nem üzemel
Zselici Csillagpark
7477 Zselickisfalud 064/4 HRSZ
zselicicsillagpark.hu

Zselici Csillagpark (kép: https://www.facebook.com/zselicicsillagpark)
Zsolnay Negyed, Planetárium
7626 Pécs, Felsővámház u. 52.,
www.zsolnaynegyed.hu/planetarium









