HUNOR-program: hatvan tudományos kísérletet végez majd az Ax-4 űrmisszió személyzete

794

A legkorábban idén májusban induló Ax-4 küldetés kutatási programja mintegy hatvan tudományos vizsgálatot és tevékenységet foglal magába. Az Ax-4 misszió történelmet ír, mivel még sosem végeztek ennyi kísérletet az Axiom Space küldetései során. A négy ország (Egyesült Államok, ESA/Lengyelország, India, Magyarország) űrhajósaival induló misszió által végzett vizsgálatok középpontjában többek között a cukorbeteg űrhajósok orvosi támogatása, valamint a mikrogravitáció emberi agyra és testre gyakorolt fiziológiai hatásai állnak.

A kutatások kiterjednek az ízületek, a véráramlás, az őssejtek, a daganatos sejtek és a sugárzás hatásainak vizsgálatára is. Mindezek célja az űrhajósok felkészítési folyamatának továbbfejlesztése, valamint a földi orvostudomány fejlődésének elősegítése – hangsúlyozták. A HUNOR-program Ax-4 küldetés keretében végzett kutatásai az emberi szervezetet és különféle anyagokat érő űrbeli hatások megismerését célozzák. Az eredmények nemcsak a jövő űrkutatását támogatják, hanem a Földön is alkalmazhatók.

A magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor csaknem harminc magyar kísérletet fog elvégezni a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén. Vizsgálja majd az emberi mikrobiom (baktérium-, vírus- és gombaflóra) űrbéli változásait, feladata lesz a bolygólégköri dinamika modellezése folyadékkísérlettel, a sugárzás okozta DNS-károsodás kijavításában szerepet játszó mechanizmusok feltérképezése, valamint a kognitív képességek és a mozgáskoordináció változásainak vizsgálata mikrogravitációs környezetben.

A kísérletek között szerepel a nanoszálalapú gyógyszer szemészeti alkalmazásának vizsgálata űrbéli körülmények között, a személyi dózismérő eszköz segítségével végzett sugárterhelés- és környezetmonitorozás, a növényi csírázás, mikrozöldség-termesztés és levélfejlődés tanulmányozása, az asszociatív tanulás és a vizuális információfeldolgozás működésének kutatása és az agyi véráramlás űrrepüléshez való adaptációjának megértése is.

Az Ax-4 misszó résztvevői: Shubhanshu Shukla, Peggy Whitson, Sławosz Uznański-Wiśniewski és Kapu Tibor

Történelmet ír az Ax-4 misszió, még sosem végeztek ennyi kísérletet az Axiom Space küldetései során. A legkorábban idén májusban induló küldetés kutatási programja mintegy 60 tudományos vizsgálatot és tevékenységet foglal magába.

A négy ország űrhajósával (Egyesült Államok, ESA/Lengyelország, India, Magyarország) induló misszió asztronautái által végzett vizsgálatok középpontjában többek között a cukorbeteg űrhajósok orvosi támogatása, illetve a mikrogravitáció emberi agyra és testre gyakorolt fiziológiai hatásai állnak.

A kutatások kiterjednek az ízületek, a véráramlás, az őssejtek, a daganatos sejtek és a sugárzás hatásainak vizsgálatára is – ennek célja az űrhajósok felkészítési folyamatának továbbfejlesztése, valamint a földi orvostudomány fejlődésének elősegítése.

A HUNOR-program Ax-4 küldetés keretében végzett kutatásai az emberi szervezetet és különféle anyagokat érő űrbeli hatások megismerését célozzák. Az eredmények nemcsak a jövő űrkutatását támogatják, hanem a Földön is alkalmazhatók.

Hazánk kutatóűrhajósa, Kapu Tibor közel harminc magyar kísérletet fog elvégezni a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, többek között:

  • Az emberi mikrobiom (baktérium-, vírus- és gombaflóra) űrbéli változásainak vizsgálata
  • Bolygólégköri dinamika modellezése folyadékkísérlettelA sugárzás okozta DNS-károsodás kijavításában szerepet játszó mechanizmusok feltérképezése
  • A kognitív képességek és a mozgáskoordináció változásainak vizsgálata mikrogravitációskörnyezetben
  • Nanoszál-alapú gyógyszer szemészeti alkalmazásának vizsgálata űrbéli körülmények között
  • Alacsony olvadáspontú fémek viselkedésének kutatása új generációs hajtóműrendszerek fejlesztéséhez
  • Személyi dózismérő eszköz segítségével végzett sugárterhelés- és környezetmonitorozás
  • Növényi csírázás, mikrozöldség-termesztés és levélfejlődés tanulmányozása
  • Mikrofluidikai gyógyszer-tesztchip vizsgálata
  • Az asszociatív tanulás és a vizuális információfeldolgozás működésének kutatása
  • A kardiovaszkuláris és az egyensúlyi rendszerek alkalmazkodási folyamatainak vizsgálata
  • Az agyi véráramlás űrrepüléshez való adaptációjának megértése
  • Az űrhajósok hőkomfortját meghatározó folyamatok modellezése
  • Precíziós helymeghatározás tesztelése mozgásérzékelő szenzorokkal
  • Az űrrepülés hatásainak vizsgálata 3D-nyomtatott anyagok mechanikai tulajdonságaira
  • Felsőlégköri zivatarjelenségek és elektromos aktivitás tanulmányozása
  • Gravitációs jelenségek bemutatása rendhagyó fizikaóra keretében, magyar diákok bevonásával

Forrás: HUNOR – Magyar Űrhajós Program, 2025.04.03.