Így fog elhúzni mellettünk egy vörös törpecsillag

2937

A következő néhány millió év során a Gliese 710 jelű csillag közelíti meg legjobban a Napot, egy új szimuláció eredményei alapján azonban a korábban feltételezettnél kb. ötször kisebb távolságban fog elhaladni mellettünk.

A Gliese 710 katalógusjelű objektum egyike azon csillagoknak, amelyek a csillagászati értelemben vett közeljövőben a Naprendszer közelébe kerülnek. A K színképtípusú törpe becsült tömege 0,61 naptömeg, így a megközelítéskor komoly hatást gyakorolhat majd bolygórendszerünk külső tartományaira. Korábbi tanulmányok a legkisebb távolságot 60 ezer csillagászati egység körülire tették, de nagyon nagy, a távolságot meghaladó bizonytalansággal.

Filip Berski és Piotr A. Dybczynski (A. Mickiewicz University) most a Gaia első katalógusának (Gaia Data Release No. 1, Gaia DR1) adatai alapján elvégzett szimulációik eredményeként úgy vélik, hogy a Nap és a Gliese 710 közötti minimális távolság sokkal kisebb, alig valamivel több, mint 13 ezer csillagászati egység (kb. 0,06-0,07 parszek vagy 2000 milliárd km) lesz, a bizonytalansága pedig – ellentétben a korábbi jóval nagyobb értékekkel – csak 50% körüli. Berski és Dybczynski szerint a legszorosabb megközelítés ± 50 ezer év eltéréssel 1,35 millió év múlva fog bekövetkezni.

A két kutató a múlt- és jövőbeli megközelítéseket is keresve azon csillagok listáját akarta előállítani, amelyek Naptól mért legkisebb távolsága valamikor 2 parszeknél kisebb volt vagy lesz. Mivel a Gaia DR1-ben csak asztrometriai adatok szerepelnek (pozíció, sajátmozgás, parallaxis), ezek alapján 26 ezer potenciális jelöltet azonosítottak. A Gaia által mért, de majd csak a Gaia DR2-ben megjelenő radiális sebességeket a SIMBAD adatbázisból kinyert adatokkal helyettesítették, innen leválogatták az összes csillagot, amelynek minimális távolsága 10 parszeknél kisebb volt vagy lesz, és van róla radiálissebesség-adat. Az így nyert mintában hatezernél is több objektum szerepelt. Ezután ezek és a Nap mozgását integrálták numerikusan a Tejútrendszer gravitációs terének tengelyszimmetrikus modelljében, jellemzően néhány millió éves időtartamra. Az integrálás eredményeként 34 olyan csillagot találtak, amelynek minimális távolsága 2 parszeknél kisebb, a lista elején pedig a Gliese 710 állt: a csillag 1,3538 ± 0,05 millió év múlva 13366 ± 6250 CSE távolságban fog elhaladni a Nap mellett. A paraméterek pontosságának becslését tízezer „klón” mozgásának numerikus integrálása alapján végezték el.

20161108-tizenharomezer-csillagaszati-egysegre-fog-elhaladni-egy-csillag-a-nap-mellett-1
A vörös pont a Nap, a zöld pontok pedig a Gliese 710 klónjainak pozícióit jelzik a két égitest legnagyobb megközelítésekor. A kék pont ezek „súlypontja”. A közepes legkisebb távolság megegyezik a Gliese 710 megfelelő paraméterével, a klónok 90%-a a kék pont 6250 CSE sugarú környezetében van. A három dimenzióban elvégzett numerikus integrálás eredménye szerint a klónok eloszlása nagyon lapos, a pontokat ezért az ún. legnagyobb szórás síkjára vetítették, amelyet főkomponens-analízissel határoztak meg. (Berski és Dybczynski, 2016)

A legnagyobb megközelítéskor a Gliese 710 -2,74 magnitúdós becsült látszó fényességével háromszor fényesebb lesz a Szíriusznál, és a bolygók közül is csak a Vénusz fogja túlragyogni. A nagy közelség miatt a Gliese 710 a (látszólag) leggyorsabban mozgó Naprendszeren kívüli objektum címet is viselni fogja ebben az időszakban: az évenkénti 52 ívmásodperces sajátmozgása ötször akkora lesz, mint a jelenlegi csúcstartóé, a Barnard-féle nyílcsillagé. A szoros megközelítés során fellépő gravitációs perturbációk hatására az Oort-felhőből nagy mennyiségben indulnak majd új hosszú periódusú üstökösök a Naprendszer belső tartományai felé.

Az eredményeket részletező szakcikk az Astronomy & Astrophysics c. folyóiratban fog megjelenni.

Forrás: http://dx.doi.org/10.1051/0004-6361/201629835

Hozzászólás

hozzászólás