Környezetbarát közvilágítás Bárdudvarnokon

5477

Válaszd a csillagos égboltot és az egészséges éjszakai környezetet!

Az energiavilág „Oscar-díjaként” emlegetett Energy Globe Award program 1999-ben indult el, a kapcsolódó országok saját pályázatukban választják ki a nemzetközi megmérettetés szereplőit. Hazánk 2016-óta kapcsolódik a nemzetközi programhoz, amikor elindult az E.ON Energy Globe Magyarország díj. 2019-ben két önkormányzati pályázat került a döntőbe, egyikük Bárdudvarnok, a település a megújult közvilágítással érte el a sikert.

A települések fényei és a csillagos égbolt látványa elsőre nehezen egyeztethetők össze. Pedig megfelelő eszközökkel és egy kis odafigyeléssel lehetséges a fényszennyezés minimalizálásával együtt is jó közvilágítást kiépíteni. Ezt igazolja a döntős pályázat.

Bárdudvarnok égboltja.
Bárdudvarnok csillagfény-barát közvilágítása.
Az a jó világítótest, amelyik nem világít a horizont fölé.

Bárdudvarnok kivételes adottságokkal rendelkezik: közvetlenül Magyarország egyik legalacsonyabb fényszennyezettségű területe, a Zselici Csillagoségbolt-park mellett helyezkedik el. Mindez lehetővé tette egy olyan természetvédelmet szolgáló kutatási környezet létrehozását, amely nemzetközileg is elismert tudományos vizsgálatokat tesz lehetővé. A projekt ötletgazdája az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központja volt, Dr. Kolláth Zoltán szakmai vezetésével. A projekt pénzügyi hátterét az Egyetem EFOP 3.6.2-16-2014-00014, „Nemzetközi kutatási környezet kialakítása a fényszennyezés vizsgálatának területén” pályázata biztosította. A település vezetése örömmel fogadta az egyetem kezdeményezését, a közös erőfeszítések eredményeképpen 2018 decemberében létrejött egy olyan közvilágítási rendszer, ami az alapfeladata mellett a tudományos kutatásokat is segíti.

Bárdudvarnok olyan közvilágítási rendszert kapott, amely képes a fényszennyezés minimalizálására, miközben a világítási feladat teljesítése nem csorbul. Ténylegesen javult a közvilágítás minősége, korábban nem megfelelően megvilágított területek esetében is megfelelő szintre javult az utak és járdák láthatósága. A lakossági visszajelzések is egyértelműen igazolták, hogy javult a település közvilágítása, többen kifejezetten hangulatosabbnak is ítélték az éjszakai falu új képét. Ezzel együtt az új rendszerrel teljesen megszüntették a nemkívánatos irányba (pl. az égbolt felé) irányuló fénykibocsátást, ami a korábbi rendszerben tetemes mértékű volt. A világítás színi összetétele környezeti szempontból ideálissá vált – éjszaka a pihenő időszakban kizárólag borostyán-sárga LED-ek világítanak. A teljesen kék fény mentes világítás hozzájárul az egészséges környezethez (az intenzív kék fény növeli egyes megbetegedések kockázatát) és támogatja a biológia környezet fenntarthatóságát (pl. az új lámpatestek kevésbe vonzzák el életterükből a rovarokat). Akár a településről is gyönyörködhetnek a lakók és a vendégek a csillagos égbolt csodáiban. A megvalósult projekt Igazolta, hogy lehetséges olyan közvilágítás létrehozása, amely együttesen biztosítja a közvilágítás célját és a környezetet érő káros hatások minimalizálását.

Az új közvilágítási rendszer követendő példaként szolgál más települések számára is, megfelel a legújabb tudományos kutatások alapján felállított környezet- és természetvédelmi követelményeknek. A speciális igényű világítótesteket a Hungarolux Kft fejlesztette ki – kiemelendő, hogy teljesen hazai termékről van szó.

Válassza Ön is a csillagos égboltot és az egészséges éjszakai környezetet! Kérjük, szavazzon Bárdudvarnokra az E.ON Energy Globe versenyén! A szavazáshoz az e-on felhasználóazonosító / partnerszám is szükséges!

 

 

Hozzászólás

hozzászólás