Hétfő este különleges élményben lehet része annak, aki sötétedés után a derült égboltot kémleli: a Jupiter és a Szaturnusz annyira közel látszik majd egymáshoz, hogy párosuk gyakorlatilag egyetlen fényes csillagként fog ragyogni a délnyugati horizont közelében. A látvány akár szabad szemmel, akár távcsövön keresztül szemlélve rendkívüli lesz – ezért is érdemes tehát megfigyelni most, mert hasonlóan szoros együttállásra 2080-ig kell várni.
A két bolygó már hónapok óta kéz a kézben jár az égbolton. Hazánkból nézve a páros jobb oldalán helyezkedett el a Jupiter (a balon pedig értelemszerűen a Szaturnusz), a december 21-i együttállást (az ún. konjunkciót) követően pedig fel fog cserélődni a sorrend. A közelségükre azért kerülhet sor, mert a Földről nézve nagyjából ugyanabban az irányban látszanak, ám mivel saját pályájukon eltérő sebességgel haladnak, ez a felállás csak ideiglenes.
Egyébiránt a közel azonos látóirány önmagában még nem árul el semmit a két bolygó valódi távolságáról, mivel az égbolton felvett pozíciójuk független a tőlünk mért távolságuktól. Így fordulhat elő, hogy bár december 21-én a valóságban is viszonylag közel, mindössze 883 millió km-re (kb. 6 csillagászati egység) kerül egymáshoz a Jupiter és a Szaturnusz, ez nem azonos a két bolygó legkisebb lehetséges távolságával (kb. 4,6 CSE).
A kétdimenziós égbolton nem hosszmértékekkel, hanem szögekkel érdemes megadni az egyes objektumok látszó méretét vagy a köztük lévő távolságokat. A kinyújtott kezünk távolságában lévő köröm mérete kb. 1 fokos; ennek a fele, vagyis 30 ívperc a telihold átmérője. Ez közel állandó, még ha a holdkorong nagyobbnak tűnik is a horizont közelében, így érdemes ehhez viszonyítani a Jupiter–Szaturnusz-együttállást is. A két bolygó három hónapja 7,5 fokról (15 Hold-átmérő) indított, pedig már akkortájt is közelinek tűntek az égbolton való delelésük idején. Ez a távolság december második hetére 1 fok alá csökkent, a december 21-i együttállás idején pedig mindössze 0,1 fok lesz – vagyis a telihold méretének egyötöde (avagy a kinyújtott kezünk egy ujjának egytizede…)!
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy első blikkre a Jupiter és a Szaturnusz fénye össze fog olvadni a szemünk számára, mintha egyetlen fényes csillag ragyogna a délnyugati égbolton. Sajnos az időzítés nem lesz tökéletes, mostanság ugyanis a horizonthoz közel éri a sötétedés a két bolygót, így viszonylag rövid idő áll rendelkezésünkre, mielőtt a bolygópáros lenyugszik. Budapesten 15:56-kor nyugszik a Nap december 21-én, a bolygók pedig leghamarabb fél 5 környékén fognak felbukkanni a szürkületben, hogy aztán 18:31-kor eltűnjenek a nyugati horizontnál. Ha azonban valaki lemaradna a december 21-i együttállásról, ne csüggedjen, 2-3 nappal később (vagy előbb) szinte ugyanabban a látványban lehet része.
Akinek lehetősége lesz, mindenképpen vessen egy pillantást az együttállásra távcsővel, akár egy közepes méretű binokulárral is! Megfelelő konfiguráció (kellően nagy látómező és nagyítás) mellett nem csak a Jupiter korongját és a Szaturnusz gyűrűit lehet egyszerre látni, de akár öt holdat (Io, Europa, Ganymede, Callisto, illetve a Titan) is lehetséges megpillantani.
Nem túlzás azt állítani, hogy életre szóló élményben lehet része az együttállás megfigyelőinek, de legalábbis ez egy egyszeri lehetőség az életben. A Jupiter 11,86 éves periódussal kering a Nap körül, míg a távolabb lévő Szaturnusz 29,46 év alatt tesz meg egy kört (pontosabban ellipszist), vagyis a két bolygó 5:2-es rezonanciában áll egymással. Mindez azt jelenti, hogy a közel 59 évenként a két bolygó ugyanott fog tartani saját pályáján, vagyis kellően távolról (a mi szemszögünkből) szemlélve gyakorlatilag egymás mellett fognak elhelyezkedni. Az azonban nem törvényszerű, hogy mindig ilyen szoros együttállás forduljon elő. A rezonancia egyrészt nem tökéletes, valamint saját bolygónk aktuális pozíciója is számít a Jupiter–Szaturnusz-együttállás tényleges látványában, ezért nem mindig lehet rendkívül szoros együttállást megfigyelni. 2080. március 15-én éppenséggel az ideihez hasonló távolságban fog látszani a két bolygó, a következő szoros együttállásra azonban a 25. századig kell várni… Elviekben ezen együttállások során akár fedést is megfigyelhetnénk, amint a Jupiter elhalad a Szaturnusz előtt, ideiglenesen kitakarva a gyűrűs bolygó fényét. Azonban a bolygók nem pontosan ugyanabban a síkban keringenek, ráadásul a bolygókorongok rendkívül kicsinek látszanak. A számítások szerint egy részleges fedésre 7000-ben kerülhet sor, ám ez már olyan időbeli viszonylat, amikor az előrejelzésekhez hozzá kell tenni, hogy „jó eséllyel”.
A rendkívül fényes és egyszeri együttállás, valamint a karácsonyközeli időpont miatt a legtöbb médium nem hagyja ki, hogy a betlehemi csillaghoz hasonlítsa a jelenséget. Nos, a keleten tündöklő csillag, amelyet a bibliai három királyok követtek, valószínűleg nem a Jupiter–Szaturnusz együttállásának eredménye volt (i.e. 7-ben történt, és nem is volt kiemelkedően fényes), ám nem zárható ki a bolygók másféle párosítása. A Vénusz–Jupiter-okkultációk egyrészt a mostani együttállásnál is fényesebb ideiglenes „csillagot” eredményeznek; másrészt kettő is akadt belőlük az időszámításunk kezdetének környékén. Előbb i. sz. 2. június 17-én tartózkodott egymástól mindössze 1,4 ívmásodpercre a Jupiter és a Vénusz, igaz, ez a nyugati irányban volt megfigyelhető; majd i. sz. 3. augusztus 17-én is együtt tündökölt a két legfényesebb bolygó, immáron a napkeleti égbolton.
A december 19-i időjárási előrejelzések szerint Magyarország területén borult, ködös, felhős idő várható a hét elején. Talán a legmagasabb hegycsúcsokon érdemes lesz hétfő délután kísérletet tenni a ködhatár fölé kiemelkedésre, már ha valóban kilógnak majd hegyeink. December 20-án, vasárnap este pedig a Svábhegyi Csillagvizsgáló interaktív élő onlájn eseménye várja az érdeklődőket, akiket a csillagászati érdekességek mellett egy 2000 éves időutazásra is elvisz Kiss Áron Keve, az est házigazdája.
