Ütköző galaxisok a nagykorúvá vált Hubble képein

1232

A csillagászatról szóló könyvek nagy része a galaxisokat magányos és nyugodt életű csillagvárosnak mutatja be. Ez azonban nincs mindig így, mert egymás közelébe kerülő galaxisok akár össze is olvadhatnak, miközben furcsábbnál furcsább formákat hoznak létre. Egy-egy ilyen ütközés során a fellépő perturbációk miatt hihetetlen mértékű csillagkeletkezés indulhat be rövid időn belül, aminek következményeként fiatal csillaghalmazok sokasága alakulhat ki. Emellett a galaxisok alakja eltorzul, sokszor pedig csillagáramok dobódnak ki a fellépő árapály hatások miatt. A Hubble Űrteleszkóp 18. születésnapja alkalmából mindeddig páratlanul részletes képgalériát állítottak össze 59 ütköző galaxisról.

A képek segítségével pillantást nyerhetünk az ütközések különböző szakaszaiba, az érintkezés kezdetétől egészen a kölcsönhatás után több millió évvel későbbi állapotokig. A most nyilvánosságra hozott 59 kép közül kiválasztottuk az általunk legszebbnek ítélt 20 felvételt, míg az összes kép megtekinthető a Hubble honlapján. Az alábbiakban bemutatott felvételekre klikkentve a legnagyobb felbontású változat jelenik meg, melyek bámulatba ejtő részletességgel mutatják meg a galaxisok finomszerkezetét.


Az Arp 148 két galaxis ütközése nyomán alakult ki. A kölcsönhatás kozmikus csobbanásként gyűrű alakban vetette ki a galaxisok anyagát, benne intenzív csillagkeletkezéssel. A rendszer kb. 500 millió fényévre található az Ursa Maior csillagképben.


Az Arp 302 450 millió fényévre helyezkedik el, benne egy éléről és egy lapjáról látszó, gázban gazdag galaxispár ütközésének kezdeti fázisa. Markáns csillagkeletkezési ütemük összevethető a Tejútrendszer legnagyobb csillagkeletkezési régióinak aktivitásával.

A Cet csillagképben 350 millió fényévre található Arp 256 az összeolvadási folyamat elején járó galaxispár.

Az NGC 6670 egy éléről látszó galaxiskettős. A kutatók úgy vélik, hogy a rendszer már átesett egy közeli találkozáson, és a jelenlegi állapot egy második ütközés kezdeti szakasza. A két galaxis magja kb. 50 ezer fényévre van egymástól, maga a rendszer pedig 400 millió fényévre a Földtől.

Az NGC 6240 egy furcsa, pillangóra vagy rákra emlékeztető galaxis, amelyet  valójában két kisebb csillagváros alkot. Az Ophiuchus csillagképben 400 millió fényévre található rendszert a Chandra röntgenteleszkóp is vizsgálta és két, egymástól 3000 fényévre levő hatalmas fekete lyukat fedezett fel benne. Ezek várhatóan szintén össze fognak olvadni. A drámai eseménysorozat mintegy 300 millió évvel ezelőtt kezdődhetett, nyomában óriási csillagkeletkezéssel és nagy számú szupernóva-robbanással.

Az ESO 593-8-ban madártollakra emlékeztető galaxisok keresztezik egymás útját. A Sagittariusban 650 millió fényévre levő rendszer végső sorsa az összeolvadás.

Az NGC 454 egy óriási vörös elliptikus és egy szabálytalan, gázban gazdag kék galaxisból áll, tőlünk 164 millió fényévre. A rendszer a kölcsönhatás korai szakaszában jár, a komponensek alakja már erősen eltorzult.


Spirálgalaxisok kölcsönhatása meglepő alakzatokhoz vezethet: az UGC 8335 400 millió fényévre az Ursa Maior csillagképben.


Az előző rendszerrel szemben a Draco csillagképben 350 millió fényévre levő NGC 6786 spirálgalaxisai még csak éppen kezdik megközelíteni egymást. A nagyobbik galaxisban 2004-ben szupernóva-robbanást figyeltek meg.


A Cetus csillagképben mindössze 250 millió fényévre levő NGC 17 jellegzetes szerkezetű magot, részletdús korongot és messzire kinyúló árapálycsóvát tartamaz.


Pillanatkép hasonló méretű galaxisok égi táncáról: az ESO 77-14 550 millió fényévre a Cetusban.


A Hercules galaxiscsoport tagjaként az NGC 6050 tankönyvi példa két spirális galaxis ütközésére. A 450 millió fényévre lévő galaxispár tagjait spirálkarjaik kötik össze.


A Serpensben 400 millió fényévre található AM 1316-241 jelű objektum két kölcsönható galaxisból áll: balra egy spirálgalaxis a jobbra levő elliptikus galaxis előtt. A háttérben lévő galaxis csillagainak egy részét eltakarják a spirálgalaxisból származó porsávok és -szálak.


Az Arp 220 egy közeli példa két spirálgalaxis összeütközésének végeredményére. A Serpens csillagképben 250 millió fényévre lévő galaxis a három legközelebbi összeolvadó galaxisrendszer legfényesebbike. Az ütközés mintegy 700 millió éve kezdődött, intenzív csillagkeletkezést beindítva, melynek következményeként közel 200 hatalmas csillaghalmaz (kékesfehér csomók) található egy kupacban, 500 fényév átmérőn belül (ez alig 5%-a a Tejútrendszer átmérőjének). Az ezen a kis területen  belül lévő gáz mennyisége szinte megegyezik az egész Tejútrendszerben található gáz mennyiségével! Korábbi infravörös mérések segítségével megtalálták a szülőgalaxisok magjait is egymástól 1200 fényévre, a Chandra mérései pedig kimutatták két nagytömegű fekete lyuk jelenlétét.


Az ESO 255-7 négy kölcsönható galaxisból áll, melyek enyhén hajló ív mentén helyezkednek el. A felül látszó alakzat egy galaxisnak néz ki, valójában azonban kettőből áll. Az alsó galaxist jelentős mennyiségű por takarja. A kölcsönható csoport tőlünk 550 millió fényévre helyezkedik el a Puppis csillagképben.


Az IC 883 összetett központi területéből két, kb. ugyanolyan hosszú árapálycsóva indul ki. A kettős csóva arra utal, hogy a szülőgalaxisok sok gázt tartalmaztak, amiben az ütközés robbanásszerű csillagkeletkezést indított el. A rendszer a Canes Venatici csillagképben 300 millió fényévre helyezkedik el.


A gravitációs kölcsönhatás markáns nyomokat hagyott az MCG+12-02-001 galaxispár alakján, mivel az anyag ellentétes irányokba lökődik ki. A Cassiopeia csillagképben látható rendszer távolsága mindössze 200 millió fényév.


Az NGC 5331 galaxispár karjaikkal kezdenek összekapcsolódni, amely a rendszertől jobbra lévő kékszínű nyúlványt vonja maga után. A Szűz csillagképben tőlünk 450 millió fényévre található pár erős infravörös forrás is.


Az NGC 6621 és NGC 6622 egy erősen kölcsönható galaxispár, amelyet a legnagyobb közelség után kb. 100 millió évvel láthatunk. Az NGC 6621 a nagyobbik a kettő közül.  Valaha egy spirálgalaxis volt, a találkozás során pedig egy nyúlvány húzódott ki belőle. A pár 300 millió fényévre található a Draco csillagképben.


A Pegasusban 200 millió fényévre levő NGC 7469 pompás példa kölcsönható galaxisokra. A pár egy küllős Seyfert 1 típusú spirálgalaxisból és egy kisebb komponensből, az IC 5283-ból áll.

A Hubble-galéria 59 galaxisának együttes képe. Az összes kép az alábbi linken tekinthető meg.

Forrás: STScI-2008-16

Hozzászólás

hozzászólás