Hayabusa huss!

2245

Az egy éve startolt Hayabusa-2 nevű japán kisbolygókutató szonda csütörtökön visszatért bolygónk közelébe, hogy lendületet vegyen az (162173) Ryugu nevű földsúroló kisbolygó 2018-as megközelítéséhez.

A 2003 és 2010 között az Itokawa kisbolygóra elrepülő, majd onnan anyagmintát visszahozó Hayabusa szonda sikerén felbuzdulva a japán űrmérnökök egy újabb, még bonyolultabb űreszköz megépítésébe fogtak. Mintegy 16,4 milliárd jen (130 millió dollár) elköltése után elkészült a kb. másfél méter átmérőjű, 590 kg-os Hayabusa-2, amely tavaly december 3-án indult hat éves útjára. Ennek fontos lépése volt a pontosan egy évvel későbbi földközelség, amely során az egyébként gyenge ionhajtóművekkel szerelt szonda 3090 km-re haladt el a Csendes-óceán felett. Az így szerzett lendülettel 2018 júliusában eléri az 1 km átmérőjű, 1,3 éves keringési idejű (162173) Ryugu, korábban 1999 JU3 jelzésű kisbolygót.

aaa
Két olasz amatőrcsillagász, Luca Buzzi és Giovanni Colombo december 2-ai felvételei a bolygónk mellett elrepülő Hayabusa-2 szondáról. Gyors mozgása és halványsága miatt több felvételt kellett eltolva összeadni, hogy halvány, csillagszerű nyoma megmutatkozzon a 60 cm-es távcsővel készült felvételeken.

Itt másfél évig végzi kutatómunkáját, közben a kisbolygó felszínére ereszkedik a német-francia együttműködésben épített 10 kg-os MASCOT (Mobile Asteroid Surface Scout) egység is, amely többször felemelkedik, hogy újabb helyen landolhasson. A program során egy 2,5 kg-os, robbanással gyorsított penetrátort is a felszínbe lőnek, a kirepülő anyagot előbb megvizsgálja a szonda, majd a friss sebhelyhez ereszkedve anyagmintát gyűjt, amelyet – egy évnyi visszaút után – 2020 decemberében terveznek visszajuttatni bolygónkra. A visszaút azért lehet ennyivel rövidebb, mert a kisbolygó 2020. december 29-én 9 millió km-re megközelíti a Földet, így szinte csak át kell ugrani hozzánk a szondának.

bbb
Otthonunk és szürke kísérője a közeledő szonda november 26-ai felvételén, 3 millió km távolságból. (JAXA)

Hozzászólás

hozzászólás