Hetvenezer éves zavar a Nap üstökösfelhőjében

4669

Amikor a modern ember éppen kezdett kirajzani Afrikából, a Földet pedig a neandervölgyi emberek népesítették be, a felfedezője nyomán Scholz csillagának elnevezett kettőscsillag kevesebb mint egy fényévre közelítette meg a Napot. A csillag ekkor behatolt a rendszerünk legkülső régióját képező, üstökösmagokkal teli, gömbszimmetrikus Oort-felhőbe is. Ez a bennünket legjobban megközelítő ismert csillag. A tőlünk jelenleg 20 fényévre lévő és távolodó rendszer különleges pályáját 2015-ben állapította meg Eric Mamajek, a University of Rochester (USA) asztrofizikusának kutatócsoportja. A felfedezésről itt a csillagaszat.hu-n is beszámoltunk.

A madridi Universidad Complutense egyetem két csillagásza, Carlos és Raúl de la Fuente Marcos, akik egyébként testvérek, valamint Sverre J. Aarseth, az angliai Cambridge-i Egyetemről megvizsgálták mintegy 340 hiperbolikus pályán keringő kis égitest Naprendszerbeli pályáját. A vizsgálatok arra utalnak, hogy ezek közül jónéhány mozgását befolyásolhatta Scholz csillaga a szoros megközelítés idején.

Fantáziarajz Scholz csillagának kettős rendszeréről a Naprendszer közelében. Előtérben a barna törpe kísérő, a háttér legfényesebb csillaga a Nap. Forrás: Michael Osadciw/University of Rochester.

A pályák számítógépes szimulációjával a kutatók meghatározták minden egyes objektum radiánsának pozícióját, vagyis azt az égi irányt, amerről az adott égitest érkezett. „Azt várnánk, hogy ezek a koordináták egyenletesen oszlanak el az égen, különösen, ha mindegyikük az Oort-felhőből származik.” – magyarázza Carlos de la Fuente Marcos. Ám a csillagászok a véletlen eloszlástól való eltérést találtak. Az égitestek statisztikailag kimutatható, véletlen egybeesésekkel nem magyarázható jelentős hányada az Ikrek csillagkép irányából érkezett a belső Naprendszerbe. Éppen arról, amerre Scholz csillaga a legszorosabb közelsége idején járhatott.

Bár nem zárható ki a véletlen egybeesés, ám mindenképp sokat mondó az, hogy az irány mellett a megközelítés 70 ezer évvel ezelőtti ideje is stimmel a kétféle esemény között. De la Fuente Marcos azt is hangsúlyozza, hogy az ő pályaszámításaik arra utalnak, hogy a megközelítés a Mamajek és munkatársai által a 2015-ös tanulmányukban megadott 0,6 fényéves alsó becslésnél is szorosabb lehetett.

A sok tízezer évvel ezelőtti áthaladás nem zavarta meg a Naprendszer összes hiperbolikus égitestjének mozgását, csak azokét, amelyek akkor éppen a közelben tartózkodtak. „A híres csillagközi égitest, az `Oumuamua radiánsa például a Lant csillagképben van, messze az Ikrektől, így ez nem része a talált radiáns-sűrűsödésnek.” – teszi hozzá de la Fuente Marcos. A kutatók bizonyosak benne, hogy a további vizsgálatok meg fogják erősíteni a csillagászati értelemben közelmúltbeli szoros csillagmegközelítési esemény megtörténtét.

Scholz csillagának kettőse egyébként egy kicsi, a Napénak csupán 9%-át kitevő tömegű, halvány vörös törpéből, valamint egy körülötte keringő még halványabb és kisebb tömegű barna törpe kísérőből áll. Ha 70 ezer éve tényleg a mostani tanulmány szerzői által feltételezett közelségben haladt el tőlünk, akkor távoli őseink éjszaka talán szabad szemmel is megpillanthatták halvány vörös fényét. A csillag mágneses aktivitása miatt rendszeresen előforduló kitörések idején rövid időre pedig sokkal fényesebben is ragyoghatott a történelmi idők előtti égbolton.

Forrás: ScienceDaily

Az eredményeket bemutató szakcikk: C. de la Fuente Marcos et al. „Where the Solar system meets the solar neighbourhood: patterns in the distribution of radiants of observed hyperbolic minor bodies”, 2018. február 2., MNRAS, 476, L1 – pdf

Hozzászólás

hozzászólás