Az alig 85 cm-es tükörátmérőjű űrteleszkóp segítségével egy korábban vizsgált égterületen detektált infravörös sugárzást tanulmányozták amerikai csillagászok Alexander Kashlinsky (NASA Goddard Space Flight Center) vezetésével, amikor kiderült, hogy a halvány infravörös fénylés az egész égboltra kiterjed, a kibocsájtó források kora pedig meghaladja a 13 milliárd évet.
A képen az Ursa Maior
csillagkép egy kis része látható a Hubble Deep Field felvételén,
csillagok és galaxisok százaival. A legtávolabbi objektumok
távolságában mintegy 100 millió fényév széles térrészt fog át a terület.
Abban még nem biztosak a szakértők, hogy pontosan miből is indul ki az egész eget átszövő, foltokban megfigyelhetõ infravörös derengés, de az bizonyos, hogy az egyedi források rendkívül fényesek és roppant öregek, egyszóval gyökeresen különböznek a kozmikus szomszédságunkban most megfigyelhető objektumoktól. Egyes feltételezések szerint elképzelhetetlenül nagy csillagok lehetnek, akár 1000 naptömegnyi anyaggal, míg más elméletek szerint a környezõ gázt beszippantó fekete lyukak állhatnak a jelenség hátterében. Ha tényleg csillagok azok, akkor az általuk képzett halmazok lehetnek az első, hozzávetőleg egymillió naptömegnyi anyagot tartalmazó protogalaxisok, amelyekből később a nagyobb struktúrák – pl. a Tejútrendszer – is keletkeztek.
sugárzás.
A kutatók azt az ősrégi diffúz sugárzást vizsgálták, amely az első struktúrák kialakulásakor volt jellemző az Univerzumra, annak kb. 400 millió éves korában. A kozmikus tágulás során az eredetileg az optikai, ill. az ultraibolya tartományba eső sugárzás az infravörösbe tolódott el. Az infravörös háttér másik része porfelhők által elnyelt, majd az infrában kisugárzott csillagfényből áll. Az új eredmények segítségével talán egy lépéssel közelebb jutunk annak megválaszolásához, hogy mik voltak az első objektumok az Univerzumban és hogyan keletkeztek a galaxisok.
Forrás: Spitzer Press Release 2006/22.
