Ledobja köpenyét egy vörös óriás

3794

Porfelhőkbe burkolódzó óriáscsillag sejtelmes képe rajzolódik ki az ESO eheti fényképén. A déli égbolton, a Szobrász (Sculptor) csillagképben található R Sculptoris egy tőlünk 1200 fényévre található, pulzáló vörös óriás. A csillag az életük vége felé tartó, aszimptotikus óriásági csillagok közé tartozik, azok közül is a szénben gazdag altípusba. Ebben az életfázisban a kis és közepes tömegű csillagok légköre és külső rétegei egyre jobban kitágulnak és lehűlnek, majd végül eltávolodnak: előbb-utóbb gyönyörűséges planetáris köd alakul ki körülöttük. A csillag felszínére felkeveredő szénatomok, más elemekkel együtt, távolodtukban porszemcsékké állnak össze, gazdagítva a csillagközi anyagot.

Az R Scl vörös óriáscsillag interferometrikus képe. A sötétebb foltok porfelhők a csillag körül. (Forrás: ESO/M. Wittkowski (ESO))

A csillagok élete végén történő tömegvesztést már elég jól értik a csillagászok, de az még mindig nem teljesen tisztázott, hogyan is kezdődik meg a jelenség a csillag felszíne közelében. Pedig az elvesztett anyag mennyisége alapvető hatással van a csillagfejlődésre, és meghatározza az égitestek további jövőjét, például hogy milyen planetáris köd alakul ki körülöttük. Az AGB csillagokban zajló magreakciók egy sor különböző nehéz elemet hoznak létre a csillag élete vége felé, beleértve a vasnál nehezebb elemek felét is, amelyek aztán csillagok, bolygók, holdak, sőt akár az élet építőkövei is lehetnek az Univerzumban.

A tömegvesztést és a porkeletkezést vizsgálva figyelték meg a kutatók az R Scl csillagot is, Marcus Wittkowski (ESO, Garching, Németország) vezetésével. A méréshez az ESO VLT óriástávcsövei körül található kiegészítő távcsövek fényét egyesítették a VLTI interferométer segítségével. A mérésekből rekonstruált képen a csillag felszíne és közvetlen környezete látható. A sötétebb területeken a csillagot porfelhők csomói veszik körül, míg a világosabb, a környezeténél két-háromszor fényesebb folt felett szinte semmi por nincs, és ott közvetlenül lelátunk a csillag felszínére. A por ezek szerint nem egyenletesen oszlik el a csillag körül. A kutatók szerint a csillagban mozgó, nagyméretű konvektív cellák feláramlása kelt lökéshullámokat, amelyek aztán csomókba rendezik a csillaghoz legközelebb lévő porrétegek szerkezetét. Ennek igazolására azonban több megfigyelésre lesz szükség.

A mérésekhez használt, 1,8 m-es VLT kiegészítő távcsövek. (Forrás: F. Char/ESO)

A felvétel érdekessége, hogy az égboltnak csak egy extrém kis szeletét rögzíti: körülbelül 20×20 milliívmásodpercet. Összehasonlításul, a Jupiter korongja 40 ívmásodpercnek, vagyis kétezerszer nagyobbnak látszik az égbolton.

Az eredményeket bemutató szakcikk az Astronomy and Astrophysics folyóiratban fog megjelenni.

Forrás: ESO

Hozzászólás

hozzászólás