Tavaly szeptember 14-én egy szokványosnak tűnő, 19,3 magnitúdós
földközeli kisbolygót rögzítettek a Catalina Sky Survey 68 cm-es
Schmidt-távcsövének felvételein. A megfigyelt koordinátákra azonban nem
lehetett Nap körüli pályát illeszteni. Gyorsan kiderült, hogy a néhány
méter átmérőjű égitest bolygónk körül kering! Mivel azonban pályája
szinte merőleges a Hold pályasíkjára, nem maradhat hosszú ideig a
közelünkben. Három keringés után, szeptember elején elhagyja bolygónk
környezetét. Mint a mellékelt ábrán látható, a pályára állás utáni első
földközelsége január 3-án, a második pedig március 25-én volt. A
harmadik, egyben legkisebb távolságú perigeum június 14-én lesz, amely
után olyan sebességre gyorsul, ami a Föld-Hold rendszer elhagyására
kényszeríti. Felfedezése után mindkét földközelség alkalmával észlelték
a 19 magnitúdós objektumot, így minden bizonnyal a júniusi esemény sem
marad rejtve előlünk.
Peter Birtwhistle március 20-ai felvétele 176 (!) darab hat másodperces
kép összegzésével született. A Geminiben járó halovány égitestet az
inzertben kinagyítva láthatjuk.
Az égitest mozgása a Föld-Hold rendszerben 2006 áprilisa és 2007 szeptembere között a Sky and Telescope nyomán.
Fontos kérdés, hogy vajon milyen pályán keringett az égitest
mielőtt befogtuk volna? Annyi bizonyos, hogy közel kör alakú, a
Földéhez nagyon hasonló pályán járhatott. Megeshet, hogy a 60-as, 70-es
évek egyik űrkísérlete során Nap körüli pályára állt rakétafokozat, bár
ekkor a kis tömeg miatt már észlelnünk kellett volna a Nap sugárnyomása
okozta pályaváltozást. Mivel ilyet eddig nem tapasztaltak, a kutatók
többsége inkább egy természetes eredetű, tömör égitestre gyanakszik. A
kérdést a júniusi perigeum idején végzett spektroszkópiai mérésekkel
lehetne végérvényesen eldönteni, hiszen egy földközeli kisbolygó és egy
speciális festékkel borított rakétafokozat egészen másként veri vissza
a napfényt.
Linkajánló
Az égitest koordinátáinak kiszámítása: http://www.cfa.harvard.edu/iau/SpaceJunk/SpaceJunk.html
A Világegyetem fantasztikus élményeket tartogat… éld át velünk együtt! — Az egyesületi tagság előnyei, belépés a Magyar Csillagászati Egyesületbe