A Marsba csapódhat egy kisbolygó január végén

972

A NASA Földet megközelítő ("földsúroló") kisbolygókat kutató csillagászai kiemelt figyelemmel követik a 2007. november 20-án felfedezett 2007 WD5 jelzésű kisbolygó mozgását, hogy az újabb mérésekkel pontosítsák a mintegy 50 m-es parányi égitest egyelőre eléggé bizonytalanul ismert pályáját. A jelenlegi számítások szerint a kisbolygó 2008. január 30-án 48 ezer km-es távolságban fog elhaladni a Marstól, ám ennek értéke annyira bizonytalan, hogy akár becsapódással is végződhet a vörös bolygó melletti elhaladás.

A 2007 WD5 és a Föld típusú bolygók helyzete 2007. dec. 22-én. 

A 2007 WD5 jelenleg félúton jár a Föld és a Mars között (l. pályarajzunkat a december 22-i állapottal), s mintegy 45 ezer km/h-s sebességgel halad a pályáján. A pillanatnyilag ismert pályaelemek bizonytalansága folytán egy a hetvenöthöz annak az esélye, hogy a kisbolygó eltalálja a Marsot. Ha ez a kis valószínűségű esemény mégis bekövetkezne, becsapódása valahol az Opportunity marsjárótól északra következne be, s az ütközés 50 ezer km/h-s sebességének köszönhetően kb. 1 km átmérőjű krátert vájna a bolygó felszínébe.

A narancssárgával jelölt területen belül fog valahol áthaladni 2008. január 30-án a 2007 WD5. A kép határain messze túlnyúló övezet 1/75-öd része áthalad a Mars felszínén. 

Steve Chesley (Jet Propulsion Laboratory) szerint egy ekkora égitest Marsba csapódása mintegy ezer évente egyszer következhet be. Az esemény során felszabaduló 3 megatonnányi energia összemérhető lenne az 1908-as Tunguszka-eseménnyel, melynek során Szibéria felett még a légkörben megsemmisült a bolygóközi térből érkező kis égitest.

Az Apollo típusú kisbolygókhoz tartozó 2007 WD5-öt a NASA által finanszírozott Catalina Sky Survey fedezte fel november 20-án, majd ezt követően először azért követték, mert tisztázni akarták a Föld pályájához viszonyított mozgását. Miután felismerték, hogy bolygónkra nem jelent veszélyt, az új adatok már a marsi becsapódás lehetőségét vetik fel. A számítások szerint ennek esélye meglehetősen csekély, de egyelőre nem zárható ki teljes bizonyossággal.

Forrás:

NASA PR, 2007.12.21.

Hozzászólás

hozzászólás