Ceresen innen, Vestán túl – folytatja útját a Dawn-szonda

710
A 2007-ben útnak indult Dawn (Hajnal) űrszonda 2011 júliusában érte el első úticélja, a Vesta kisbolygó környezetét. A szonda több alkalommal szorosan megközelítette a Naprendszer jelenleg ismert legnagyobb, 525 km átmérőjű aszteroidáját, s számos felvételt készített róla. A tervek szerint a következő pályamódosító manővert idén augusztus elején kellett volna végrehajtania, hogy újabb információkat sugározzon a Föld felé; ez azonban az űrszonda manőverezését lehetővé tevő négy lendkerék egyikének meghibásodása miatt kis késedelmet szenvedett. A hiba elhárítása után sor kerülhetett az adatátvitelre, a Dawn-szonda pedig szeptember 4-én útnak indulhatott másik célpontja, a Ceres törpebolygó felé.


A Vesta kisbolygó mozaikképe, melyet a Dawn-szonda bő egy évig tartó Vesta-közelsége során készített felvételeiből állítottak össze (NASA/JPL-Caltech/UCAL/ MPS/DLR/IDA).

A mintegy egy évig tartó Vesta-küldetés eredményeinek egy részét az elmúlt hetekben, több közlemény formájában tették közzé a misszió tudományos programjaiban résztvevő szakemberek. A küldetés egyik legérdekesebb eredménye a Vestán húzódó, óriási mélyedések felfedezése, melyek nagy valószínűséggel két, évmilliárdokkal ezelőtti, óriási becsapódás emlékét őrzik. A legnagyobb hasadék, a szinte a teljes égitestet átívelő Divalia Fossa méretei a Grand Canyon paramétereivel vetekednek: hossza 465 km, legnagyobb szélessége 22 km, legnagyobb mélysége pedig 5 km.


2011 júliusában készült kép a Vestáról; a déli feltekén jól megfigyelhetőek a gigantikus hasadékok (NASA/JPL-Caltech/UCAL/ MPS/DLR/IDA).

A másik, talán még fontosabb újdonság hidrátok (azaz kötött állapotú vízmolekulákat tartalmazó ásványok) felfedezése a Vesta felszínén. Az nem újdonság, hogy a kisbolygók nagy mennyiségben tartalmazhatnak vízmolekulákat, ez azonban leginkább vízjég formájában várható. A Vesta esetében vízjég jelenlétére a pólusok közelében lenne esély, azonban a felszíni hidrogéntartalom kimutatásához használt neutrondetektorok adatai alapján a Vestán az egyenlítő környékén magas a hidrogénkoncentráció, míg a pólusok környékén alacsony. Így a kimutatott hidrogén nagy valószínűséggel hidrátokat tartalmazó kőzetek formájában van jelen.


A hidrogénatomok eloszlása a Vesta felszínén – pirossal a magas, kékkel az alacsony koncentrációt jelölték a kép készítői (NASA/JPL-Caltech/UCAL/ MPS/DLR/IDA).

Ugyanakkor elképzelhető, hogy időszakosan akár folyékony(!) víz is lehetett a Vesta felszínén. Az egyenlítői régióban lévő, 70 km átmérőjű Marcia-kráter belsejében a Dawn képein olyan "lyukacsos" felszínű területek figyelhetőek meg, mint amilyeneket korábban a Marson is találtak. Kialakulásukra többféle magyarázat is létezik. A legelfogadottabb elmélet szerint a hidráttartalmú ásványok alacsony sebességgel becsapódó, szénben gazdag meteoritok anyagából jöttek létre; későbbi, nagyobb energiájú becsapódások hatására viszont a kőzetek egy része megolvadhatott, az olvadékanyag egy része pedig folyékony vízzé vált. Ez a vízmennyiség nagyon gyorsan elpárolgott, s ennek a folyamatnak köszönhetően maradtak hátra a "kátyús" területek.

A Vesta nagyméretű Marcia-kráterének térbeli képe; a kinagyított részleten jól kivehető egy, a hajdani víztartalom jelenlétére utaló, "lyukacsos" terület (NASA/JPL-Caltech/UCAL/ MPS/DLR/IDA).

A Dawn-szonda előtt most mintegy két és fél éves utazás áll, majd 2015-ben eléri a talán még a Vestánál is izgalmasabbnak tűnő végállomását, a Ceres törpebolygót, melyről hasonlóan sok új információ megszerzését várják a kutatók.

Forrás: NASA Dawn Mission – News and Events, 2012.09.26.

Hozzászólás

hozzászólás